A tizenhat éves gyilkos is kivégezhető
Napoleon Beazley kivégzését elhalasztották
Elhalasztották annak a texasi férfinak a kivégzését, aki 17 évesen elkövetett gyilkossága miatt került a törvényszék elé. Ha alkoholvásárlásról lenne szó, Napolen Beazley-t nem tartanák felnőttnek, de a bíróság előtt már a 16 éveseket is nagykorúként ítélik el. A halálbüntetés körüli vita újból fellángolt az USA-ban.
A 25 éves Napoleon Beazley családja és a közösség, ahol él, kitörő örömmel fogadta a hírt. Korábban az amerikai legfelsőbb bíróság már visszautasította a kivégzés megakadályozását. Beazley a tárgyalás során beismerte, hogy meggyilkolta 1994-ben a 63 éves John Luttigot, de egy "második esélyt" kért a bíróságtól, mondván: kiskorúként követte el a bűntettet.
Elfogult igazságszolgáltatási rendszer
A halálbüntetés ellenzői szerint az amerikai igazságszolgáltatási rendszer elfogult Beazley-vel szemben. Az áldozat fia egy virginiai fellebbviteli bíróság tagja, így szerintük a az afro-amerikai férfi esetében nem lehet szó igazságos perről. A washingtoni legfelsőbb bíróság kilenc bírája közül pedig hárman nem vettek részt az ügy tárgyalásában, mivel korábban kapcsolatban álltak az áldozat fiával. Az igazságszolgáltatási rendszert azért is elfogultnak találták a döntés ellenzői, mert Beazley színesbőrű.
Ezel szemben a BBC-nek nyilatkozó Jack Skeen, az ügyet tárgyaló kerületi bíró szerint a halálbüntetést a hidegvérrel elkövetett gyilkosság miatt szabták ki. Beazley áldozatát otthona előtt, saját autójából húzta ki, fejbe lőtte, majd a haldokló Luttig zsebeiben kereste a kocsikulcsot.
Texas, a halálbüntetés hazája
Napoleon Beazley ügye kapcsán újból fellángolt a halálbüntetés körüli vita. A szemben álló felek most arról polémiáznak, hogy kiszabható-e a legsúlyosabb büntetés a fiatal korban elkövetett bűncselekmények miatt. Az Amnesty International azzal érvel, hogy Texas nem tartja felnőtteknek a 17 éveseket, mikor alkoholvásárlásról van szó, de a bíróság nagykorúként ítélkezik róluk.
A legfelsőbb bíróság szerint alkotmányos kivégezni azokat a bűnözőket, akik a bűncselekmény elkövetésekor betöltötték tizenhatodik életévület. Amióta 1976-ban visszaállították a halálbüntetést az USA-ban, 18 fiatalkorban elkövetett bűnért végeztek ki amerikaiakat. Texas államban a múlt évben rekordszámú kivégzést hajtottak végre: pontosan negyvenet.

