Mária
-6 °C
-2 °C

Visszaveszik az acélművet Leonyid Kucsma vejétől

2005.02.05. 21:21
Az új ukrán kormány visszaveszi Leonyid Kucsma vejétől a legnagyobb ukrajnai acélművet. Az előző nap beiktatott kormány megtartotta első ülését, és ezen nyomban határoztak a 800 millió dollárért eladott vállalat reprivatizációjáról.
Az új ukrán kormány visszaveszi Leonyid Kucsma vejétől a legnagyobb ukrajnai acélművet. A reprivatizációs folyamat első lépéseként a kabinet semmisnek nyilvánította az előző kormány gyanúsnak ítélt döntéseit, jelentette be Julija Timosenko miniszterelnök szombaton, miután az előző nap beiktatott kormány megtartotta első ülését.

A Krivij Rih-i acélmű (Krivorisztal) 93 százalékos részesedését tavaly júniusban vette meg mintegy 800 millió amerikai dollárért a fémipari beruházók szövetsége nevű konzorcium, amely mögött az ország leggazdagabb vállalkozói közé sorolt Viktor Pincsuk (Leonyid Kucsma veje) és Rinat Ahmetov áll.

"Minden dokumentum érvénytelen, amelyet az előző kormány jogellenesen hagyott jóvá. Ez azt jelenti, hogy megkezdtük a Krivorisztal reprivatizációs folyamatát" - közölte Timosenko. Hozzátette, hogy az állami tulajdonba visszakerülő vállalatot később árverés útján privatizálják.

Timosenko hangsúlyozta, hogy szó sincs a privatizációs ügyletek tömeges semmissé nyilvánításáról, a kormány szigorúan a törvények nyújtotta keretek között lép fel, nem akarja elijeszteni a befektetőket.

Viktor Juscsenko, Ukrajna január 23-án beiktatott köztársasági elnöke már a választási kampányban ígéretet tett arra, hogy mindenképpen felülvizsgáltatja a gyanús privatizációs ügyleteket, köztük a Krivorisztal esetét. Az acélmű privatizációs tenderét diszkriminatívnak minősítették külföldi pályázók, köztük az 1,2 milliárd dolláros ajánlatot tett orosz Szeversztal és a nyugat-európai Arcelor acélipari óriás közös konzorciuma.

Viktor Pincsuk első reagálásában közölte, hogy kész visszaadni az államnak a Krivorisztalt, de csak abban az esetben, ha bírósági döntés kötelezi erre. "Fontos, hogy ne az államfő szándéka, hanem a törvények határozzák meg a folyamatot" - jelentette ki a parlamenti képviselői mandátummal is bíró Pincsuk.