Judit
3 °C
6 °C

Halálkommandókat küldött nyugatra az NDK?

2003.09.25. 20:55
Legalább tizenkét embert öltek meg az NDK halálkommandók Nyugat-Európában - írja a Tagesspiegel. A berlini lap szerint a kommandók egyik tagját nemrég őrizetbe vették. Egy kutató több száz bérgyilkos ténykedését sem tartja kizártnak.
Kétszer három fős csoportban küldött bérgyilkosokat nyugati országokba az NDK vezetése a hetvenes években - írja a berlini Tagesspiegel. A lap értesülései szerint a "halálkommandók" legalább tizenkét ember meggyilkolásáért felelnek. A lap előzetesként közölt információi szerint a gyilkosok egyikét, Jakob G.-t pár nappal ezelőtt vették őrizetbe.

Ügyében a szövetségi ügyészség rendelt el nyomozást. Azzal gyanúsítják, hogy 1976 és 1987 között másokkal együtt személyeket gyilkolt meg, akik - mint egy másik fővárosi lap, a Berliner Zeitung közölte - "az NDK-rezsim szemszögéből nézve árulást követtek el, vagy akartak elkövetni".

A Berliner Zeitung egy halálkommandóról tud, amely legkevesebb három embert ölt meg. Egyikük egy svéd újságírónő volt, akit 1984-ben Stockholmban gyilkoltak meg. A rejtélyek közé tartozik az NDK-ból Nyugatra disszidált labdarúgó, Lutz Eigendorf halála is. Eigendorf 1983-ban halálos végű közlekedési balesetet szenvedett, de sejtések szerint a keletnémet különleges szolgálatok is benne voltak a dologban.

Egy a témát kutató történész a keletnémet titkosszolgálat dokumentumai alapján úgy véli, hogy több száz kiképzett bérgyilkos tevékenykedhetett nyugaton. Ténykedésük dokumentumait azonban a rendszerváltás előtt megsemmisítették.