Lukács
7 °C
22 °C

Megölték az al-Kaida egyik iraki vezetőjét

2008.05.11. 15:55
Az al-Kaida két tagja vesztette életét egy afganisztáni csetepatéban, egyikük a terroszervezet iraki szárnyát vezette, legalábbis ezt állítja egy iszlamista honlap. Az afgán hadsereg hivatalosan csak annyit ismert el, hogy a hétvégén két katonai akciót hajtott végre a nemzetközi erők támogatásával, s hét tálib fegyveressel végeztek a katonák.

Az Egyesült Államok vezette nemzetközi erők tűzharcban megölték az al-Kaida egyik iraki vezetőjét Afganisztánban, jelentette be a nemzetközi terrorhálózat vasárnap egy iszlamista honlapon. Abu Szuleiman al-Otaibi, a militáns szunnita csoportokat és az al-Kaida iraki szárnyát tömörítő "Iraki Iszlám Állam" bírói testületének feje volt, halálának időpontját nem hozták nyilvánosságra. Az összecsapásban életét vesztette az al-Kaida egy másik tagja is, akiről csak annyit közöltek, hogy fél éve tért vissza Irakból Afganisztánba.

Az afgán hadsereg eközben arról számolt be, hogy hét tálib fegyveressel végzett két különböző katonai akcióban szombaton Kelet-Afganisztánban a szövetséges NATO-erők támogatásával. Afgán politikusok szintén vasárnap közölték, hogy több mint 200 tálib rab hat napja éhségsztrájkot folytat a kandahári börtönben. Azt követelik, hogy ügyüket független bizottság vizsgálja ki. Tartományi elöljárók találkoztak a foglyokkal, de hasztalan próbálták rábírni őket akciójuk beszüntetésére. Az újságírókat és a rabok hozzátartozóit vasárnap a börtöntől 100 méterre feltartóztatta a rendőrség.

A tálibok afganisztáni uralmát 2001-ben nemzetközi katonai intervenció döntötte meg az Egyesült Államok vezetésével, miután az iszlám fundamentalista mozgalom vezérei nem voltak hajlandók kiadni az al-Kaidát irányító Oszama bin Ladent és főparancsnokait Washingtonnak, hogy bíróság elé állíthassák őket az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én ért terrortámadásokért.

A tálibok azóta próbálják visszaszerezni a hatalmat: harci tevékenységük különösen Afganisztán déli, és a Pakisztánnal határos keleti részén erős. A tálib felkelők és az al-Kaida iszlamista terrorhálózat fegyveresei ellen mintegy 70 ezer külföldi katona harcol a közép-ázsiai országban.