Vlagyimir Putyin nem éri meg a következő születésnapját – állítja az orosz politikus

Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index szombati hírösszefoglalója

Index
2023.01.14. 21:40
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ezzel a poszttal véget ért az Index szombati élő hírfolyama az orosz–ukrán háború eseményeiről. Ezúton is köszönjük egész napos figyelmüket, tartsanak velünk máskor is.

    Jó pihenést kívánunk!

  • Az ukrán állami katasztrófavédelmi szolgálat közölte, hogy egy gyermek meghalt a Dnyipro városát ért orosz rakétacsapásban. A szervezet azt is közölte, hogy további 64 ember, köztük 14 gyermek megsérült.

  • Egy ember meghalt, egy gázvezeték részben megsemmisült, házak, óvodák és iskolák rongálódtak meg a Krivij Rihre leadott orosz rakétatűz következtében – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    Olekszandr Vilkul, Krivij Rih katonai adminisztrációjának vezetője a Telegramon közölte, hogy öt, repülőgépről indított rakétát lőttek ki a városra, ebből 4 rakétát a légvédelem sikeresen lelőtt. 

    Elmondása szerint néhány tucat családi ház, három iskola, két óvoda, lakóházak és egy közigazgatási épület sérült meg, valamint egy gázvezeték részben megsemmisült. Hozzátette, hogy a támadás következtében egy férfi meghalt, míg egy másik megsérült, akit jelenleg kórházban ápolnak.

  • Már 60 sebesültje van annak az orosz támadásnak, amelyben egy lakóépület sérült meg Dnyipróban – erről Valentin Reznicsenko, a Dnyipropetrovszki terület kormányzója számolt be.

    A kormányzó korábban azt közölte, hogy a támadás következtében öt ember meghalt, míg Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője arról számolt be, hogy a sérültek között hét gyerek is van, akik közül a legfiatalabb hároméves. 

  • Az orosz erők szombaton nagyszabású rakétatámadást indítottak Ukrajna kritikus infrastrukturális létesítményei ellen. Az ukrán fegyveres erők jelentése szerint az oroszok a Kaszpi-tenger térségéből nyolc stratégiai bombázóról cirkálórakétákat, a Fekete-tengerről pedig hajókról és tengeralattjárókról Kalibr rakétákat indítottak – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    Hozzáteszik, hogy a légtérben különböző irányokban ellenséges taktikai repülési tevékenységet figyeltek meg: Szu–35 vadászgépekről öt alkalommal indítottak X–59-es irányított légi rakétákat, valamint öt cirkálórakétát is kilőttek öt nagy hatótávolságú bombázóról.

    Mostanáig a 38 különböző típusú rakéta közül 25-öt semmisítettek meg. Elsősorban 18 légi és tengeri indítású cirkálórakétát, valamint hét irányított rakétát – olvasható a jelentésben.

  • Az utolsó pillanatban mondták le az oroszok a január 14-ére tervezett fogolycserét, a döntést nem indokolták – számolt be az Ukrajinszka Pravda.

    A lap beszámolója szerint Oroszország fokozta az információs hadviselést, amellyel az ukrajnai közhangulat aláásása a céljuk. 

    Hozzáteszik, hogy az oroszok már olyan híreket is elterjesztettek, miszerint a kijevi gyűlésen állítólag „az ellenségeskedések beszüntetését és az Oroszországgal való tárgyalások megkezdését” követelték, és „a nagykövetségekhez fordultak, hogy hagyjanak fel a fegyverszállításokkal”.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök meggyőződése, hogy az orosz terror csak az ukrajnai harctéren állítható meg, ehhez pedig szerinte olyan fegyverekre van szükség, amelyeket a partnerállamok tudnak országa rendelkezésére bocsátani.

