Mária
-7 °C
3 °C

Amerika felmondta az ABM-szerződést

2001.12.13. 16:44
Az Egyesült Államok kilép az atomfegyver-korlátozás egyik alapkövének tekintett 1972-es ABM-szerződésből, ezzel megnyitva az utat egy rakétavédelmi rendszer kiépítése előtt. Ezt George W. Bush amerikai elnök jelentette be csütörtökön Washingtonban.
A bejelentést csaknem egy év egyeztetés előzte meg, amely azonban nem győzte meg Oroszországot arról, hogy a szerződésre már nincs szükség. A Bush-adminisztráció rakétavédelmi rendszert akar kiépíteni, de ezt az ABM tiltja, Oroszország, Európa és Kína pedig attól tart, hogy ez új fegyverkezési versenyt indíthat el. A szerződés szabályainak megfelelően a felmondást hat hónapra előre be kell jelenteni.

Egy ideig úgy tűnt, hogy Moszkvát legalább a szerződés olyan módosítására rá lehet venni, amely lehetővé tenné az Egyesült Államoknak, hogy folytassa a rakétavédelmi rendszer kiépítéséhez szükséges teszteket. Erről szó esett Vlagyimir Putyin orosz elnök amerikai látogatásán és Colin Powell amerikai külügyminiszter moszkvai útján is, de nem sikerült megállapodásra jutni.

Az 1972-ben Richard Nixon és Leonyid Brezsnyev által aláírt szerződés alapvető célja, hogy biztosítja, egyik fél se tudja kivédeni a másik atomcsapását. A "kölcsönös elrettentés elve" ezzel kényszeríti mindkettőjüket arra, hogy semmiképpen se használjanak atomfegyvert, hiszen támadás esetén azonnali viszontválaszra számíthatnak.

A becslések szerint legalább 50 milliárd dollárba kerülő rakétavédelmi rendszer egyébként még nem is működőképes, de az ABM már a tesztelést is tiltja. Ha készen lesz, legfeljebb néhány atomrakéta elhárítására lesz képes; pártolói szerint a mindössze egy-két rakétával rendelkező "latorállamok" ellen hivatott védelmet nyújtani. Ilyen lehet Észak-Korea, esetleg Irak és Irán.

Kritikusai szerint már egy kisebb elhárítóerejű rakétavédelmi rendszer is fegyverkezési versenyhez vezethet, mert atomarzenáljuk bővítésére készteti azokat az atomhatalmakat - Pakisztánt, Indiát, Kínát -, amelyek jelenleg csak korlátozott ütőerővel rendelkeznek.