14 gyereket mészároltak le Kamerunban

GettyImages-1156787117 (1)
2020.02.17. 05:25

14 gyereket és nyolc felnőttet öltek meg fegyveresek Kamerun angol nyelvű tartományában – írta az MTI az ENSZ vasárnapi jelentése nyomán. A támadás még pénteken történt az Északnyugati tartományban, amely néhány éve a függetlenséget célozta meg, hogy a francia hivatalos nyelvet használó országból kiválva létrehozza  zóniát.

A tartományban az ország hadseregét sejtik a támadás mögött, a hadsereg szóvivője visszautasította a vádat. A támadást semmilyen szervezet nem vállalta magára – írta a BBC.

Az országban korábban ismeretlen természetű konfliktus 2016-ban pattant ki, és 2017-ben vált fegyveressé. Az angol anyanyelvű kameruniak úgy érzik, a társadalom peremére szorultak a francia nyelvű közösséggel szemben. Régóta panaszkodnak arra, hogy másodrendű állampolgárokként kezelik őket a 25 milliós országban.

A helyi nyelvek mellett a franciát a lakosság 80 százaléka beszéli – ennyi a keresztények aránya is. Az angol-francia kétnyelvűség a hivatalokban és a legnagyobb egyetemein is biztosított az első világháború után németből francia és brit gyarmattá vált országban, amely 1960-ban vált függetlenné.

(Borítókép: Elhagyatott iskola Ambazóniában 2019 májusában - fotó:  Giles Clarke / Getty Images)

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport