Tengerbe sodort autók tucatjai a példátlan ítéletidő után Krétán

32LG3RZ-highres
2022.10.18. 15:42

A kiadós csapadékot pusztító áradás követte hétvégén. A víz megállíthatatlanul hömpölygött végig a sziget közigazgatási székhelye, Heraklion közelében fekvő, a turisták körében népszerű Agia Pelagia utcáin.

Többen értéktárgyaikat, köztük autójukat próbálták menteni, a víz azonban könyörtelenül a tengerbe sodorta még a súlyos gépjárműveket is.

Az egyik tulajdonosát autójában találták meg, már holtan, később pedig a parti őrség és a tűzoltóság különleges katasztrófaelhárító egységének búvárai egy eltűnt nő tetemére is rátaláltak, aki szintén a kocsijában rekedt.

Mindketten Heraklionba tartottak munkába – jelentette a görög közszolgálati televízió.

A sárfolyam ellen szinte lehetetlen volt védekezni.

A tengerbe sodort autók még órákkal az esőzés elállta után is a hullámokban ringatóztak.

Négy embert azonban kimentettek két járműből a sziget keleti felén fekvő Szitiában, nyolc turista és egy őr viszont nem tudott elhagyni egy régészeti múzeumot – idézte a Sky News a rendőrség közleményét.

A szakadó eső a sziget túlsó, nyugati részében található Haníát sem kímélte, ahol jobbára az otthonokat árasztott el a víz.

Lasziti lakosait SMS-ben szólították fel arra, hogy maradjanak otthon, fedél alatt.

Káosz a reptéren

Az ítéletidő miatt az összes járatot törölték, miután az esőzés következtében megduzzadt krétai patakok a heraklioni reptér kifutópályáit is elárasztották.

Teljes a zűrzavar – jelentette egy turista a helyszínről, aki a szervezettséget hiányolta. „Nincs ellenőrzés, nincs személyzet, nincs sorban állási rendszer. Csak emberek tömegei, akik órák óta tolonganak.”

„Senki sem tudja megmondani, hogy mikor indulnak újra a járatok” – mondta Jorgosz Pliákasz, a repülőtér vezetője az egyik helyi hírportálnak.

Erről azonban a jelek szerint nem tájékoztatták az utasokat, akik káoszként és abszolút zűrzavarként idézték fel a körülményeket.

Krétán rekedt magyar utasról nincs értesülésünk.

A környező szigetek lakosait is riasztották

A reptéri káosznál jobban szenvedtek a helyiek, akik folyamatosan tárcsázták a tűzoltókat, hogy segítséget kérjenek emberek kimentéséhez és az ingatlanjukat elárasztó víz kiszivattyúzásához.

A tűzoltók gyakran nyakig vízbe merülve kutattak túlélők után.

A zord időjárás miatt nem ajánlott a közlekedés – figyelmeztette a rendőrség a krétaiakat.

Az eső szombat reggel kezdett el esni a népszerű nyaralóhelynek számító délgörög szigeten. A kiadós csapadék elsősorban Heraklion térségét sújtotta – jelentette az AFP.

Az esőzések miatt számos otthont ki kellett üríteni. A károk egyelőre felmérhetetlenek a tengerparti falvakban, ahol az utcák folyóvá váltak, és mindent magukkal sodortak, ami az útjukba került.

Agia Pelagia strandját a szalmából készült napernyők mellett műanyag palackok és játékok törmeléke borította, a tengerben egy hűtőszekrényt is találtak.

Az áradás több mint tucatnyi üzletet és a tehetős turistákat kiszolgáló fine dining éttermet is megrongált.

Az ítéletidő után a polgári védelem éberségre szólította fel Kréta mellett Rodosz, Kárpáthosz, Kasztelórizo és Kászosz sziget lakóit is.

(Borítókép: Özönvízszerű esőzés söpört végig Kréta északi részén 2022. október 15-én. Fotó: Costas Metaxakis / AFP)