Hat halottja és több száz sérültje van a jakartai tüntetéseknek

2019.05.22. 17:43

Hatan meghaltak, több százan pedig megsérültek szerdán az indonéziai Jakartában, miután elmérgesedett az áprilisi elnökválasztáson alulmaradt Prabowo Subianto tábornok támogatóinak a demonstrációja – írja az MTI.

 A kedden kezdődött tüntetések éjszaka váltak hevesebbé, a tiltakozók autókat gyújtottak fel, és kövekkel, Molotov-koktélokkal dobálták meg a rendőröket. A rendőrség közlése szerint a rend helyreállítására mintegy 50 ezer rendőrt és katonát vezényeltek ki, akik a tüntetők ellen könnygázt, vízágyút és gumilövedéket is bevetettek, de állítólag nem használtak éles lövedéket. 

Helyszíni tudósítások szerint a belváros több részét lezárták, a választási bizottság épületét szögesdróttal kerítették körbe.A hatóságok több mint hatvan embert tartóztattak le, Tito Karnavian országos rendőrfőnök azt mondta, az ügyben vizsgálat indult.

Bárkivel hajlandó vagyok összefogni országunk fejlődése érdekében, de nem tűröm el senkitől, hogy felforgassa szeretett hazánk rendjét, demokratikus folyamatait és egységét.

– mondta Joko Widodo elnök, hozzátéve, hogy a hatóságok ellenőrzésük alatt tartják a helyzetet.

A nap folyamán Wiranto nemzetbiztonsági miniszter bejelentette, hogy átmenetileg korlátozzák a közösségi médiumokat az országban, hogy elejét vegyék az álhírek terjesztésének, a rendőrség szóvivője pedig határozottan cáfolta azt a tüntetők közt terjedő hírt, miszerint az indonéz hatóságok kínai rendőröket is bevetettek a zavargás résztvevői ellen.

Az indonéz választási bizottság kedden jelentette be, hogy az elnökválasztást Widodo nyerte, a szavazatok 55,5 százalékával. Ellenfele, Prabowo Subianto a választások elcsalásával vádolta meg, és szerdára tiltakozó megmozdulásokat hirdetett meg, de mindenkit arra kért, hogy békésen demonstráljanak. A kormány az elmúlt hetekben többször visszautasította az ellenzék csalással kapcsolatos vádjait.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport