Natália
-3 °C
8 °C

Egy szélhámos bukása

2001.07.24. 15:27
A múlt hét végén úgy tűnt, végleg legördült a függöny egy nagy játékos számára: a brit politikai élet fenegyereke, az életművész és regényíró, a törvényhozó-kavarógép, az irónikusan vigyorgó Lord Archer, Weston-super-mare bárója oda kerül, ahová legalább fél Britannia szerint már eredetileg is tenni kellett volna: őfelsége szuperbiztos belmarshi börtönébe.
Lord Archer, Weston-super-mare bárója
Hosszú út áll a nemes lord mögött, akit pénteken egy bíróság négy év börtönre ítélt az igazságszolgáltatás akadályozásáért, hamis tanúzásért és hamis tanúvallomásra való felbújtásért. Archer és családja némán hallgatták végig az ítéletet, amelyet az esküdtszék csaknem 24 órányi gondolkodás után hozott meg. Ez így is van rendjén: a bárótól, aki jelentős hírnévre tett szert az óceán két oldalán, mint a brit szigetek legautentikusabb szélhámosa, kevesebbet elvárni aligha lehet.

A 61 éves kalandor pályafutását mezei Jeffrey Archerként kezdte még a hatvanas években: figyelemre méltó opportunizmusról téve tanúbizonyságot már egy 1962-es fényképen felbukkan, méghozzá a Beatles társaságában. A fotó tanulságos, Archer-értő meg nem lehet nélküle. Szimpatikus, de sunyin vigyorgó, kis citromfejű fickó áll Lennon mellett: első pillantásra sejteni, hogy a kavarás a vérében van. A génjeiben.

A politikus

Jeffrey Archer a politika színpadán vált olyan figurává, akivel számolni kell. Az ambiciózus férfit 1969-ben választják be az alsóházba a Konzervatív Párt színeiben, de 1974-ben különféle homályos ügyek miatt kénytelen megválni mandátumától. Ezzel párhuzamosan kishíján tönkremegy: egy rossz befektetés félmillió font veszteséget hoz neki, és úgy tűnik, mindennek vége. Még mielőtt igazán elkezdődött volna.

Az író

Archer azonban, mint utóbb többen javasolták, nem köti fel magát. Helyette regényt ír. A könyv, mint irodalmi alkotás, pocsék, de kit izgat? A westminsteri intrikákat, a hatalom sejtelmes folyosóit kiválóan ismerő Archer tudja, hogyan kell gyártani a portékát: regényeit és színdarabjait viszik mint a cukrot - még Magyarországon is -, és a bukott politikus hamarosan gazdag ember. Pont úgy ír, mint tiszteletre nem méltó elődje, a rá oly sok mindenben emlékeztető velencei, Giacomo Casanova. Nem az írásért. A hatásért. A show kedvéért. Eszközként használja a közönséget, csakis saját előremenetelére.

Ez bejön. A gazdagságtól Archer újra a régi. Légiesebben jár, a könnyed mosoly visszaköltözik arcára. Házat vesz: kéjlakja a másik híres tory szélhámos, Jonathan Aitkens Lord North Street-i palotája mellett az évtized egyik legfontosabb politikai szalonja lesz, kilátással a Temzére és a Westminster-palotára. Újra politizálni kezd: zseniális marketing- és salesképességeinek is köszönhető, hogy a konzervatívok dominálják a nyolcvanas-kilencvenes éveket, négy választást nyerve zsinórban. Lady Thatcher a párt alelnökévé emeli Archert, John Major pedig 1992-ben nemesi címre jelöli: Jeffrey-ből Lord Archer, Weston-super-mare bárója lesz.

A nagy visszatérő

És közben vadul pörög. Nevetséges és hihetetlen eseteinek száma végtelen. Dúsgazdag ember, de egy ízben kabátlopáson kapják egy üzletben. Máskor meg kiderül, hogy önéletrajzában hazudott végzettségét illetően. Pénz- és nőügyei finoman szólva zavarosak. De Archer csak vigyorog és továbbsétál. Még azzal sem fárad, hogy leporolja magát. Reputációja egyre rosszabb, de sikerszériája egyre páratlanabb. Mindig akad még egy ember, aki bedől neki.

Mint minden szélhámos, ő sem tévedhetetlen. Sőt: gyanúsan sokat bukik. Mondhatni, valódi "csokker". De zsenije pont abban van, ahogyan talpraáll. Ahogy újra és újra visszakászálódik a színpadra. Ahogy mindig újrakezdi, egyre feljebb és feljebb kapaszkodva minden és mindenki ellenében. Végleg letaszítani őt harminc éve nem lehet.

Botrányok sora érinti, de megállítani semmi nem tudja: 1997-ben ő lesz a konzervatívok londoni főpolgármester-jelöltje. William Hague, a párt akkori elnöke, egy egész ország előtt teszi magát nevetségessé, amikor kijelenti: "Lord Archert én megbízható, becsületes embernek tartom". (Mellékszál, de érdekes: Hague röviddel lemondása után kijelentette, hogy akkor kezdett el először komolyan kételkedni saját alkalmasságában, amikor bedőlt Archernek.) London visszafojtja lélegzetét: a rosszhírű lord, a mérsékeltebb kommentátorok által is a világ öt legnagyobb hazugja közt számontartott Jeffrey Archer egy lépésnyire a csúcstól.

A vádlott

És aztán - bumm. A dramaturgia tökéletes, a végkifejlet jellemzően szánalmas. A csattanás a Fleet Street szerkesztőségeiből kiindulva végigvisszhangzik a Stranden és a Pall Mallen, egészen West London előkelő negyedeiig. London örjöng, a "csacsogó osztályok" megvesznek az izgalomtól. Archer újra a mélyponton, s ezúttal úgy tűnik, végleg. Lemond a jelöltségről, a pártból kirúgják, és hamarosan bíróság előtt találja magát.

Mi történt? Régi, homályos ügy, Archer-féle. 1987-ben a Daily Star azt állította róla, hogy előző év szeptemberében lefeküdt egy Monica Coghlan nevű prostituálttal. Archer félmillió fontot követelt rágalmazás miatt, perre ment, és nyert. A tanú neve: Ted Francis. A régi barát eskü alatt vallotta, hogy a kérdéses estén együtt vacsorázott Archerrel egy vendéglőben a West Enden. Amikor azonban Archert már csak egy lépés választotta el a főpolgármesteri széktől, Francisben feléled valami. A lelkiismeret? Vagy egyszerűen csak a rosszindulat? Nem tudni. Elég az hozzá, hogy felhívja a News of the World főszerkesztőjét, és kitálal: azon az estén nemhogy nem volt ott az étteremben, de a tanúvallomásra Archer kérte meg, hogy így fedezze magát. (A cinkosok magnóra rögzített telefonbeszélgetései detektívregénybe illő élményt nyújtanak.)

Megadja magát egy másik tartógerenda is. Angela Peppiatt, a lord titkárnője bejelenti, hogy 1987-ben a főnöke arra kérte, hogy készítsen határidőnaplójában egy hamis bejegyzést, méghozzá arra a bizonyos estére. A napló akkor bizonyította, hogy Archer aznap este Francisszel vacsorázott a West Enden. Így azonban az egyik legfontosabb bizonyíték lesz ellene. Pusztán hab a tortán, hogy egy másik tanúról kiderül: a kérdéses estén nem is volt az országban. A nyomozás bonyolult esetek egész sorát tárja fel: hiányzó pénzek, becsapott szeretők, palira vett barátok. A napvilágra kerülő történeteket egyetlen személy köti össze: Lord Archer, Weston-super-mare bárója. És ebből a kátyúból már ő sem tud kimászni.

A vég?

De a ravasz csirkefogó még ebből is tőkét kovácsol. Nincs türelme végigvárni az igazi bíróság pepecselését. Kreál egyet magának: a sebtében színre vitt darab, amit a West End színházai azonmód műsorra is tűznek, egy férfi meghurcoltatásáról szól. A bíróság: a nézők. A főszereplő és a vádlott: ő maga. A darab pocsék, de sok szempontból tökéletes illusztrációja az Archer-sztorinak. Az angol bíróságokról, a bírói tévedésekről, a rendszer hibáiról lenne mit írni. A téma jó. De Archer, mint mindig, ezúttal sem, ebben a szerepben sem az egyenes utat választja. A darab üvölt: hazug vagyok! A nézők - az esküdtszék - rendre úgy döntenek, hogy a lord bűnös.

Mindegy. Az előadás most szünetel. De hogy teljesen véget ért-e, kétséges. Mindig akad még egy ember.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!

Ha már erre járok beugrom

..tényleg ez történt, Palau és Mikronézia szigeteit járva úgy döntöttem, hogy Saipanra is átugrom.