Bocsánatkérő mozgalom indult Törökországban

2008. december 15., hétfő 18:12

Hiába tilos Törökországban az örmények elleni 1915-ös népirtásról beszélni, értelmiségiek egy csoportja az interneten gyűjt aláírásukat egy bocsánatot kérő közleményhez. Már 700-an csatlakoztak.

700 török ember írta eddig alá azt a közleményt, ami többek között ezt tartalmazza: "Nem tudom összeegyeztetni lelkiismeretemmel annak a nagy katasztrófának a tagadását és érzéketlen kezelését, amelyet 1915-ben éltek át az Oszmán Birodalomban élő örmények. Osztozom örmény testvéreim fájdalmában, és bocsánatot kérek tőlük."

A kezdeményezők kihagyták a népirtás szót a szövegből, mert Törökországban megbüntetik azt, aki nyilvánosan elismeri, hogy szervezetten gyilkoltak meg másfél millió örményt 1915-ben Törökországban. Az állam által szervezett pogromokat és gyilkosságokat a legtöbb nyugati történész azonban bizonyítottnak látja. A jelentős törökországi örmény kisebbség pedig egyszerűen eltűnt az első világháború alatt.

A kezdeményezést többek között újságírók, jogászok és emberi jogi aktivisták írták alá. Köztük van a németországi Zöldek török származású vezetője is.