Árpád
-2 °C
9 °C

Bush nem akar független vizsgálatot

2004.01.30. 20:26
Tudni akarom a tényeket - jelentette ki pénteken Washingtonban George Bush amerikai elnök, de nem támogatta azokat a követeléseket, hogy induljon független vizsgálat az iraki tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos amerikai hírszerzési kudarc okainak a kiderítésére.
Az elnök kitért a kérdések elől, hogy egyetért-e a független vizsgálattal, hiszen azt már nem csak az ellenzék, hanem az Irakban a tiltott fegyverek után kutató szakértők minap lemondott vezetője, David Kay is javasolja, és azzal egyetért több republikánus politikus is, köztük John McCain, a tekintélyes arizonai republikánus szenátor.

George Bush kijelentette, hogy meg akarja ismerni a tényeket és össze akarja hasonlítani a háború előtti ismereteket azzal, amit az amerikai szakértők Irakban találtak. Az elnök szerint egy dolog azonban biztos, és azt David Kay szenátusi meghallgatásából is tudni lehet, nevezetesen azt, hogy Szaddám Huszein veszélyes volt, növekvő fenyegetést jelentett. Eltávolításával a világ jobb lett és békésebb.

A tiltott fegyverek után kutató Iraki Felülvizsgálati Csoport munkája, amint azt a Fehér Ház hangsúlyozza, még nem ért véget. Egyes sajtóértesülések szerint a novemberi elnökválasztások előtt aligha nem zárul le. A Demokrata Párt elnökjelöltségére pályázó politikusok az ügyben élesen bírálják Bush elnököt és Dick Cheney alelnököt. John Kerry massachusettsi szenátor George Tenetnek, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatójának a lemondását követelte.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!