Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

AIDS-beteget raboltak ki Johannesburgban

2001.04.23. 18:17
Fegyveres banditák kirabolták a legfiatalabb dél-afrikai AIDS-aktivistát, egy 12 éves gyermeket, aki már félig kómában van. A kór elleni küzdelem szimbólumává vált Nkosi Johnson nevét akkor vette szárnyára a világhír, amikor megrázó beszédet mondott a durbani AIDS-világkonferencián.
A fegyveres betörők hétfő hajnalban, 2 óra körül hatoltak be Nkosiék Johannesburg Melville nevű városrészében lévő házába. Az agonizáló kisfiúra vigyázó nővérre egy paplant borítottak, majd fegyverrel kényszerítették, hogy maradjon nyugton - beszélte el a történteket a kisfiú nevelőanyja. Nkosinak, bár már félkómás állapotban van január óta, látnia kellett a történteket, mert a háziak hallották, amint a rablók felszólították a gyereket, hogy csukja be a szemét. A betörök a lakásból elvitték a televíziókészülékeket, egy videomagnót és egyéb műszaki cikkeket, valamint az örökbe fogadó szülő kocsijának indítókulcsát és a nővér mobiltelefonját.

Születésétől fogva fertőzött

Nkosi 1989-ben született Johannesburgban, AIDS-fertőzött anyától, és már születésekor magában hordozta a betegség vírusát - írta az AFP és a Reuters. Az orvosok csak kilenc hónapot adtak az AIDS-es újszülöttnek. Amikor hétéves lett, már úgy tartották nyilván, mint azt a kisfiút, aki a leghosszabb ideje él együtt az AIDS-fertőzöttséggel.

A betegség 1997-ben ragadta el tőle az édesanyját. A kis Nkosi, aki a gyógyíthatatlan kórral folytatott küzdelem jelképévé vált, harcba szállt azért is, hogy iskolába járhasson. Egyes szülők ellenállása ellenére felvették a jómódú negyedbeli iskolába.

A kisfiú nevét azonban igazából akkor ismerte meg a világ, amikor 2000 júliusában megrázó szavakkal szólította fel a durbani AIDS-világértekezlet hallgatóságát, hogy ne közösítsék ki az AIDS-betegeket, valamint arra ösztönözte Thabo Mbeki dél-afrikai elnököt, hogy tegyen többet az AIDS ellen.

A immunhiányos tünetegyüttes néven ismert halálos kór 4,9 millió embert érint a Dél-Afrikai Köztársaságban, minden kilencedik dél-afrikait

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.