Bence
11 °C
25 °C

Antiszemita hullám Nagy-Britanniában

2006.09.02. 14:23
Rég nem tapasztalt mértékben emelkedik a brit zsidó közösség elleni fizikai támadások és fenyegetések száma a Libanonban végrehajtott izraeli hadműveletek óta - írta a szombati The Times.

A 300 ezres brit zsidóság védelmére alakult polgárőr szervezet, a Community Security Trust egyik vezetője a londoni napilapnak azt mondta: júliusban 92 incidensről érkezett hozzájuk bejelentés. Mark Gardner szerint ez a harmadik legmagasabb havi adat azóta, hogy 1984-ben elkezdték az ilyen támadások regisztrálását. A bejelentett antiszemita incidensek száma 2000-ben például havonta 10-30 között mozgott.

Középosztálybeli nők, munkások és muszlimok

Gardner szerint a júliusban feljegyzett támadások földrajzi megoszlása is szélesebb volt a szokásosnál; zsinagógák elleni akciókat jelentettek még a skóciai Edinburgh-ból és Glasgow-ból is. Az illetékes szerint a támadók a brit társadalom teljes spektrumát képviselik; az utcán elkövetett szóbeli szidalmazások felelősei között például "középosztálybeli nők" ugyanúgy vannak, mint "munkásosztálybeli férfiak, minden bőrszínből és háttérből". "Klasszikus neonáci kopaszokkal alig találkozunk, a muszlimok viszont felülreprezentáltak" - mondta.

A zsidó közösség vezetőinek küldött gyűlölködő levelek szerzői az egyszerű zsidó embereket teszik felelőssé a libanoni civil áldozatokért. Ezekben a levelekben "utalások történnek a holokausztra is", "azzal, hogy Hitlernek az összes zsidót ki kellett volna irtania" - tette hozzá. A védelmi szervezet illetékese szerint a támadások számának növekedése tükrözi az Izraellel és a zsidókkal szembeni ellenségesség erősödését a médiában és a társadalom egészében.

Feldúltak egy éttermet

A The Times szerint több fizikai támadás történt az észak-londoni Golders Green és Hampstead kerületekben, amelyekben jelentős számú zsidó közösség él. Golders Green egyik zsidó tulajdonban lévő éttermét a minap két fiatal feldúlta, a személyzetet tettleg bántalmazta, a tulajdonosnőt pedig késsel hadonászva, "mocskos zsidó" és "büdös zsidó" felkiáltások közepette megöléssel fenyegette - áll a londoni napilapban.

A The Times szerint jövő csütörtökön lát napvilágot egy összpárti parlamenti vizsgálati jelentés. Ennek megállapításai között szerepel, hogy Nagy-Britanniában "járványszerűvé vált" az antiszemita erőszak. A jelentés sürgős fellépésre fogja felszólítani a kormányt, a rendőrséget és az oktatási intézményeket.

Zsidóellenesség az egyetemeken

Sir Jonathan Sacks, Nagy-Britannia országos főrabbija már tavaly októberben, a Jewish Chronicle-ben, a brit zsidó felekezet legnagyobb hetilapjában közölt zsidó újévi üzenetében azt írta: az ő emlékezete által átfogott időszakban most először fordul elő, hogy a brit zsidók időnként kellemetlenül érzik magukat hazájukban az antiszemita támadások miatt.

Sir Jonathan egy nem sokkal későbbi BBC-nyilatkozata szerint a brit egyetemeken különösen dívik az Izrael- és zsidóellenesség. Kijelentette: az utóbbi három évben 17 brit egyetemen történtek kísérletek zsidó oktatók és diákok bojkottjára vagy eltávolítására, sőt zsidó diákcsoportok elhallgattatására vagy betiltására.