Árpád
-1 °C
9 °C

Százan haltak meg egy faluban?

2001.10.11. 11:39
A tálibok Amerikán kívül minden olyan kisebb szövetséges ország ellen is szent háborút hirdetnek, amelynek csapatai afgán földre lépnek - közölte egy tálib diplomata. A szélsőséges rezsim szerint a legutóbbi amerikai légitámadásoknak minden eddiginél több polgári áldozata volt, ugyanis eltaláltak egy falut, ahol körülbelül 100 polgári személy pusztult el.
Egy mecset és négy lakóház is találatot kapott a kelet-afganisztáni Dzsálálábád körzetében - jelentette be sajtótájékoztatóján a tálibok pakisztáni nagykövete. Abdul Szalam Zaif azt is elmondta, hogy az Oszama bin Ladenre vonatkozó korlátozásokat csak részben vonták vissza: a feltételezett terroristavezér szabadon nyilatkozhat, ám nem indíthat akciókat afgán területről.

Áldozatok Kandahárban

A tálib kormányzathoz közel álló AIP afgán hírügynökség jelentése szerint a Kandahár tartományt ért támadásoknak legalább 18 polgári áldozata van, a sebesültek száma pedig több mint harminc. A bombázások Kabul és Kandahár tartományokat, valamint Dzsalálábádot érintették - mondta az AFP hírügynökségnek a tálib kormány oktatási minisztere.

Kabulban megint a repteret célozták

Nagy számú polgári áldozat van Kabulban, a Kandahártól 10 kilométerre délkeletre lévő Damán körzetben és Dzsalálábádtól 7 kilométerre keletre is, ahol egy mecset dőlt romba - mondta Amir Han Motaki oktatási miniszter. A tálib rezsim e befolyásos személyisége közölte, hogy az éjszakai légitámadások során polgári és katonai körzeteket egyaránt ért támadás. Az afgán fővárosban, Kabulban a repülőtér volt legfőbb célpont - mutatott rá. A légikikötőben tűz keletkezett, és megsemmisült egy régi használaton kívüli repülőgép. A kabuli katonai akadémiát szintén támadás érte.

Aki támad, azon bosszút állnak

Sajtótájékoztatója végén a tálibok pakisztáni nagykövete írásos üzenetet kapott, mely szerint Dzsálálábád környékén bombatalálat ért egy falut, ahol nagyjából százan meghaltak. Abdul Szalam Zaif leszögezte, hogy bármely kisebb ország katonái afgán földre lépnek, rájuk is vonatkozni fog a dzsihád, vagyis a szent háború. A fő ellenség azonban Amerika - hangsúlyozta a szélsőségesek diplomatája.

A két vezér megint megúszta

Az afganisztáni tálibok legfelsőbb vezetője, Mohammed Omar molla és szaúdi származású terroristavezér, Oszama bin Laden, akit az Egyesült Államok a szeptember 11-i Amerika-ellenes terrortámadások megszervezésével gyanúsít, sértetlen maradt az éjszakai bombázásokban.

Bővebben: Új célpontokat támadnak Afganisztánban

Motaki megerősítette, hogy a tálibok tízezer harcosukat védelmi célból északra küldték az üzbég határ közelébe.