Erőszakkal vitték az embereket a tömeggyilkos panamai szekta gyűlésére

2020.01.21. 00:08

A korábbi alkalmakhoz képest egészen más hangulatú volt az a gyűlés a panamai La Nueva Luz de Dios (Isten új fénye) nevű szekta templomában, ami végül hét ember, hat gyerek és egy felnőtt tömeggyilkosságába torkollt a múlt héten.

Pár részletet most a rituálé egyik túlélője, a 24 éves Dina Blanco, az egyik áldozat anyja árult el az amerikai AP hírügynökségnek kórházi kezelése közben. A nő elmondása szerint a január 13-i gyűlésre az egyik szomszédja rángatta el, közölve vele, hogy akár akar, akár nem, mennie kell. A nőt 9 éves lánya, 15 éves fia, illetve a nő apja kísérte el – utóbbi kettő még időben meg tudott szokni, a nő és lánya, Inés viszont nem volt ennyire szerencsés.

A rituálén, amit 15-en éltek túl, azt mondták nekik, hogy csukják be a szemüket és egymás kezeit megfogva imádkozzanak, hogy érezzék Isten közelségét. Röviddel ezután hatalmas ütést érzett a fején a nő, amitől előbb térdre esett, majd el is ájult.

Amikor magamhoz tértem, azt mondogatták, hogy ne nyissam ki a szemem. Dobolást hallottam, egy harmonika hangját, sikolyokat és sírást. Ekkora már meg voltam kötözve

– idézi a hírügynökség a hátán és fején is sérüléseket szenvedő nőt, hozzátéve, hogy a hatóságok információi szerint Bibliákkal, husángokkal és macsétákkal verték a szekta tagjai a későbbi áldozatokat, akik közül volt, akit meztelenre is vetkőztettek, majd izzó parázson sétáltattak át.

Blancóhoz később odalépett egy szektatag, és a fülébe súgta, hogy meghalt a lánya – rajta kívül még öt gyerek, és Blanco terhes szomszédja voltak a hét áldozat. Őket egyes források szerint lefejezték, a meztelen testüket függőágyba tették, majd a falu, El Terrón temetőjében ásott tömegsírba dobták. Ezt fedezték fel a rendőrök pár nappal később.

A hírek szerint a La Nueva Luz de Dios szekta pár hónappal korábban jelent meg az elzárt faluban, majd azután vált egyre erőszakosabbá, hogy az egyik szektatagnak látomása lett, ami után azt közölte társaival, hogy a szent céljuk a hitetlenek kiirtása.

Korábbi beszámolók szerint a 15 fogvatartotton (közülük kilenc gyerek, kettő pedig terhes nő volt) agymosást akartak végezni, az áldozatokat pedig megkínozták és feláldozták – hasonló sors várt volna a később kiszabadítottakra is. Egy túlélő arról beszélt, hogy látta, amint egy férfi a saját meztelenre vetkőztetett fiát verte egy bibliával és ököllel, majd pedig a nyakát szorongatva próbált kiűzni belőle egy démont.

A tömeggyilkosság után tíz szektatagot tartóztattak le.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport