A hatóságok tudták, hogy pszichés beteg a kolozsvári anya, aki megölte gyerekét

2019.07.10. 12:52

Súlyos pszichés bántalmakban szenved az a kolozsvári nő, aki a hét végén halálra ütlegelte a 9 éves kisfiát, ennek ellenére a gyermekvédelmi igazgatóság a gondjaira bízta a gyermekeit - számolt be a Maszol.ro. A gyanú szerint az intézmény alkalmazottainak súlyos mulasztásai előzték meg a tragédiát.

A 36 éves nő az élettársával együtt nevelte három fiát: egy 9 éves ikerpárt és 11 éves bátyjukat. A gyerekek korábban állami gondozásban voltak, de az anyjuk visszakapta őket. Pedig a gyermekvédelmi igazgatóság pszichológusa maga állapította meg, hogy a nő súlyos pszichés bántalmakban szenved - írja a Maszol.

A gyermekvédelmi igazgatóságnál végzett ellenőrzések során előkerült dokumentumok bizonyítják, hogy a gyermekgyilkosságot elkövető nő szellemileg visszamaradott, személyiség- és magatartászavarban szenved, időszakosan inkoherensen és agresszíven viselkedik, öngyilkossági gondolatai vannak.  A diagnózist az igazgatóság egyik pszichológusa állította fel. Szakvéleményezése szerint a nő impulzív, és elismerte, hogy gyakran alkalmazza a testi fenyítést a gyermekeivel szemben.

romananya
Fotó: Protv.ro

Ennek ellenére ugyanez a pszichológus azt javasolta, hogy az asszony kaphassa vissza a hivatásos nevelőszülőkre bízott három fiát.

Kolozs Megye Tanácsa közölte: a gyanú szerint az igazgatóság alkalmazottai felületesen kezelték ezt az ügyet, a gyermekek helyzete helyett papírokat elemeztek.

A közlemény szerint az intézménynél korábban is történtek hasonló mulasztások, amik az igazgató leváltásához vezettek 2017-ben. A megyei tanács kivizsgálást rendelt el a fennhatósága alatt működő igazgatóságnál. 

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport