Az idlíbi militánsok harctéri támogatásával vádolta Ankarát az orosz hadsereg

2020.02.27. 22:28

Tüzérségi csapásokkal, valamint felderítő és csapásmérő drónokkal támogatja a szíriai kormányerők ellen harcoló militánsokat Törökország a szíriai Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben - jelentette ki Oleg Zsuravljov ellentengernagy, a szemben álló szíriai felek kibékítéséért felelős orosz központ parancsnoka csütörtöki sajtóértekezletén, írja az MTI.

Zsuravljov hangsúlyozta, hogy ezzel Ankara megsérti az idlíbi feszültségcsökkentési övezetről Szocsiban kötött orosz-török megállapodást. Elmondta, hogy a szíriai légvédelem kedden lelőtt egy Anka típusú török csapásmérő drónt, amely megsértette az ország légterét.

A Rosszija 24 orosz hírtelevízió csütörtöki helyszíni jelentése szerint a militánsok és "török szakértők" orosz és szíriai repülőgépeket igyekeznek megsemmisíteni hordozható légvédelmi rakétákkal. A csatorna közölte, hogy az orosz és a szíriai gépek hőcsapdák bevetésével védekeznek.

Csütörtök reggel egy orosz katonai forrás valótlannak nevezte azokat a török sajtóban megjelent értesüléseket, amelyek szerint a militánsok visszafoglalták a kormányerőktől Szarakeb várost. Esti hírügynökségi jelentések szerint a Damaszkusz felügyelete alá február 8-án visszakerült település mégis gazdát cserélt, de a szíriai hadsereg bevett húsz másik települést.

Az elmúlt hetekben kiéleződtek az ellentétek Moszkva és Ankara között az Idlíb tartománybeli feszültségcsökkentési övezetben kialakult helyzet miatt. Törökország polgári célpontok és török megfigyelőállások elleni támadásokkal vádolta a szíriai kormányerőket és szövetségeseit, és azt követelte Damaszkusztól, hogy vonja vissza csapatait. Az orosz fél ezzel kapcsolatban azt állítja, hogy a szíriai hadsereg a militánsok támadására válaszolt.

Törökországban éjjel elérhetetlenné tette a Twittert a Turk Telekom, miután állítólag török katonákat támadtak meg Idlíbben. Csütörtök este hivatalosan 9 halott török katonáról érkezett először hír, de meg nem megerősített hírként 34 áldozatról írt a Syrian Observatory for Human Rights. 

A Reuters hírügynökség 22 halott török katonát említ, de nem csak ezt: egy nevét nem vállaló magas rangú török tisztségviselőre hivatkozva azt írják, a török vezetés azt az utasítást adta a katonaságnak, rendőrségnek, ne állják útját a szíriai menekülteknek.

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM