Gazdaggá teheti anyja meggyilkolása a bűnsegéd lányt

2019.06.13. 23:46
Nem volt elég megoldani a Swan folyóban talált bőröndbe rejtett női holttest rejtélyét, most az örökösödési joggal foglalkozó szakembereknek adta fel a leckét az ausztrál bűnügy. A gazdag perth-i asszonyt, Annabelle Csent a volt férje ölte meg, huszonéves lánya pedig segített az apjának eltüntetni a nyomokat. Végrendelet nem volt, és úgy néz ki, a börtönből hamarosan szabaduló fiatal bűnsegéd örökölheti a milliókat.

2016 szeptemberében egy fiatal nő, Tiffany Wan azzal hívta fel az ausztrál rendőrséget, hogy hónapok óta nem tudja elérni az édesanyját, Annabelle Csent. Az elvált, középkorú Csen magányosan élt szép, tágas házában Perth-ben. Akkoriban a gyerekeivel sem volt túl szoros kapcsolatban, így önmagában nem látszott furcsának, hogy a hiánya addig nem tűnt fel a lánynak, aki saját bevallása szerint június 30-án látta utoljára. De a riasztás után már nem kellett sok hozzá, hogy a nyomozóknak összeálljon a kép:

  • Annabelle Csené az addig azonosítatlan női holttest, amit július 2-án horgászok fedeztek fel a Swan folyóból kihalászott kék bőröndben,
  • gyilkosság történt,
  • és ahhoz Tiffany Wannek is köze van.

2016 októberében vádat emeltek a lány és az apja, Csen volt férje, a 69 éves Ping Ban ellen. Tavaly novemberben az ítélet is megszületett: Ping Bant életfogytiglanra, de minimum 20 évre ítélték gyilkosságért, Tiffany Wan pedig bűnsegédletért 4 év 10 hónapot kapott. Mivel az előzetesben rács mögött töltött idő is beszámít a büntetésbe, a 27 éves Wan már nem sokáig lesz fogságban. Akár már július végén feltételes szabadlábra helyezhetik. Jelenleg egy olyan, nagyon enyhe biztonsági fokozatú fogházban van már Perth délkeleti részén, amely arra való, hogy előkészítse a rabokat a társadalomba való visszailleszkedésre, írta május végén az ausztrál WA Today.

Ez a lap vette elő most, a szabaduláshoz közeledve az ügynek egy olyan szálát, amely a gyilkosság megoldása után évekkel újra ráirányítja a figyelmet Tiffany Wanra, és arra, amit tett. A Wa Today azt kezdte el feszegetni: ő fogja-e vajon örökölni anyja több millió dolláros vagyonát.

Míg a gyilkosok esetében egyértelmű a törvény, nem gazdagodhatnak meg a tettükből, a bűnsegédeknél már szó sincs ilyen tiszta helyzetről.

Nem igazán van pont ilyen ügyre precedens, amihez vissza lehetne nyúlni, a bíróságnak mindenesetre főként Wan bűnének a súlyát, a bűnössége mértékét kellene mérlegelnie ebben a helyzetben, mondta az ABC jogi műsorában megszólaló ügyvéd, John Hockley. Szerinte megvan az esély arra, hogy a lány végül anyagi hasznot húz majd az anyja halálából, bár ő úgy látja, elég nagy volt a szerepe a bűntényben.

Tiffany Wan
Tiffany Wan
Fotó: University of Melbourne

Roller és kenyérvágó deszka

Csen saját otthonának a hálószobájában halt meg egy tompa tárgy okozta fejsérülés következtében. Ez a tárgy egy régi kínai pénzérmét formázó, öntöttvas papírnehezék volt. Hogy mi is történt vele, arról gyökeresen mást állított a volt férje és mást a lánya, miután őrizetbe vették őket. Mindkettő a másikat nevezte meg gyilkosként, és a maga részéről csak bűnsegédletet ismert el. Az apa, Ping Ban bíróságon előadott sztorija szerint a következő történt: 

ő Szingapúrból érkezett a volt felesége perth-i házába 2016. június 30-án, ahol a lánya azzal várta, hogy az anyja holtteste a szelektívszemét-gyűjtő tartályban van a szennyestartó mellett. Tiffany elmondta neki, hogy két nappal korábban durva veszekedés tört ki közte és az anyja között, üvöltöztek és tárgyakat hajigáltak egymáshoz, így esett, hogy eltalálta az asszony fejét a papírnehezékkel. Ban szerint a lánya azzal folytatta, hogy az anyja még élt, amikor magára hagyta, vérző fejjel rászólt, hogy menjen ki a szobából, és ő szót fogadott, de mikor másnap reggel bement hozzá, már holtan találta. A lánya segítségért könyörgött neki, ő pedig apaként nem bírt más tenni, mint tényleg segíteni.

Az esküdtszék viszont 4 nap tanakodás után nem Ping Bannak, hanem Tiffany Wannak hitt, aki szerint valójában így alakultak a tragikus események:

miután az apja megérkezett Szingapúrból, hogy megbeszélje a volt feleségével az ő diplomaosztójának a megünneplését, veszekedés hangjaira lett figyelmes az emeletről, ahol kettesben voltak a szülei. Az eldurvuló vita pénzről szólt. Az ordítozást puffanások követték, és amikor felkiabált az anyjának, hogy mi van, az apja válaszolt, hogy ne jöjjön fel az emeletre, mire ő kirohant a házból. Később az apja utánajött, és nagy nehezen, könnyek között elmondta, hogy az anyja meghalt. Az apja Tiffany szerint azt állította neki, hogy az anyja ütött először, ő volt az, aki először felkapta a papírnehezéket, és a férfi csak akkor vette ki a kezéből és fordította ellene a gyilkos fegyvert, amikor újra lesújtani készült.

