Árpád
-2 °C
9 °C

Kivégzőosztag tagja lehetett az iráni elnök

2006.01.06. 11:45
Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök szerzett fegyvereket három kurd vezető 1986-os meggyilkolásához, állítja egy megbízhatónak tűnő tanú. Irán holokauszttagadó elnökét már korábban is vádolták terrorizmussal.

Hármas politikai gyilkosság elkövetője volt Mahmud Ahmadinedzsád iráni államfő a Presse című osztrák lap értesülései szerint. A korábban a Forradalmi Gárdánál szolgált Ahmadinedzsádot már korábban is gyanúsították azzal, hogy az iráni titkosszolgálat ügynökeként szerepe volt három iráni kurd politikus bécsi meggyilkolásában.

Falazott

A Presse úgy tudja, hogy a csak D. tanúként ismert emigráns iráni újságíró állításai szerint Ahmadinedzsád egy háromtagú kivégzőosztag tagja volt, ő falazott a kurd politikusokat közeli fejlövésekkel kivégző ügynököknek. Állítólag Ahmadinedzsád szerezte be a titkos fegyvereket is.

A gyilkosság 1986 júliusában történt Bécsben, a Linke Bahngasse 5. szám alatti házban. A ház egyik lakásában a feltételezések szerint három iráni politikus találkozott a kurd autonómiát követelő kisebbségi vezetőkkel, amikor váratlanul kéttagú kivégzőosztag tört rájuk. Az iráni titkosszolgálat ügynökeinek tartott gyilkosok rövid beszélgetés után végeztek a három kurd politikussal.

Más is látta

D. tanú állítása szerint a találkozó egyik résztvevőjétől értesült a történtekről. A tanút Peter Pilz, az osztrák zöldek parlamenti képviselője szavahihetőnek nevezte. Ráadásul a Presse értesülései szerint nem ő az egyedüli, aki Ahmadinedzsád ellen vallhat. Egy meg nem nevezett tanú jelentkezett a bécsi rendőrségnél, állítva, hogy a gyilkosság napján Bécsben látta Ahmadinedzsádot.

Irán fél éve megválasztott, szélsőségességét holokauszttagadó és Izrael-ellenes kirohanásokkal alátámasztó elnökével szemben már megválasztásakor megfogalmazódott a gyanú, hogy a Forradalmi Gárda tagjaként bűncselekményeket követett el. Az amerikaiak tavalyi vádjai szerint részt vett az Egyesült Államok iráni nagykövetségének 1979-es lerohanásában is. Ezek a vádak azóta alaptalannak bizonyultak.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!