Több halálos áldozata van a Kaliforniában pusztító tűzvésznek

2019.10.13. 13:57

Eddig ketten vesztették életüket a Kalifornia déli részén a heves szél és a szárazság miatt pusztító tűzvészekben, egy harmadik áldozat pedig szívrohamot kapott és a kórházban halt meg. Az evakuáltak közül több tízezren visszatérhettek már az otthonaikba, de a tűzoltók még mindig küzdenek a tűz megfékezésével – írja a Sky News.

A tűz csütörtökön ütötte fel a fejét, azt azonban egyelőre senki sem tudja, hogy pontosan honnan indulhatott. Az időjárási körülmények miatt hamar el is terjedt, a tűzoltók tájékoztatása szerint pedig jelenleg 31 négyzetkilométernyi területet érint, pedig a harmadát már sikerült körülhatárolniuk.

A tűz csütörtök óta legalább 90 épületet semmisített meg, de ezen a ponton lakóházakat már nem veszélyeztet, így az evakuált közel 100 ezer ember mindegyike zöld utat kapott az otthonába való visszatérésre. Az áramellátástól elvágott otthonok nagy részében is helyreállt már a szolgáltatás.

A kaliforniai tűzoltók arra ugyanakkor felhívták a figyelmet, hogy a száraz, szeles idő miatt továbbra is résen kell lennie mindenkinek. A tűzzel jelenleg nagyjából ezer tűzoltó küzd, akik egyebek mellett helikoptereket és repülőket is bevetnek, hogy megfékezzék a lángokat.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport