Árpád
-2 °C
9 °C

Ahmadinezsád: Izrael a gonosz rezsimje

2006.05.11. 13:02
Az iráni elnök ismét Izraelt fenyegette, ezúttal Jakartában. Irán atomprogramjáról Izraelen kívül bárkivel tárgyalna, Indonézia pedig szívesen vállalná a közvetítő szerepét. Simon Peresz a héten kétszer is fenyegetéssel reagált a fenyegetésre, szakértők szerint nem véletlenül.

"Izrael egy nap el fog tűnni" - jelentette ki Mahmud Ahmadinezsád iráni elnök csütörtökön a jakartai egyetemen mondott beszédében. Megerősítette azt a korábban tett kijelentését is, hogy Teherán hajlandó tárgyalni az Egyesült Államokkal és más országokkal atomprogramjáról, kivéve Izraelt, amelyet nem ismer el.

A hallgatóság tapsviharban tört ki, amikor az iráni államfő kifejtette azt a véleményt, hogy Izrael az az ország, amely a "gonosz rezsimje", és ezért el fog tűnni. Az előadótermet Iránt és a nukleáris energia békés célú felhasználását éltető transzparensek díszítették.

A gonosz liberálisok

#alt#
"Izrael egy nap el fog tűnni"

Ahmadinezsád sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy a palesztin területeken megrendezett törvényhozási választásokat, amelyeket a nép támogatott, "a liberalizmus nem óhajtotta elismerni".

Ahmadinezsád a héten kezdett ötnapos hivatalos látogatást Indonéziában, ahol a világ legnépesebb muzulmán közössége él. Vendéglátói korábban felajánlották, hogy Indonézia szívesen közvetítene az iráni atomvitában, szerinte ugyanis Irán békés célokkal folytatja nukleáris kutatásait.

Jakarta nemcsak Iránnal, hanem azokkal az országokkal is jó kapcsolatokat ápol, amelyek szerint Teherán urándúsítási tevékenységével atomfegyver előállítására törekszik. "Nem vagyunk rászorulva másokra" - mondta Ahmadinezsád, aki szerint a nemzetközi bojkott "csak jobban motiválná" országa atomkutatóit, írja az AP.

Peresz óvatosságra int

Simon Peresz izraeli miniszterelnök-helyettes kedden megismételte az izraeli közrádióban az előző nap a tévében elhangzott, Iránnak címzett fenyegető szavait. "Csak azt mondtam, legyenek óvatosak a fenyegetőzéssel, (mert) akik fenyegetnek, maguk is megfenyegettetnek" - jelentette ki a 82 éves politikus Ahmadinezsád közelmúltbeli kijelentésére utalva, miszerint Izraelt le kell törölni a térképről.

"Azt mondtam, hogy akik megsemmisítéssel fenyegetőznek, azt kockáztatják, hogy maguk semmisülnek meg" - fűzte hozzá, gyakorlatilag szóról szóra megismételve előző nap a közszolgálati televízióban elhangzott nyilatkozatát.

Nem véletlen

Az izraeli katonai hírszerzés Iránnal foglalkozó részlegének egykori vezetője szerint az izraeli kormányfő-helyettes többszöri fenyegetése nem lehet véletlen. Simon Bojarszki nyugalmazott ezredes szerint Peresz szavainak szándéka az elrettentés, a nyilatkozat egyszersmind "burkolt figyelmeztetés Teheránnak, hogy neki is van sebezhető pontja".

Izrael 1981-ben légicsapást intézett egy készülőfélben lévő iraki atomreaktor ellen. Szakértők szerint hasonló célzott bombatámadás Irán ellen nem megvalósítható, mert a perzsa atomipari létesítményeket szándékosan szétszórták a három Franciaország méretű közép-keleti állam területén, ráadásul némelyiket mélyen a földfelszín alatt építették ki.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.