Judit
-2 °C
8 °C

'Bizonyos körülmények között az erőszak elkerülhetetlen'

Amerikából George W. Bush és neokonzervatív szárnysegédjei csináltak volna agresszív, imperialista hatalmat, ami legyalogolja a nemzetközi jogot és az ENSZ-t, hogy „demokratizálja” a Közel-Keletet? Egy rangos demokrata párti szenátor szerint erről szó nincs, az amerikai külpolitikát inkább az elmúlt évtized eseményei, a világ átalakulása fordította más irányba. Joseph R. Biden Brüsszelben beszélt erről mások mellett az Index tudósítójával is.
Az európai Amerika-ellenes (de legalábbis az amerikai külpolitikával szemben szkeptikus) gondolkodás egyik kedvenc mantrája, hogy az egészről George W. Bush és köre tehet. Hogy a Fehér Ház felett átvette az ellenőrzést egy maroknyi, szélsőséges ideológiától vezérelt neokonzervatív politikus, akik imperialista céljaiktól vezérelve eltérítették az amerikai külpolitikát, és a tiszteletre méltó és (többé-kevésbé) megbízható atlantista hagyományt kiszorítva radikális, a nemzetközi jogra és intézményrendszerre fittyet hányó, agresszív külpolitikai pályára állították Washingtont.

Ezek a kritikusok – legalábbis a tájékozottabbak – nem azt állítják, hogy az Egyesült Államok azért támadta meg Irakot, hogy ellopja az ország olaját. Persze nem kérdőjelezik meg a hagyományos reálpolitikai célokat sem (így a Perzsa-öböl és az ottani olajmezők és olajszállító útvonalak biztosítását). De aggasztja őket, hogy a Bush-kormány radikális, neokonzervatív szárnya nem kisebb célból támogatta az iraki beavatkozást, mint hogy az egész Közel-Keletet átformálják, demokratikus és Nyugat-barát elvek mentén. A kritikusok szerint ez naiv, tipikusan amerikai idealizmus, aminek csak katasztrófa lehet a vége. (És ha Irakot nem sikerül stabilizálni, akkor nehéz is lesz velük vitatkozni.)

A neokonzervatívok szélsőséges „demokratikus imperializmusa” valóban sajátos és még mindig viszonylag elszigetelt eleme a washingtoni gondolkodásnak, még ha éppen hatalmon is van. Viszont tévedés, hogy a Bush-kormány agresszív viselkedése aberráció az amerikai külpolitikában, és a texasi cowboy „remélhető” választási vereségével el is tűnik majd a színről. A szeptember 11-i terroristatámadások és – tágabban nézve – a hidegháború vége óta beállott fordulatok igen mély nyomott hagytak az amerikai külpolitikai elit gondolkodásában. És nemcsak a radikális jobboldalon, de másutt is, ideértve nem egy demokrata párti politikust.

A hagyományos amerikai külpolitizálás egyik nagyobb formátumú demokrata párti képviselője, Joseph R. Biden, Delaware állam szenátora, aki a tavalyi választásokig – amikor a Demokrata Párt kisebbségbe szorult a Kongresszusban – az amerikai szenátus külügyi bizottságának elnöke volt. Biden a múlt héten a German Marshall Fund nevű kutatóintézet meghívására Brüsszelben járt, és előadást tartott egy csapat elemzőnek, majd beszélgetett többek között az Index tudósítójával is.

Különböző típusú fenyegetés

Biden fő mondanivalója, hogy az amerikai–európai kapcsolatok évtizedes mélyponton vannak. A távolodás fő oka Biden szerint a hidegháború vége és a különböző típusú fenyegetések, amelyekkel Amerikának és Európának azóta szembe kell néznie, valamint a közgondolkodásbeli különbségek; jelesül az erőszak alkalmazásához való hozzáállás, ami ugyanúgy megmutatkozik a halálbüntetés, mint a katonai beavatkozások megítélésében.

Az elmúlt időszak legfontosabb eseménye persze a szenátor szerint is szeptember 11. A terrortámadás „alapvető hatást gyakorolt az amerikai gondolkodásra, alapvetően megváltoztatta pszichénket – mondja Biden. – De ezek a dolgok [a globális katasztrófaterrorizmus] nem újak.” A hidegháború vége, a globalizáció, a káoszba süllyedt államok és a tömegpusztító fegyverek elterjedése egészen új biztonságpolitikai helyzetet teremtettek, lehetővé téve kis csoportoknak, hogy akkora pusztítást végezzenek, amekkorára korábban csak egy állam volt képes. Biden szerint a fejlemények tükrében Amerikának és Európának alapvetően át kell gondolnia külpolitikáját.

„El kell ismernünk, hogy egy olyan nemzetközi környezetben, ahol a legnagyobb fenyegetést nem ellenséges államok [hanem terrorista szervezetek] jelentik, ott az elrettentés hagyományos doktrínája mit sem ér. Bush elnöknek ebben igaza van – mondja Biden. – Új konszenzusra van szükségünk, különösen ami az erő alkalmazását illeti.”

Biden persze demokrata párti a feje búbjáig, és van is pár keresetlen szava a Fehér Házhoz, amit „az amerikai történelem legideologizáltabb” kormányaként jellemez. A megelőző csapás George W. Bush-i doktrínájáról azt mondja, hogy az „a legveszélyesebb új koncepció a nemzetközi kapcsolatok területén, amióta élek”. De minden egyes fordulatával igyekszik hangsúlyozni, hogy az európaiak legalább annyira felelősek a jelenlegi rossz transzatlanti hangulatért, mint a héják a Pentagonban.

Elkerülhetetlen erőszak

Biden nem tartozik azok közé, akik mindenáron háborúellenesek, vagy nem tudják elképzelni az önálló, nemzetközi támogatás nélküli fellépést, ha úgy hozza szükség. „Ha jól emlékszem, a koszovói háború előtt éppen az európaiak nem akartak ENSZ BT-felhatalmazást [Jugoszlávia bombázására]. Mert végre megegyeztünk abban, hogy Milosevics egy mészáros, és nincsen szükségünk egy nemzetközi szervezet [felhatalmazására], hogy eltávolítsuk ezt a daganatot Európából – mondja, ezen a ponton dühösen felemelve hangját. – Bizonyos körülmények között az erőszak alkalmazása elkerülhetetlen, és nem biztos, hogy ilyenkor a nemzetközi szervezetek hasznunkra vannak.”

A Közel-Keletet, ha kell, erőszakkal is átalakítani akaró neokonzervatívokkal szemben Biden türelmetlen. De az alapgondolattal egyetért. „Nem hiszem, hogy külső beavatkozással, erővel meg lehetne ezt valósítani” – mondja az arab világ demokratizálásáról, de hozzáteszi, hogy ez nem jelenti azt, hogy nem kellene más eszközökkel próbálkozni. „Szüntessük meg Egyiptom, Jordánia és Szaúd-Arábia támogatását, amíg nem [vezetnek be demokratikus reformokat]” – utal a formálódó konszenzusra Washingtonban, hogy Amerika csak akkor lehet biztonságban az iszlámista terrorizmustól, ha felszárította a a jelenséget kitermelő arab diktatúrák és zárt, elmaradott társadalmak mocsarát.

Biden újra és újra hangsúlyozza, hogy nem a Demokrata Párt nevében beszél, de hozzáteszi, hogy az általa legesélyesebbnek tartott három demokrata elnökjelölt (Howard Dean, John Kerry és Dick Gephardt) „teljesen osztja” a véleményét ezekben a kérdésekben.

Optimista

A szenátor mindenesetre optimista az amerikai–európai kapcsolatok jövőjét illetően. „Egyre jobban látják Párizsban, hogy ha mi kudarcot vallunk Irakban, az Franciaországnak is káros - és egyre jobban látják az Egyesült Államokban is, hogy szükségünk van a franciákra. A józan ész és az érdekek újra összehoznak majd minket” – mutat rá, hogy ennek már most vannak jelei, többek között a NATO-ban. (A NATO külügyminiszterei éppen a szenátor előadásának délutánján tárgyaltak arról Brüsszelben, hogy az észak-atlanti szövetség esetleg részt vegyen Irak stabilizálásában. Egyetlen tagállam sem emelt kifogást, holott a háború előestéjén még az sem volt világos, hogy a szövetség hajlandó-e az Irakkal határos Törökország megvédésére – a szerk.)

„A legnagyobb baj, hogy nemcsak egymás értékítéletét kérdőjelezzük meg, hanem egymás indokait is – utal Biden arra az elterjedt elképzelésre, hogy Amerika az olaj miatt támadta meg Irakot. – Azt hiszem, elsősorban arra van szükségünk, hogy hátralépjünk egyet, és vegyünk egy mély lélegzetet.”