40 afgán civil halt meg egy légicsapásban

2008. november 5., szerda 19:36

Negyven polgári személy - túlnyomórészt nő és gyerek - meghalt, huszonnyolc pedig megsebesült a hét elején egy afganisztáni légi csapásban, amelyet a csapástól sújtott falu lakosai szerint az amerikai légierő egyik gépe hajtott végre.

Hamid Karzai afgán elnök közölte szerdán ezeket az adatokat a halálos áldozatokról és a sebesültekről, elítélve a civilek életét kioltó hétfői támadást. Felszólította Barack Obama megválasztott amerikai elnököt: hasson oda, hogy az Afganisztánban harcoló amerikai katonák kíméljék a polgári lakosok életét, testi épségét.

"Nem az afgán falvakban kell harcolni a terrorizmus ellen. A terroristák gyülekezési körleteire, kiképzőközpontjaira és utánpótlási vonalaira kell összpontosítani a katonai akciókban" - mondta Karzai. Egyúttal kifejezte azt a reményét kabuli sajtóértekezletén, hogy az amerikai elnökválasztás nyomán beköszönthet a béke Afganisztánba.

Az amerikai hadsereg előbb csak annyit közölt az ügyről, hogy még vizsgálja. Később egy amerikai katonai szóvivő hozzátette: "ha ártatlan embereket öltek meg ebben a műveletben, bocsánatot kérünk, és részvétünket fejezzük ki".

Az ázsiai ország délkeleti részén fekvő Kandahár tartományban történt az eset. Ez a tartomány az iszlamista tálibok (Afganisztán előző urai) kormányellenes harcának központi területe. A falubeliek beszámolói szerint egy esküvőre készülődő násznépre hullott a bomba.

Miközben az esküvői előkészületek folytak a faluban, egy-két kilométernyire a helyszíntől amerikai katonák harcoltak tálib fegyveresekkel.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!