Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Hova lett a diktatúra?

2003.04.10. 09:48
Huszein Szíriába, Oroszországba vagy annak bagdadi követségére menekült, egy mecsetben bujkál vagy meghalt. Teheráni források szerint az iraki hadsereg alkut kötött, Bagdadért cserébe szabad elvonulást kapnak. Amerika szerint Tikritben találhatott menedéket a rezsim.
A diktatúra legszűkebb vezetésének megfigyelését végző titkosszolgálati és katonai egységek és az elektronikus megfigyelő eszközök szerint Bagdad elestekor "nyoma veszett" az iraki rezsimnek - írja a Washington Post. Az amerikai katonai vezetés gyanúja szerint néhány vezető Tikritbe, Huszein szülővárosába menekülhetett, mások Szíriába.

Ez utóbbira utal, hogy szerdán a szír határ közelében fekvő Kaim városánál komoly harcokat folytatott az iraki hadsereg egy alakulata. Az amerikaiak szerint ez arra utal, hogy az irakiak a diktatúra vezetőit védhették.

Nyomuk veszett

A diktatúra egyik pillanatról a másikra tűnt el. "Egyszerre csak megszűnt minden kommunikáció és a rezsim felfüggesztette a munkát" - jellemezte a Bagdadban történteket egy vezető kormányzati tisztviselő.

A legoptimistább feltételezés szerint Huszein életét vesztette a március 20-i vagy az április 8-i célzott bombatámadásokban, és ennek híre kiszivárgott - írja a Washington Post. Bagdadban arról terjedtek el hírek, hogy a diktátor az orosz követségen kért és kapott menedéket - a hírt az orosz külügyminisztérium cáfolta.

Elvonulás, Bagdadért cserébe

A Teheran Times szerint az iraki hadsereg megállapodott az amerikaiakkal. Eszerint a vezetők szabad elvonulása fejében harc nélkül feladják Bagdadot. A lap szerint erre utal a hadműveletek múlt heti megtorpanása utáni váratlanul gyors amerikai előretörés, valamint az is, hogy Tikritet nem támadják az amerikaiak. A lap tudni véli, hogy a zárlat ellenére egy titokzatos repülő elhagyhatta Bagdadot.

Az iráni lap értesüléseinek ellent mond azonban, hogy az amerikai légierő két napja szinte megállás nélkül bombázza a Köztársasági Gárda Tikrit körüli állásait. Az Egyesült Államok szerint Huszein szülővárosa lehet a diktatúra utolsó végvára, Tikrit felé most a harcoktól eddig megkímélt 4. gyalogsági hadosztály, az amerikai hadsereg legjobban felszerelt alakulata tart. Nem állt meg a kurd pesmerga gerillák előretörése sem az észak-iraki Kirkuk és Moszul irányába.

Ki van a mecsetben?

Csütörtök reggel az amerikai tengerészgyalogosok Huszein egyik Bagdadon kívül eső palotájának átvizsgálásakor komoly tűzharcba keveredtek iraki fegyveresekkel, a BBC értesülései szerint Huszein "testőrsége" a Különleges Köztársasági Gárda alakulataival. Egyes feltételezések szerint a diktátor egy a palotához közeli mecsetben bujkálhat.

Egyelőre tehát csak annyit tudni, hogy a rezsim vezetése eltűnt. Minden más csak találgatás. Bár a Delta Force alakulatai Huszein DNS-mintájával a zsebükben járják Bagdad utcáit, Washington többször is jelezte, nem igazán izgatja a diktátor sorsa. Mint mondták, a lényeg a hatalomból történő eltávolítása volt.

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!

Kreuzenstein mesevára

Nézd meg Te is Laczko legújabb fotóit!