    „Meg lehet állítani Oroszországot? Igen. Meg lehet-e ezt másképp csinálni, mint az ukrajnai harctéren? Sajnos nem. Ezt meg lehet és meg is kell tenni a földünkön, az égen, a tengeren. Mi szükséges ehhez? A fegyverek, amelyek partnereink raktáraiban vannak, és amelyekre harcosaink várnak” – idézte az elnököt az Ukrajinszka Pravda.

    „A szavak nem tudják megállítani az oroszokat, akik rakétákkal, Iránban vásárolt drónokkal, tankokkal és aknavetőkkel módszeresen gyilkolják népünket. Az egész világ tudja, mit kell tenni a megállításukhoz” – tette hozzá Zelenszkij.

  • James Cleverley brit külügyminiszter és Patrick Sanders, az Egyesült Királyság vezérkari főnöke is felkerült a nemrég közzétett 36 fős orosz megtorló szankciós listára – jelentette be Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő szombaton, hozzátéve, hogy ezt a döntést az Egyesült Királyság oroszellenes magatartása miatt hozták meg.

    Az érintettek között van még Michael Gove államtitkár, Oliver Dowden, a Lancasteri Hercegség kancellárja, valamint Nadeem Zahawi tárca nélküli miniszter is. Zaharova hozzátette, hogy Moszkva nem tartja célszerűnek a teljes lista közzétételét.

    „Ha az Egyesült Királyság hivatalos hatóságai érdeklődést mutatnak az ügy iránt, készek leszünk tájékoztatni a brit hatóságokat és a közvéleményt az ellenséges személyekről” – számolt be az orosz média.

  • Volodimir Zelenszkij ukrán elnök is reagált a dnyiprói lakóházat ért támadásra. Az államfő közölte, hogy a helyszínen továbbra is a romok eltakarításán dolgoznak, és azt ígérte, megtalálják és felelősségre vonják a felelősöket.

    Örök emléket mindazoknak, akiknek életét kioltotta az orosz terror! A világnak véget kell vetnie ennek a gonoszságnak. Folytatódik a romeltakarítás Dnyipróban. Minden szolgálat dolgozik. Minden emberért, minden életért harcolunk. Mindenkit meg fogunk találni, aki részt vett ebben a terrorban. Mindenki viselni fogja a felelősséget. A legnagyobb felelősséget

    – írta Telegramon az ukrán elnök.

  • Vlagyimir Putyin orosz elnök erőfeszítései az orosz hadsereg átszervezésére azt mutatják, hogy a Kreml „hosszú távú háborúra” készül – állítja az ukrán hírszerzés a Sky News szerint.

    Ukrajna védelmi minisztériuma úgy véli, Oroszország célja a fegyveres erőinek a megerősítése. Továbbá a vezérkari főnök, Valerij Geraszimov közelmúltbeli kinevezése „nemcsak Oroszország katonai kudarcairól” tanúskodik, hanem arról is, hogy

    az Orosz Föderáció felkészült egy nagyszabású, hosszú távú háború folytatására

    – áll a minisztériumi közleményben.

  • Herman Galuscsenko ukrán energiaügyi miniszter szerint nehéz napok várnak Ukrajnára, miután Oroszország legutóbbi rakétatámadásai több régió kritikus infrastruktúráját is érintették.

    A jelentések szerint szombaton Kijev, Harkiv, Lviv és Dnyipro közelében is rakéták csapódtak be a földbe.

  • Már legalább 39 sebesültről, köztük hét gyerekről szólnak a híradások a dnyiprói lakóházat ért támadással kapcsolatban – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    A beszámoló szerint a gyerekeket kórházba vitték, a legfiatalabb közülük mindössze hároméves. A legsúlyosabb állapotban egy kilencéves kislány van. 

    Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője elmondta, hogy a lakóház első emeletén 70 négyzetméteren csaptak fel a lángok, a környéken pedig 15 jármű gyulladt ki.

  • A DTEK két hőerőművét is eltalálták az orosz erők, ezek közül az egyikben leállt az áramtermelés – írja az Unian ukrán hírügynökség.

    A vállalat a Telegram-csatornáján közölte, hogy ágyúzás érte két hőerőművüket, amelyek korábban már többször is ki voltak téve az ellenséges támadásoknak. Hozzátették, hogy az ágyúzás következtében a hőerőművek berendezései megsérültek.

    Közvetlenül a támadás után a szakemberek megkezdték a következmények gyors felszámolását – tették hozzá. A lap megjegyzi, hogy ez volt a 26. támadás a DTEK energetikai létesítményei ellen.

  • A több tucat sérült mellett öten meghaltak a Dnyipro város elleni orosz rakétatámadás következtében. A sérültek között hat gyerek is van – számolt be az Unian ukrán hírügynökség.

    Valentin Reznicsenko, a Dnyipropetrovszki terület kormányzója azt mondta, mind a 27 sérült kórházban van.

  • Legalább 10 ember, köztük két gyermek is megsérült egy lakóházra mért orosz csapás következtében a közép-ukrajnai Dnyipro városában szombaton – közölte a regionális kormányzó a The Guardian szerint.

    Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki hivatal helyettes vezetője elmondta, hogy 15 embert már kimentettek a romok alól. A támadásban egy kilencemeletes lakóház is tűz alá került, amelynek egy része teljesen összeomlott. Az esetről videó is készült.

  • Rakétalálat ért egy lakóházat Dnyipróban, és egy ukrán tisztviselő beszámolója szerint több ember is a romok alatt rekedt – írja a BBC.

    Kirilo Timosenko, az ukrán elnöki iroda helyettes vezetője egy helyszínen készült fényképet is megosztott, amelyen a súlyosan megrongálódott többemeletes lakóház látható.

    Elmondása szerint a romok alatt rekedtek azok az emberek, akik az ukrajnai Szent Bazil-napi ünnep miatt éppen otthon tartózkodtak, és hozzátette, hogy a mentőszolgálatok is már a helyszínen vannak.

  • Ukrajna vegyi fegyverek alkalmazására készülhet az orosz csapatok ellen – közölte az Egyesült Királyságban működő orosz nagykövetség a Twitteren, kommentálva egy ukrán katonák által korábban készített videót.

    „Az ukrán katonák által közzétett videón az látható, hogy vegyi fegyverek, valószínűleg foszgén alkalmazására készülnek az orosz katonák ellen. Az »OB« betűk a mérgező lőszerre utalnak. Ez megmagyarázza azt is, hogy miért kell a gázpalackokat hűtőben tárolni” – írták a diplomaták.

    A videó szerint az ukrán katonák azt tervezték, hogy ezeket a palackokat csapásmérő drónokkal juttatják el a kijelölt célterület fölé.

  • Az Egyesült Királyságban működő orosz nagykövetség szerint a brit tankszállítás a konfliktus eszkalálódását eredményezi. A külképviselet elítélte London bejelentését, miszerint Nagy-Britannia 12 Challenger 2 harckocsit küld Ukrajnának.

    „A harckocsik átadása távolról sem az ellenségeskedés lezárását szolgálja, hanem csak fokozza a harci cselekmények számát, emiatt pedig emelkedhet a halálos áldozatok száma a civil lakosság körében” – áll a közleményben.

    Hozzátették, hogy a bejelentés „teljes mértékben megfelel London céljainak, a konfliktus elhúzódásának”.

  • Január 14-én, szombaton Oroszország Lviv városát is célba vette, a katonák a térség kritikus infrastrukturális létesítményeit lőtték – jelentette Makszim Kozickij, a nyugat-ukrajnai Lviv régió katonai adminisztrációjának vezetője az Unian szerint.

    Hozzátette: a támadás következtében akadozhat az áram- és vízellátás. A vezető arra is figyelmeztetett, hogy „a veszély még nem múlt el”, és arra kérte a lakosokat, hogy keressenek menedéket.

  • Újabb robbanások rázták meg Kijevet, miután szombat reggel az oroszok rakétákkal támadták meg a várost. De további robbanásokat jelentettek a Kijevi, a Harkivi, a Hmelnickiji, a Ternopili, a Dnyipropetrovszki, az Ivano-Frankivszki és a Vinnicjai területen is.

    A The Kyiv Independent a szombat reggeli, Kijevet érő támadásról képeket tett közzé, amelyeken az állami Katasztrófavédelmi Szolgálat munkatársai láthatók. A támadás következtében számos infrastruktúra és néhány lakóház is megrongálódott.

  • Áramszünet miatt ideiglenesen leállt a harkivi metró az orosz támadások közepette – írja a The Kyiv Independent.

    Az energetikai infrastruktúrát érő folyamatos orosz támadás miatt Harkivban a legtöbb kerületben nincs áram, ami a metró ideiglenes leállásához vezetett.

    Mint megírtuk, az Ukrenegro közleménye szerint 11 régióban túllépték az országszerte jelenleg érvényben lévő fogyasztási határértékeket, aminek következtében „vészleállásokat alkalmaztak”. Mint írták, a melegebb időjárás miatt ugyan csökkent az áramfelhasználás, a hiány továbbra is fennáll.

  • A Sky News információi szerint Ukrajna nagy részén megszólaltak a légvédelmi szirénák. Vitalij Kim, Mikolajiv regionális kormányzója közölte: Ukrajna déli részén már észlelték az orosz rakétákat, ugyanakkor a légvédelem működik.

    Szombat reggel orosz rakétatámadások voltak Kijevben és Harkivban is. A tisztviselők közölték, senki sem sérült meg, de a támadás miatt egy helyen tűz keletkezett, és több ház is megrongálódott.

  • Helyi jelentések szerint orosz rakéták jelentek meg Ukrajna felett, ezek közül az ukrán légvédelem pedig legalább egyet megsemmisített – közölte Vitalij Kim, a déli Mikolajiv terület regionális kormányzója – írja a BBC.

    Korábban az ukrajnai Cserkaszi régió központi részén élő lakosokat arra figyelmeztették, hogy Oroszország szombaton nagy erejű rakétacsapást indíthat.

  • Ukrajna 11 régiójában rendkívüli áramszünetet rendeltek el az energetikai infrastruktúrát ért orosz csapásokat követően – számolt be az ország állami hálózatának üzemeltetője.

    Az Ukrenegro a Telegramon közölte, hogy 11 régióban túllépték az országszerte jelenleg érvényben lévő fogyasztási határértékeket, aminek következtében „vészleállásokat alkalmaztak”. Mint írták, a melegebb időjárás miatt ugyan csökkent az áramfelhasználás, a hiány továbbra is fennáll.

    A cég egyúttal figyelmeztette a polgárokat, hogy takarékoskodjanak az árammal, és csak felváltva működtessék az energiaigényes készülékeket – írja a The Guardian.

  • Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök szerint Kisida Fumio japán miniszterelnöknek rituális öngyilkosságot kellene elkövetnie azért, mert „szégyenletesen alárendelte magát az Egyesült Államoknak”.

    Medvegyev Vlagyimir Putyin elnök egyik legfontosabb szövetségese, és az orosz Biztonsági Tanács elnökhelyettese.

    Kisida Fumio és Joe Biden amerikai elnök pénteki találkozójára reagált, ahol a felek közös közleményt adtak ki: „Egyértelműen kijelentjük, hogy egy atomfegyver oroszországi bevetése Ukrajnában emberiség elleni ellenséges cselekedet lenne, és semmilyen módon nem lenne igazolható”.

    Medvegyev szerint a nyilatkozat „paranoiát” mutat Oroszországgal szemben, és „elárulja a hirosimai és nagaszaki atomtűzben elégett japánok százezreinek emlékét”.

