Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Egyre kevesebb az amerikai katona?

2004.01.06. 15:40
Különféle intézkedésekkel próbálja megakadályozni az Egyesült Államok hadserege, hogy katonái letegyék a szolgálatot. Az Irakban, Kuvaitban és Afganisztánban szolgálóknak akár tízezer dollárnyi prémiumot is ígérnek, ha újabb három évre aláírnak.
Azok az amerikai katonák, akik következő hónapokban kívánták otthagyni a hadsereget, vagy nyugdíjazásukat kérték, most kénytelenek lesznek várni. Az új intézkedések értelmében ugyanis az Irakban, Kuvaitban és Afganisztánban állomásozóknak mindaddig jelenlegi egységüknél kell maradniuk, amíg nem pótolják őket. Emellett hazatértük után, még további 90 napig szolgálatban kell maradniuk. Akiknek lejár a szerződése, azokat a fizetés mellé felajánlott, akár tízezer dolláros (kb. kétmillió forintos) prémiummal próbálják rávenni a szerződés három évvel való meghosszabbítására. Steve Stover, a hadsereg egyik szóvivője szerint az intézkedésekkel az összetartást és a hatékonyságot kívánják növelni.

Nyomás alatt

A BBC tudósítója szerint a lépések is jelzik, hogy az iraki megszállás mekkora terhet ró az Egyesült Államok hadseregére. Washingtonban újból egyre többen állítják azt, hogy a hadseregnek nincs elég katonája. Tudósítók szerint az illetékesek megpróbálják elbagatellizálni a dolgot, pedig a szigorítások rengeteg nehézséget okozhatnak a katonáknak.

Magas rangúak

Stover adatai szerint a szigorítások körülbelül hétezer katonát érintenek. Legnagyobb részük eddigi szolgálati ideje miatt magas rangú tisztnek számít, ezért a pótlásuk időt vesz igénybe, tette hozzá a szóvivő.

Sérti az önkéntességet

Ted Carpenter, a Cato Institute nevű kutatóközpont védelmi elemzője szerint a szigorítások ellentétesek az önkéntes hadsereg eszméjével. "Ha az ott szolgálok szerződéseit akaratuk ellenére meghosszabbítják, akkor az megsérti az önkéntesség kitételét." Hozzátette, hogy az intézkedések is azt sugallják, hogy a hadseregnek a mekkora nehézséget okoz a világszerte állomásozó amerikai haderő pótlása.