Megfojtották küzdősportos amerikai biológusnőt Krétán

2019.07.11. 12:46

Megfojtották Suzanne Eatont, a több mint egy hete eltűnt amerikai kutatót, akinek holttestét Kréta szigetén egy második világháborús bunkerben találták meg kedden.

A 60 éves molekuláris biológus holttestét hétfőn este találták meg egy ember alkotta alagútrendszerben, Hanía tengerparti város kikötője közelében, mintegy 10 kilométerre attól a helytől, ahol utoljára látták július 2-án – írta az MTI. A tudós egy konferenciára érkezett a népszerű üdülőszigetre.

Holttestére két helyi lakos bukkant, akik a második világháborúban a Krétát megszálló nácik által használt bunkert akarták felfedezni. A The Greek Reporter szerint a nő testét zsákvászonba csavarva találták, ebből már arra következtettek a görög hatóságok, hogy gyilkosság történt – írta a BBC.

A boncolás során megállapították, hogy Eatont megfojtották, de más traumára utaló nyomot nem találtak. A rendőrség azt próbálja kideríteni, hogy a kutatót a bunkerben ölték-e meg, vagy máshonnan vitték oda a holttestét.

A sziget északnyugati részén lévő bunker körüli terület népszerű a turisták körében.

Suzanne Eaton hosszú évek óta Németországban élt, a drezdai Max Planck Molekuláris Sejtbiológiai és Genetikai Intézetben vezetett egy kutatócsoportot, muslicákon tanulmányozták a sejtek egymás közti kommunikációját. Az intézet közleménye szerint

Eaton szakterülete egyik vezető kutatója volt, emellett aktív futó és feketeöves taekwondós volt.

Az intézet közölte: „a nyomozást úgy tudjuk legjobban támogatni és sikeréhez hozzájárulni, ha segítünk a legfontosabb és legpontosabb információk megtalálásában és kommunikálásában, a félrevezető és spekulatív találgatások elkerülésében”.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport