Natália
-3 °C
8 °C

Pokoli nyaralás Algériában

2003.05.16. 15:45
Az Algériában 51 napon át fogva tartott túszoknak az utolsó napokban már nem volt mit enniük - mondta el egyebek között a kedden kiszabadult Sabine Wintersteller, Algéria bécsi nagykövete pedig arra szólította fel a kiszabadultakat, hogy a még fogságban lévő európaiak biztonsága érdekében egyelőre ne nyilatkozzanak.
Szerda este a német hadsereg repülőgépén hazaérkezett Algériából a fogságából kiszabadult hat német túsz. Velük együtt érkezett Kölnbe egy szintén kiszabadult, Németországban élő svéd. Berlinben és Bécsben szerdán reggel jelentették be, hogy a hónapok óta keresett 32 Szahara-turista közül 17 - hat német, tíz osztrák és egy svéd - "felbukkant" Algírban. A német rádió- és televíziós állomásokon leggyakrabban előadott történet szerint az algériai hadsereg különleges egységei szabadították ki a túszokat, még kedden. Algériai jelzések a GSPC terrorista csoporthoz kötik az esetet.

Gríz, datolya, lángos

Puchban lakó Wintersteller asszony ezúttal a Salzburger Nachrichten című lapnak nyilatkozva számolt be arról, hogy a nőknek a fogságban fátylat és hosszú szoknyát kellett hordaniuk, s ha például a fátylat elhagyták, vagy elcsúszott, fegyverrel fenyegették őket fogva tartóik.

A 17 fős csoport naponta 2-3 alkalommal főtt grízt kapott, s hozzá datolyát, így az időnként megjelenő, lángos alakú kenyeret egyenesen ínyencségnek érezték, mert legalább harapni lehetett. Vizet tavacskákból ihattak, s maguk szűrték meg WC-papír segítségével. Azok a párok, akik közös autón indultak a Szaharába, a fogságban megosztották a kanalat és váltották egymást a vödörben "feltálalt" ételnél.

Wintersteller szerint a fogva tartók közül némelyik emberségesebben viselkedett, s egyesek iránt a túszok körében bizonyos rokonszenv is keletkezett. Miközben a fegyveresek végigvárták, hogy a foglyok mindent megegyenek és megigyanak, beszélgetésekre is sor került. A foglyokat ellátták ruhaneművel, sőt, amikor az egyik nő szóvá tette, hogy nincs fogkeféje, és szeretne egyet, akkor kapott fogkefét.

Menetelés

A foglyok a nappalokat és éjszakákat a szabadban, gyakran szakadékokban töltötték, s ahányszor egy katonai helikopter átrepült a tábor felett, el kell bújniuk a sziklaperemek alatt. Az alváshoz kaptak ugyan egy matracot, de azon keresztül a sivatag minden kövét lehetett érezni, így Winterstellernek idővel az egész teste teli lett kék foltokkal.

Szinte minden éjszaka felébresztették a foglyokat, és olyankor 3-4 órán át menetelniük kellett a sivatagban, mert elrablóik attól tartottak, hogy a katonák felfedezik a csoportot. Végül azonban már nappal is menni kellett, a cipők szétfoszlottak és a foglyok fizikai erejük végén jártak. Az emberrablók viszont minden nap imádkoztak, és azt mondták, hogy Algériából iszlám vallási államot akarnak csinálni - hangzik Sabine Wintersteller és apja, Gerhard beszámolója.

Veszélyeztetés

Közben pénteken Algéria bécsi nagykövete azzal a felhívással fordult a kiszabadultakhoz, hogy ne adjanak ki több információt elrablásukról és a rabságban tapasztaltakról, mert az súlyos veszélyt jelent a még fogva tartott 15 európai számára.

Tausz Ferauhi nagykövet pénteken, amikor látogatást tett Franz Schausberger salzburgi tartományi elöljárónál, kifejtette, hogy az algériai kormány minden lehetségest megtesz a még fogságban lévő tíz német, négy svájci és egy holland állampolgár vértelen kiszabadítása érdekében, de minden kiszivárgott részlet veszélyt jelent. Schausberger - aki a nagykövet állásfoglalásáról beszámolt - azt is hozzátette, hogy a legtöbb kiszabadult is felháborodott azon, hogy egyesek a megállapodás ellenére nyilatkozatokat adnak a sajtónak.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!