Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Hetvenmillió hindu ünnepe

2001.01.09. 09:40
Hetvenmillió hindut várnak a kedden kezdődő Kumbh Mela fesztiválra Indiába, a Gangesz partjára. A vallásos esemény során - amelyre 12 évente egyszer kerül sor - naponta ötmillió ember fog megmártózni a szent folyamban, mely hitük szerint elmossa bűneiket. A kolosszális logisztikai feladatot - amely az írott emberi történelem legnagyobb összejövetelét kell, hogy megszervezze baj nélkül - megnehezítik a vallási ellentétek a hinduk és a muszlimok közt, valamint a nagy hideg.
Becslések szerint ötmillió hindu fog kedd estig megmártózni Alláhábád mellett a Gangeszban a kedden kezdődő Kumbh Mela fesztivál keretein belül, amely ebben az évben várhatóan minden rekordot megdönt majd méreteivel. A Reuters beszámolója szerint összesen 65-70 millió embert várnak a szervezők hathetes vallási eseményre; a hinduk úgy hiszik, hogy a 12 évente bekövetkező alkalom - a bolygók állásának megfelelően - lehetőséget biztosít számukra, hogy - megfürödve a szent folyamban - megtisztuljanak bűneiktől, és ily módon kiszabaduljanak a meghalás és az újjászületés végtelen körforgásából. A fesztivált kétezer éve rendezik meg rendszeresen.

India minden pontjáról érkeznek a zarándokok
Csak az első hat órában kétmillió ember hányt fittyet a hidegre, és csobbant bele a kanyargó Gangeszba. Idősek, férfiak, nők és gyerekek zarándokoltak el India minden pontjáról az Új-Delhitől délre fekvő helyre, gyakran teljesen felkészületlenül, akár meztelenül is. Sok közülük nem egyszerű zarándok, hanem szent ember, aki Indiát járva hirdeti a hindu vallás igéit, és koldulással tartja fenn magát. Fürdés egyébként minden nap lesz, bár január 24-e a legszentebb időpont (lásd keretes írásunk).

A lényeg
A lényeg a Szangam, a folyamban lévő szent pont, ahol a hindu mitológia szerint a Dzsamuna és a Gangesz találkozik a Szaraszvati mitikus, földalatti folyamával. Szaraszvati a tanulás hindu istennője után kapta a nevét. Erre a pontra igyekeznek a hívek valamennyien, megtisztulást remélve bűneiktől.

Az eseményt négy helyen rendezik meg: Haridvárban, Uddzsainban, Alláhábádban és Nászikban. Ezeket a helyeket egy titáni csata emléke teszi szentté. Itt pihent meg ugyanis Garuda, Visnu isten szárnyas szolgája a démonokkal folytatott csatája során. Valahányszor megpihent, isteni, örök életet adó nektár csurrant a földre. A csata 12 évig tartott, ezért rendezik meg a Kumbh Melát 12 évente.

Kolosszális logisztikai feladat

A fesztivál lebonyolítása kolosszális logisztikai feladat. Hat hét alatt csaknem hetvenmillió embert várnak ide, ami a Guinness Rekordok Könyve szerint a legnagyobb emberi összejövetel az írott történelemben. Több tízezer tonna lisztet, rizst és cukrot rendeltek, 12 kórház, hat benzinkút és több mint száz bolt nyílt, valamint pár internetes kávéház is. Csaknem harminc kilométeres körzetben állítanak fel sátrakat, a területet zártláncú kamerahálózattal figyelik. Húszezer rendőrt és katonát vezényeltek ki az esetleges terrorista akciók elhárítása és a pánik kitörésének megakadályozása végett. Még az indiai légierőt is bevetik.

Feszültség várható a muszlimok és a hinduk közt

Erre szükség is lehet, mert több fundamentalista hindu csoport előre bejelentette, hogy a fesztivál során megkezdik egy Ráma istennek szentelt templom építését azon a helyen, ahol 1992-ig egy 16. századi mecset állt. A mecsetet hindu fanatikusok rombolták le kilenc évvel ezelőtt, az akkori összecsapások pedig az 1947-es, muszlimok és hinduk közti harcok óta a legtöbb áldozatot követelték. A legutóbbi fesztiválon, 1989-ben hatvan ember halt meg, amikor elsodorta őket a tömeg. Akkor egyébként 15 millió zarándok látogatta meg a helyet.