Iránból szóródhat a koronavírus Irakba, Afganisztánba és Kuvaitba is

2020.02.24. 10:31
  • A vírus megjelent Bahreinben, Afganisztánban, Kuvaitban, Ománban és Irakban is
  • A közös pont mindegyik fertőzöttnél, hogy Iránban jártak
  • Iránban a hivatalos információk szerint 12-en haltak meg a vírusban, más hírek szerint viszont február 13-a óta már legalább 50-en vesztették életüket Kum városában
  • Dél-Koreában egy hét alatt 30-ról 833-ra emelkedett a fertőzöttek száma, emiatt számos ország, köztük Izrael vagy Hongkong is, tiltja vagy szigorítja az onnan, illetve a Kelet-Ázsiából érkezők beutazás

Miközben Olaszországban ötre emelkedett a halálos áldozatok száma, addig a vírus már megjelent Kuvaitban, Bahreinben és Afganisztánban is, írja az MTI, hétfőn délre pedig már Irakból is jelentették az első esetet: a koronavírust egy iráni teológus hallgatónál mutatták ki a síita politikai hatalom központjában, Nedzsef városában. Ő még azelőtt tért vissza a városba, hogy a kormány lezárta volna a határokat a külföldiek előtt. Ománban két nőnél mutatták ki a fertőzést, közölte Omán egészségügyi minisztere hétfőn a helyi televízión. A nők állapota stabil, közös bennük, hogy mindketten jártak Iránban.

Habár hétfő délelőtt a hírek arról szóltak, tizenketten haltak meg a betegségben ebben a hónapban Iránban, Kumban, a síiták egyik szent városában, a szám pár órával később már legalább ötvenre emelkedett. Kumban a lakosság körülbelül klerikus. A The Associated Press a helyi tévécsatornára hivatkozva azt írja, a városban további 250 embert helyeztek karanténba. Ahmad Amiriabadi Farahani komi hivatalnok szerint a halálesetek február 13-tól datálódnak. 

Irán egészségügyi minisztere, Iraj Harirchi azonban tagadja, hogy ilyen mértékben megugrott volna az elhunytak száma. Egy, a helyi állami televízióban történt élő közvetítésben azt mondta, összesen 12-en haltak meg Iránban a fertőzésben, és 66 koronavírusos beteget diagnosztizáltak. Megjegyezte: nincs itt az ideje a politikai csatározásnak, a koronavírus nemzeti probléma. 

A kuvaiti kormány kérésére Irak lezárta Kuvaittal közös Szafvan nevű határátkelőhelyét azt követően, hogy az emirátusban három, iráni városból evakuált fertőzöttről számoltak be. Bahreinben egy Iránból érkező ember szervezetében mutatták ki a vírust, akit karanténba helyeztek.

Örményország mellett Törökország is átmenetileg lezárta Iránnal közös határátÖrményország mellett Törökország is átmenetileg lezárta Iránnal közös határát Fotó: Anadolu Agency / Getty Images Hungary

Észak-Koreában 380 külföldi került hétfőn karanténba az új koronavírus elleni védekezés jegyében, hasonló okokból legalább féltucatnyi állam megtiltotta dél-koreai utazók belépését országukba. Az észak-koreai médiában bejelentett járványellenes intézkedés részeként Phenjan korábban megtiltotta külföldiek fogadását Kínából és Oroszországból. A hivatalosan COVID-19 névvel jelölt vírustörzs már több mint hetvenezer embert megfertőzött szerte a világban, több mint kétezren pedig meghaltak a kórban. A megbetegedések és halálozások túlnyomó többsége továbbra is a kínai Hupej tartományban történt.

Az észak-koreai sajtó nem részletezte a külföldieket érintő korlátozást, de külügyi szakértők úgy vélik, hogy az leginkább a külföldi diplomatákat és a kereskedőket érinti. Phenjan egyébként már számos védekező lépést tett azt követően, hogy a kór felütötte fejét a kínai Vuhanban. A KCNA hírügynökség a hónap elején arról számolt be, hogy az ország területén hatályba helyezett karantén időszakot 30 nappal meghosszabbítják, valamint az országba érkezett árukat tíz napig elszigetelve tárolják. Az országban egyelőre senki sem betegedett meg a járványtól.

Több légtársaság korlátozza a közlekedést: a Quatar Airlines arra kéri majd a Dél-Koreából és az Iránból érkező utasait, hogy maradjanak otthon, vagy egy erre létesített karanténban 14 napig, a Kuwait Airways és az Iraq Airways pedig felfüggesztette múlt héten az Iránba tartó járatait, és Szaúd-Arábiába is csak 14 napos karantén után léphetnek be az Iránból érkezők.

és legalább féltucatnyi állam megtiltotta dél-koreai utazók belépését, kilenc másik pedig szigorította a beutazási szabályozást az ázsiai ország állampolgáraival szemben azt követően, hogy Dél-Koreában hétfőre az egy héttel korábbi 30-ról 833-ra emelkedett a fertőzöttek száma. Az esetek többségét az ország negyedik legnagyobb városában, a Szöultól mintegy 300 kilométerre délkeletre fekvő, 2,5 millió lakosú Tegúban regisztrálták, egy keresztény gyülekezet híveihez kapcsolódóan.

Új-Zéland további nyolc nappal megtoldotta a Kínából érkező utazókkal elleni korlátozást – jelentette be Jacinda Ardern kormányfő. Ezzel immáron a negyedik hetébe lépett a koronavírus elleni küzdelem jegyében bevezetett intézkedés.

Korlátozza a belépést az országba Izrael is: több száz keleti-ázsiai turistának kell visszarepülnie otthonába a következő napokban, közölte az Izraeli Repülőtéri Hatóság hétfőn. Az intézkedés körülbelül 800-900 főt érinthet. Múlt éjjel 622 dél-koreai állampolgár indult vissza otthonába, rajtuk kívül további 879 olyan fő hagyta el az országot, aki valamely más kelet-ázsiai ország lakója. Izrael minden olyan külföldi állampolgár számára megtiltotta belépést az országba, aki az elmúlt 14 napban Kínában, Dél-Koreában, Japánban, Hongkongban, Szingapúrban vagy Makaóban járt.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport