Radikális iszlamista nézeteket vallott a párizsi késelő

2019-10-03T142824Z 2019974404 RC16E26AC990 RTRMADP 3 FRANCE-SECU
2019.10.05. 19:16 Módosítva: 2019.10.05. 22:12

A párizsi rendőr-főkapitányságon két nappal ezelőtt négy áldozatot követelő késes ámokfutó az iszlám radikális nézeteit vallhatta és a szalafista iszlamista mozgalomhoz tartozó emberekkel állt kapcsolatban – írja az MTI Jean-Francois Ricard, a francia terrorelhárítási ügyészség vezetőjének szombati sajtótájékoztatója alapján.

Az első vizsgálatok arra derítettek fényt, hogy a 45 éves támadó egyetértett a muzulmán vallás nevében elkövetett egyes bűntettekkel, azt állította, hogy „megérti” a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen 2015. januárban elkövetett, 12 áldozatot követelő dzsihadista támadás elkövetőit.

A francia terrorelhárítási főügyész azt is elmondta, hogy a gyanúsított, akit a helyszínen lelőttek, vallási jellegű üzeneteket küldött a feleségének, mielőtt a támadás reggelén vásárolt két konyhakéssel rátámadt kollégáira a párizsi rendőr-főkapitányság hírszerzési részlegén.

A 45 éves elkövetőt lelőtték a rendőrök, de előtte négy kollégáját halálra késelte. Felesége szerint előző éjjel pszichotikus epizódja volt, zavartan viselkedett, és arról beszélt, hogy hangokat hall. A nő azt is elmondta a rendőröknek, hogy a kapitányságon dolgozó hallássérült férje korábban összetűzésbe került a feletteseivel, és úgy érezte, hogy a munkáját nem értékelik eléggé. 

(Borítókép: Fegyveres biztonságiak a párizsi rendőrség főhadiszállása közelében, a késes támadás után. Fotó: Christian Hartmann/Reuters)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport