Natália
-3 °C
7 °C

Pártok alakulhatnak Szíriában

2005.06.09. 22:45
Kapcsolódó cikkek (1)
Az amerikai-szír viszony javításáról és az egypárti diktatúra óvatos demokratizálásáról dönttött a szír állampárt. A Baath azonban továbbra sem engedné a két legnagyobb ellenzéki erő legális működését.

Hozzájárult más politikai pártok megalakulásához a Szíriát diktatórikusan uraló Baath Párt. A hétfőn kezdődött kongresszuson a szükségállapotra vonatkozó szabályozás lazításáról is döntöttek.

A párt tizedik kongresszuson résztvevő 1221 küldött javasolta egy, "a társadalom egységét nem aláásó" pártok megalakítását lehetővé tevő párttörvény megalkotását és a választási törvény módosítását. A pártok azonban nem szerveződhetnek etnikai, felekezeti, vallási vagy területi alapon. A rendelkezés kizárja a legálisan működő pártok közül az 1963-as hatalomra jutása óta Szíriában egyeduralkodó Baasz Párttal szemben álló két legnagyobb, betiltott ellenzéki erőt, az iszlámista Muzulmán Testvériséget és a kurd kisebbség pártját.

Jelentősen lazították viszont a szükségállapot elrendelésére vonatkozó szabályt. A jövőben azt csak a nemzetbiztonság közelebbről meg nem határozott érdekében lehet elrendelni.

A Baath határozatai szerint lazítana a sajtó ellenőrzésén is. A kongresszus határozatának megfogalmazásában a magántulajdonú média "lényegesen nagyobb szerepet" játszhat a szír tömegtájékoztatásban.

A kongresszus - amely utoljára öt éve ült össze - hitet tett az amerikai-szíriai kapcsolatok javítása mellett is. A küldöttek elrendelték egy régi, 1962-es népszámlálás adatainak felülvizsgálatát az északkeleti Haszaka tartományban. Itt él a kétmilliós szíriai kurd kisebbség zöme. A népcsoport tagjai közül sokakat annak idején kihagytak az összeírásból, elzárva őket ezzel az állampolgárságtól.

A kongresszus döntéseit még a törvényhozásnak is jóvá kell hagynia. Az egypárti parlament döntése ugyan biztos, a folyamat ugyanakkor egy évig is eltarthat. Szíriai elemzők szerint ráadásul az ellenzék nem elégszik meg a visszafogott reformokkal, komolyabb változtatásokat sürget.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!