A holttest eltüntetéséről is különbözőek voltak a vallomások. Ping Ban szerint ketten együtt tették bele a testet a kék bőröndbe és vitték a folyóhoz egy bizarr megoldással, rollerre kötözött kenyérvágó deszkára erősítve. Ban azt is hozzátette, hogy a lánya ötlete volt beletenni a bőröndbe azokat a virágmintás kerámiacsempéket, amelyeket a holttest azonosításával próbálkozó rendőrség a kezdetekkor be is mutatott, bízva abban, hogy nyomra vezetnek. A csempék az asszony házából származtak, és az volt a rendeltetésük, hogy a súlyukkal biztosan a folyó fenekén tartsák a bőröndöt. A bíróság végül arra jutott, hogy az apa ebben is hazudik, a holttesttől egyedül szabadult meg. Joe McGrath bíró külön Ping Ban fejére is olvasta az ítélethirdetéskor, milyen szívtelenül bánt a holttesttel.

Félresiklott lojalitás

Tiffany Wan segédkezése azonban enélkül is jelentős volt:

  • kimosta az apja ruháit, amelyeket a gyilkosság elkövetésekor viselt,
  • feltakarította a lábnyomait az anyja házából,
  • következetesen hazudott a rendőrségnek,
  • és a látszat kedvéért sms-eket küldözgetett az anyjának, miközben tudta jól, hogy már halott.

Míg az apa jobbára érzelemmentesnek mutatta magát, Tiffany Wan (akit az apja remek színésznőnek titulált) többször sírva fakadt a bíróságon. Sírt például akkor, amikor bemutatták a fotókat az áldozat fejsérüléséről. Az sms-ekről azt mondta: az is benne volt a dologban, hogy nem tudta elfogadni a valóságot, és hiányzott, hogy beszélhessen az anyjával.

Nem. Szerettem az anyámat

– válaszolta a bíróságon, amikor azt kérdezték tőle, ő ölte-e meg az asszonyt. A tetteit azzal magyarázta: nem bírta volna elviselni, hogy a másik szülőjét is elveszítse, nem akarta börtönben látni az apját. A bíró úgy fogalmazott: valamiféle „félresiklott lojalitás" vezette.

Az ausztrál rendőrség által kiadott fotón a bőrönd látható, amelyben Annabelle Chent találták
Az ausztrál rendőrség által kiadott fotón a bőrönd látható, amelyben Annabelle Chent találták
Fotó: WA Police Force

A WA Today kiderítette, hogy Annabelle Csen nem végrendelkezett több millió dollárt érő, ingatlanokból, földekből álló vagyonáról. Bírósági dokumentumok szerint az áldozat birtokainak kezelése egy Osborn Park-i székhelyű jogászcégnél van, az öröklési jogra szakosodott Haynes Leeuwinnél. A cég igazgatója, Paul Haynes meg is erősítette ezt a lapnak, de nyilatkozni a témában nem akart. Az újság mindenesetre úgy tudja, hogy eladni készülnek Csen 4 szobás, 2 fürdőszobás, Mosman Park-i házát, ahol a gyilkosság történt.

Inkább ez, mint a segély?

Egy öröklési jogra specializálódott ügyvéd, Craig Gregson szerint az a tény, hogy nem Tiffany Wan volt az, aki megölte az áldozatot, nagyon meghatározó lesz akkor, amikor el kell dönteni, kizárható-e az öröklésből. Szerinte azt is érdemes figyelembe venni, hogy amikor a fiatal nő kijön a börtönből, jó eséllyel anyagilag bajban lesz. Az ügyvéd szerint hipotetikusan fel kell tenni a kérdést: talán szociális segélyt kellene kapnia? Az adófizetők pénzéből kellene támogatni, miközben az áldozatnak bőven volt elég vagyona ennek a problémának a megoldásához?

Gregson is azt hangsúlyozta a kérdést körbejáró ABC-nek, hogy ez az egész korántsem olyan tiszta, mint amilyennek elsőre gondolnánk. Szerinte hasonló ügyekben további, megfontolásra érdemes szempontok, hogy az illető mentálisan milyen állapotban volt a bűncselekmény elkövetésekor, hogy családon belüli erőszak áldozata volt-e, esetleg túl fiatal volt-e ahhoz, hogy felmérhesse a tette következményeit.

A másik jogász, John Hockley is arról beszélt: hiába várja el a közvélemény, hogy egy bűnöző ne húzhasson hasznot a bűnéből, a valódi ügyek megítélése olykor nagyon bonyolult.

Egy 2014-es ügyet hozott fel erre példaként.  Új-Dél-Wales egy kisvárosában a saját fia végzett egy házaspárral, Margaret és Ian Settree-vel. A fiú, Scott Settree elismerte a gyilkosságot, még azt is, hogy előre kitervelte, mégsem találta bűnösnek a bíróság, mert mentális beteg. Mivel nem ítélték el a gyilkosságért, elvileg örökölhetett volna a szülei után, de hogy ez ne történhessen meg, bírósághoz fordult a testvére, Wendy Robinson és a végrendelet végrehajtója.

Részsikert értek el. A bíróság úgy döntött, hogy kiterjeszti erre az esetre is a gyilkos gazdagodását tiltó törvényt, de egy bizonyos összeget, 50-50 ezer dollárt megítélt Scott Settree-nek mindkét szülője után, a vagyon a férfi gyámjának a kezelésébe került. A szüleit gyászoló lánytestvért elkeserítette a döntés, ő ezt úgy élte meg, hogy – ahogy fogalmazott – a bátyját megjutalmazták 100 ezer dollárral.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport