További Külföld cikkek
- Korrupcióval gyanúsítják az ukrán mezőgazdasági minisztert
- Kizuhant egy diáklány egy iskola ablakából Kolozsváron
- Napvilágot látott Brüsszel rémálma: egyre többen lépnének ki az Európai Unióból Ausztriában
- Az EU autonómiára vágyik a védelmi politikában, de a NATO nem nézi jó szemmel
- Halálra verhették a szerb kislány, Danka Ilics gyilkosának testvérét a börtönben
Lord Archer, Weston-super-mare bárója |
A 61 éves kalandor pályafutását mezei Jeffrey Archerként kezdte még a hatvanas években: figyelemre méltó opportunizmusról téve tanúbizonyságot már egy 1962-es fényképen felbukkan, méghozzá a Beatles társaságában. A fotó tanulságos, Archer-értő meg nem lehet nélküle. Szimpatikus, de sunyin vigyorgó, kis citromfejű fickó áll Lennon mellett: első pillantásra sejteni, hogy a kavarás a vérében van. A génjeiben.
A politikus
Jeffrey Archer a politika színpadán vált olyan figurává, akivel számolni kell. Az ambiciózus férfit 1969-ben választják be az alsóházba a Konzervatív Párt színeiben, de 1974-ben különféle homályos ügyek miatt kénytelen megválni mandátumától. Ezzel párhuzamosan kishíján tönkremegy: egy rossz befektetés félmillió font veszteséget hoz neki, és úgy tűnik, mindennek vége. Még mielőtt igazán elkezdődött volna.
Az író
Archer azonban, mint utóbb többen javasolták, nem köti fel magát. Helyette regényt ír. A könyv, mint irodalmi alkotás, pocsék, de kit izgat? A westminsteri intrikákat, a hatalom sejtelmes folyosóit kiválóan ismerő Archer tudja, hogyan kell gyártani a portékát: regényeit és színdarabjait viszik mint a cukrot - még Magyarországon is -, és a bukott politikus hamarosan gazdag ember. Pont úgy ír, mint tiszteletre nem méltó elődje, a rá oly sok mindenben emlékeztető velencei, Giacomo Casanova. Nem az írásért. A hatásért. A show kedvéért. Eszközként használja a közönséget, csakis saját előremenetelére.
A nagy visszatérő
És közben vadul pörög. Nevetséges és hihetetlen eseteinek száma végtelen. Dúsgazdag ember, de egy ízben kabátlopáson kapják egy üzletben. Máskor meg kiderül, hogy önéletrajzában hazudott végzettségét illetően. Pénz- és nőügyei finoman szólva zavarosak. De Archer csak vigyorog és továbbsétál. Még azzal sem fárad, hogy leporolja magát. Reputációja egyre rosszabb, de sikerszériája egyre páratlanabb. Mindig akad még egy ember, aki bedől neki.
Mint minden szélhámos, ő sem tévedhetetlen. Sőt: gyanúsan sokat bukik. Mondhatni, valódi "csokker". De zsenije pont abban van, ahogyan talpraáll. Ahogy újra és újra visszakászálódik a színpadra. Ahogy mindig újrakezdi, egyre feljebb és feljebb kapaszkodva minden és mindenki ellenében. Végleg letaszítani őt harminc éve nem lehet.
Botrányok sora érinti, de megállítani semmi nem tudja: 1997-ben ő lesz a konzervatívok londoni főpolgármester-jelöltje. William Hague, a párt akkori elnöke, egy egész ország előtt teszi magát nevetségessé, amikor kijelenti: "Lord Archert én megbízható, becsületes embernek tartom". (Mellékszál, de érdekes: Hague röviddel lemondása után kijelentette, hogy akkor kezdett el először komolyan kételkedni saját alkalmasságában, amikor bedőlt Archernek.) London visszafojtja lélegzetét: a rosszhírű lord, a mérsékeltebb kommentátorok által is a világ öt legnagyobb hazugja közt számontartott Jeffrey Archer egy lépésnyire a csúcstól.
A vádlott
És aztán - bumm. A dramaturgia tökéletes, a végkifejlet jellemzően szánalmas. A csattanás a Fleet Street szerkesztőségeiből kiindulva végigvisszhangzik a Stranden és a Pall Mallen, egészen West London előkelő negyedeiig. London örjöng, a "csacsogó osztályok" megvesznek az izgalomtól. Archer újra a mélyponton, s ezúttal úgy tűnik, végleg. Lemond a jelöltségről, a pártból kirúgják, és hamarosan bíróság előtt találja magát.
Megadja magát egy másik tartógerenda is. Angela Peppiatt, a lord titkárnője bejelenti, hogy 1987-ben a főnöke arra kérte, hogy készítsen határidőnaplójában egy hamis bejegyzést, méghozzá arra a bizonyos estére. A napló akkor bizonyította, hogy Archer aznap este Francisszel vacsorázott a West Enden. Így azonban az egyik legfontosabb bizonyíték lesz ellene. Pusztán hab a tortán, hogy egy másik tanúról kiderül: a kérdéses estén nem is volt az országban. A nyomozás bonyolult esetek egész sorát tárja fel: hiányzó pénzek, becsapott szeretők, palira vett barátok. A napvilágra kerülő történeteket egyetlen személy köti össze: Lord Archer, Weston-super-mare bárója. És ebből a kátyúból már ő sem tud kimászni.
A vég?
De a ravasz csirkefogó még ebből is tőkét kovácsol. Nincs türelme végigvárni az igazi bíróság pepecselését. Kreál egyet magának: a sebtében színre vitt darab, amit a West End színházai azonmód műsorra is tűznek, egy férfi meghurcoltatásáról szól. A bíróság: a nézők. A főszereplő és a vádlott: ő maga. A darab pocsék, de sok szempontból tökéletes illusztrációja az Archer-sztorinak. Az angol bíróságokról, a bírói tévedésekről, a rendszer hibáiról lenne mit írni. A téma jó. De Archer, mint mindig, ezúttal sem, ebben a szerepben sem az egyenes utat választja. A darab üvölt: hazug vagyok! A nézők - az esküdtszék - rendre úgy döntenek, hogy a lord bűnös.
Mindegy. Az előadás most szünetel. De hogy teljesen véget ért-e, kétséges. Mindig akad még egy ember.