Miklós
-7 °C
2 °C

Kutatók blöffje az iraki háború áldozatainak száma?

2004.11.02. 12:49
Bár a Johns Hopkins Egyetem az iraki háború áldozatainak számát kutató tudósai százezer halottról beszélnek, kutatásuk elemzéséből kiderül, hogy valójában nyolcezer és százkilencvennégyezer közötti halottra vonatkozóan vannak becsléseik. A számos buktatót tartalmazó kutatás brutális hibahatárokkal és előre programozott mérési hibákkal dolgozott. Az elmúlt tizenhét hónap áldozatainak valós száma tizenötezer és harmincezer között lehet.
Százezer iraki civil vesztette életét az Egyesült Államok az ország ellen indított háborújában, közölte az International Herald Tribune és a New York Times a Johns Hopkins Egyetem kutatócsoportjának tanulmányára hivatkozva. A megdöbbentő számadat azonban jó eséllyel téves lehet, állítja a Slate.com szociológus végzettségű szakírója.

Száznyolcvanezer tévedési lehetőség

A Johns Hopkins Egyetem kutatói úgynevezett panelvizsgálatra alapozva közölték becslésüket, azaz harminchárom, nagyjából azonos lakosú iraki körzet a háborút megelőző tizennégy hónapban mért halálozási arányát vetették össze a tavaly márciusi invázió óta eltelt tizenhét hónap halálozási adataival. "Becslésünk szerint 98 000-rel többen (95% CI 8000-194 000) vesztették életüket a háború óta eltelt időszakban", áll a kutatócsoport jelentésében.

A Slate elemzése szerint a hangsúlyos adat a zárójeles részben látható. A 95% CI 8000-194 000 emberi nyelvre lefordítva azt jelenti, hogy a háború kezdete óta eltelt időszakban nyolcezer és százkilencvennégyezer közé tehető azok száma, akik erőszakos halált haltak. A 98 000-es adat tehát legfeljebb átlagnak felel meg, de semmi esetre sem nevezhető pontosnak. (A Slate példája szerint ez olyan, mintha egy közvélemény-kutató azt közölné, hogy George W. Bush négy és kilencvenhat százalék közötti szavazatra számíthat az elnökválasztáson.)

Mintavételi hibák

A Slate szakírója szerint a hiba nem a kutatókkal, hanem a körülményekkel van. Mindez persze nem mentesíti a tudóscsoportot az alól, hogy szenzációszagú kijelentésével erősen félretájékoztatta a közvéleményt.

Mégis, hol bukott el végleg a felmérés? A Johns Hopkins kutatói elméletileg véletlenszerűen választottak ki harminchárom iraki lakókörzetet a mintavételre. A mintába véletlenül a háború kezdete óta folyamatosan bombázott Fallúdzsa, a szunnita ellenállás központja is bekerült. Mivel itt az áldozatok száma jelentősen meghaladja az átlagot, természetesen a statisztikát is kedvezőtlenül befolyásolja. A kutatók ezért ki is iktatták a Fallúdzsából származó adatokat - ezzel azonban romlott a mintavétel véletlenszerűsége.

Százszázalékos hibahatár

Amit már az is rontott, hogy számos, a mintavételre kijelölt körzet harci cselekmények miatt megközelíthetetlen volt. Az sem kedvezett a statisztikagyártásnak, hogy a kutatók öt ezrelékes háború előtti halálozási aránnyal számoltak. Az ENSZ hivatalos statisztikái szerint a halálozási arány Irakban 1980-85 között 8,1 ezrelék volt, 1985-1990 között ez az arány 6,8 ezrelékre esett vissza. Az első öbölháborút követő időszakból nincsenek pontos adatok, de a közmegegyezés szerint újra romlottak a statisztikák. (Egyes becslések szerint csak az ENSZ embargói havonta tízezer iraki halálát okozták.) A John Hopkins kutatói ehhez képest öt ezrelékes aránnyal számoltak, és ezzel vetették össze a háború utáni időszakban mért - és nem túl megbízható - 7,9 ezrelékes halálozási arányt.

A mérés ráadásul megengedhetetlenül magas hibahatárral dolgozik. A kutatás megállapításai szerint a háború kezdete óta másfélszer nagyobb (1,1-2,3) az elhalálozás veszélye. A trükk megint a zárójeles részben van, aszerint ugyanis az elhalálozás veszélye vagy tíz százalékkal, vagy akár százharminc százalékkal is nőtt.

Legfeljebb harmincezer halott

A Slate az Iraqi Body Count (IBC - Iraki Halottszámláló) nevű brit szervezet legalább háromszor ellenőrzött adataival veti össze a Johns Hopkins kutatóinak becslését. Az IBC a sajtóhírekből származó adatok háromszori ellenőrzésével végzi összegzéseit. A csoport nyilvántartása szerint az elmúlt tizenhét hónapban 14 181 - 16 312 iraki vesztette életét. Az áldozatok fele a nagyobb hadműveletek tavaly májusi befejezése óta halt meg. Tévedéseket megengedve, a Slate szerint az áldozatok valós száma legfeljebb harmincezer lehet.

Visszatérés a paradicsomba

Egy újabb kaland előszobájába léptünk, mikor kis kocsink megindult Christchurch felé.

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!