Elon Musk meggondolta magát, mégis megveszi a Twittert

32KP8A2-highres
2022.10.04. 21:20
Elon Musk mégis megvásárolja a Twittert azon a 44 milliárd dolláros vételáron, amelyben eredetileg, még hónapokkal ezelőtt megállapodtak.

Elon Musk és a vállalat az utóbbi hónapban azért vívott jogi csatát, mert kiderült, hogy a Twitter félrevezető adatokat közölt a valós felhasználóinak a számáról. A milliárdos emiatt úgy látta, hogy a 44 milliárdos ár mégsem reális, és el akart állni az üzlettől.

Most a Reutersnek két, az ügyre rálátó nyilatkozó forrás beszélt arról, hogy a milliárdos meggondolta magát és inkább megvásárolja a Twittert. Hasonlóképp értesült a Bloomberg hírügynökség is, akik azt is közölték, hogy Musk egy levélben tett újabb ajánlatot a Twitternek.

A hírre azóta már a tőzsde is reagált:

A Twitter-részvények ára rövid idő alatt 12,7 százalékkal nőtt, miközben a Tesla-részvényeké is emelkedett 1 százalékkal. 

A Reuters szerint a Wedbush nevű vállalat befektetési elemzője, Dan Ives úgy kommentálta a döntést: vélhetően Elon Musk is felismerte azt, hogy nem tudná megnyerni a Twitter elleni pert, és most már mindenképp ki kellene fizetnie a 44 milliárd dolláros vételi árat.  

Olyan gyorsan történt, hogy még a Twitter alkalmazottjai is meglepődtek

A hír a jelek szerint még a Twitter munkatársait is meglepte. A vállalat egyik részlegigazgatója például arról számolt be, hogy épp a 2023-as vállalati stratégiáról szóló megbeszélésen ültek, amikor értesültek a hírről, de ezt még nem tudják figyelembe venni a mostani meetingen. 

Nick Caldwell, a Twitter másik vezetője is azzal viccelődött, hogy most erről a meglepő hírről még csak nem is egy munkaszüneti napon értesültek (ellentétben áprilissal, amikor egy ilyen napon derült ki, hogy Musk megveszi a Twittert). 

Ha Elon Musk tényleg megvásárolja a Twittert, akkor az komoly változásokat hozhat a cég üzletpolitikájában is. A milliárdos többek közt azt is megígérte korábban, hogy ha megvásárolja a Twittert, akkor ismét visszaadja Donald Trumpnak a fiókját. 

(Borítókép: Elon Musk. Fotó:  Dimitrios Kambouris/GETTY IMAGES NORTH AMERICA/AFP)

Elindult az Indamedia média és marketing-kommunikációs kiadványa.

További szakmai tartalmakért kattints és kövess bennünket!

MEGNÉZEM
Frontvonal

Átfogó elemzések, világátalakító kérdések és jövőképek egy kötetben.

MEGVESZEM