Amnesty-jelentés a brit katonák által megölt irakiakról

2004. május 11., kedd 01:06

A brit védelmi minisztérium nem mindig vizsgálja ki a brit katonák által megölt iraki civilek ügyeit - az Amnesty International jelentése szerint. A szervezet szerint kivizsgált esetekben viszont elmarad a igazságszolgáltatás. A londoni legfelsőbb bíróságon tizenkét család követel kártérítést brit katonák által megölt hozzátartozóik után.

Az Irak déli részét ellenőrző brit haderő katonái a nemzetközi emberi jogi előírásokat megsértve számos polgári személyt öltek meg az elmúlt egy évben - áll az Amnesty International kedden Londonban kiadott jelentésében. A világ legnagyobb emberi jogi szervezete szerint a brit katonák több olyan polgári személy halálát okozták Bászra környékén, akik nem jelentettek rájuk közvetlen veszélyt; az áldozatok között egy nyolc éves kislány is volt.

A jelentésben összesen kilenc esetet említ a szervezet, amely szerint a brit hadsereg ki nem vizsgálta ki az összes ilyen esetet. Azokban az ügyekben is azonban, amelyekben egyáltalán vizsgálat indult, elmaradt az igazságszolgáltatás, és a brit katonai rendészet teljes titoktartás mellett végzi ezt a tevékenységet - áll a jelentésben.

Kártérítés a civil áldozatok után

Az AI szerint a nemzetközi jog minden ilyen esetben nyilvános, pártatlan és független vizsgálatot ír elő a kormányoknak. Éppen a múlt szerdán került a londoni felsőbíróság elé az a kereset, amelyben tizenkét iraki család kártérítést követel a brit kormánytól, mondván: civil hozzátartozóikat brit katonák ölték meg a háborúban vagy azután.

A brit védelmi minisztérium korábban elvetette a családok követelését. Szakértők szerint példátlan jogi precedenst teremtene, ha a felsőbíróság kimondaná Nagy-Britannia kártérítési kötelezettségét a katonai akciókban meghalt polgári személyek halála miatt.

Shopline

OnGo beszámolók

  • India
    India Reggel 5 körül keltünk, mert lementünk csónakból megtekinteni a napfelkeltét....
  • Horvátország KRK szigeti kirándulásunk során egy fakultatív Vrbniki, borkóstolóval egybekötött útra is beneveztünk....
  • Omán Ez az ország egy csoda. Sok helyen jártam, de ennyire tiszta várost, mint Maszkat még...

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!