    Medvegyev „az amerikaiak kiszolgálójának” nevezte Kisidát, hozzátéve, hogy ezt a szégyent csak úgy lehet lemosni, ha valaki szeppukut követ el, ami a kibelezéses öngyilkosság egy formája – írja az Independent.

  • Lebontották szombat éjszaka Tarasz Sevcsenko ukrán író emlékművét Melitopolban az orosz erők – számolt be a város polgármestere, Ivan Fedorov. 

    Melitopol megszállói annyira el akarnak pusztítani mindent, ami ukrán, és erőszakkal bevezetni az oroszok uralmát, hogy a terror az emlékműveket is elérte. Ugyanakkor annyira félnek a nép ellenállásától, hogy az éj leple alatt, patkányként jönnek elő a lyukaikból

    – fogalmazott Telegram-csatornáján a város első embere. Fedorov hozzátette: néhány hónappal ezelőtt szintén éjszaka távolították el az ukrán zászlót is. 

  • Mark Fejgin orosz emberi jogi aktivista és ellenzéki politikus az Unian ukrán hírügynökségnek adott interjújában azt mondta, Oroszországnak vannak indítékai Belarusz megtámadására. 

    Az aktivista szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök nem egy hosszú távú katonai terv szerint cselekszik, hanem úgy tervezte, két-három napon belül elfoglalja Kijevet, de most lehetőségeik határain belül cselekednek. 

    Például lehetőség van Szoledár, Bahmut megtámadására – támadnak. Délen a Dnyipro bal partján lehet hídfőállást tartani – ezt meg is teszik. Lehetséges-e északról támadni, hogy Belaruszból újra betörjenek a Kijevi vagy a Volinyi területre, hogy megállítsák a nyugati fegyverek utánpótlását? Nem tudom. Ez az én személyes véleményem, ez inkább politikai, nem katonai

    – fogalmazott a lapnak Fejgin, majd kiemelte, hogy úgy gondolja, Oroszországnak politikai indítékai vannak Belarusz megtámadására, amivel a belorusz vezető tisztában van. Szerinte Aljakszandr Lukasenka tudja, hogy az országa határterületei fognak áldozatul esni. 

  • Az Egyesült Királyság mindig is erős támogatása most áthatolhatatlan, és készen áll a kihívásokra – írta közösségi oldalán megosztott bejegyzésében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

    Rishi Sunak brit miniszterelnökkel folytatott beszélgetésünkben megköszöntem azokat a döntéseket, amelyek nemcsak a harctéren erősítenek meg minket, hanem a megfelelő jelzést küldik a többi partner számára is

    – fogalmazott az államfő.

  • Az amerikai fejlesztésű HIMARS többszörös rakétavetőkkel támadják Rubizsnyét az ukrán fegyveres erők – közölte szombaton Telegram-csatornáján az Ukrajna háborús bűneivel foglalkozó központ. 

    Ágyúzást észleltek reggel 7 óra 52 perckor Rubizsnye faluban, HIMARS MLRS használatával

    – írták a posztban. A RIA Novosztyi úgy tudja, HIMARS-szal lőtték a Troickij járásban található Taraszovka települést is. 

    Arról egyelőre nincs információ, vannak-e sérültjei a támadásnak. 

  • Moszkva kész „a háború céljait” tárgyalások útján elérni – mondta Vaszilij Nebenzja, Oroszország állandó ENSZ-képviselője.

    Az ellenségeskedés csak akkor szüntethető meg, ha nem fenyegetik Oroszországot Ukrajna területéről, és ha megszűnik az ország orosz ajkú lakosságának diszkriminációja. Oroszország készen áll egy olyan forgatókönyvre, amelyben ezt békésen, tárgyalások útján lehet elérni. Ellenkező esetben Moszkva katonailag is érvényesíteni fogja az akaratát

    – mondta a képviselő. Hozzátette: Oroszország nem akarja Ukrajnát mint államot megsemmisíteni.