Nem tudnak megegyezni a közel-keleti békéről
Izrael szerint a palesztinok fel akarják számolni a ciszjordániai telepeket, a palesztinok szerint a "zsidó állam" kifejezés kizárja menekültjeik hazatérését. Azt már az anapolisi konferencia előtt is tudni lehet, hogy nem most kötnek békét, de az, hogy még a keretekben sem sikerült megállapodni, nem várt kudarc.
Az annapolisi nemzetközi Közel-Kelet-konferencia izraeli és palesztin tárgyalói az egynapos tanácskozás kezdetéig nem tudtak megegyezni egy olyan közös dokumentum szövegében, amely a jövőbeni béketárgyalások kereteit rögzítené.
Az amerikai nyomás, Condoleezza Rice külügyminiszter közvetítése sem volt elegendő ahhoz, hogy Cipi Livni izraeli külügyminiszter és Ahmed Korei palesztin főtárgyaló sikerről számolhasson be. Utóbbi hivatalosan csak annyit tudott közölni, hogy "van még munka, számos erőfeszítést tettünk, de eddig még nem született megállapodás".
Egy névtelenséget kérő palesztin tárgyaló szerint három vitás pont merült fel. Először is bár a felek egyetértenek a két állam létrehozásáról, a palesztinok nem fogadják el azt, hogy Izrael "a zsidó állam" megnevezéssel szerepeljen az állásfoglalásban. Attól tartanak ugyanis, hogy emiatt sérülhet a palesztin menekültek joga az Izraelbe való visszatérésre.
A második ellentét, hogy amerikai és izraeli tisztviselők ellenzik azt a palesztinok által erőltetett megfogalmazást, hogy véget kell vetni az 1967-ben kezdődött megszállásnak. Ez a kifejezés a vitatott zsidó telepekre vonatkozik Ciszjordániában.
A harmadik vitapont pedig az, hogy a palesztin fél egyéves tárgyalási menetrendet szeretne rögzíteni, szövegbe foglalva, hogy az egyeztetéseknek végül határozat elfogadásához kell vezetniük. Izrael ezt nem kívánja elfogadni, az Egyesült Államok nyitott a kérdésben.



