Gellért, Mercédesz
10 °C
15 °C

Egy tábornokot sem hatott még meg olimpiai bojkott

2008.03.18. 12:05
"A sportnak nem lehet köze a mostani politikai helyzethez, és a korábbi olimpiai bojkottok megmutatták, hogy csak korlátozott hatás, befolyás érhető el" - írják az EU sportminiszterei a kínai olimpiai esetleges bojkottja kapcsán, miután a kínai hatóságok több száz tiltakozó tibetit öltek meg az elmúlt napokban. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, igazuk van. Hiába nem vett részt 28 afrikai és ázsiai ország az 1976-os olimpián, a dél-afrikai apartheid rendszer nem omlott össze. És a Szovjetunió sem azért szűnt meg, mert az afganisztáni bevonulás elleni tiltakozásul az USA és sok szövetségese távol maradt Moszkvától. Összeállításunkban az eddigi olimpiai bojkottokat gyűjtöttük össze. (Forrásul Keresztényi József Az olimpiák története, Aján Tamás (főszerkesztő) Magyarok az olimpiai játékokon 1896-2004 című könyvét, valamint a wikipedia megfelelő szócikkeit használtuk.)

Politika és sport az 1912-es játékokon gabalyodik először látványosan össze. Az Osztrák-Magyar Monarchiának a rebellis magyarokkal és csehekkel gyűlik meg a bajuk, akik önállóan, a megnyitóünnepségen saját zászlajuk alatt akarnak felvonulni.

A magyar sportolók végül önálló csapatként indulhattak, a MAGYARORSZÁG feliratú tábla mögött és a hazai olimpiai mozgalom zászlaja alatt integethetnek a svéd főváros közönségének, a cseheknek viszont be kell érniük az ÖSTERIKE-TSCHECHER felirattal.

A cári Oroszországnak ugyanezen az olimpián a finnekkel gyűlt meg a bajuk, akik szintén saját zászló alatt vonultak volna. Coubertin báró, a modern kori olimpiai mozgalom atyja erre mondta: A sportnak megvan a maga földrajza, ami igencsak különbözhet a politikai földrajztól.

Az 1920-as antwerpeni játékokon sem sportolók bojkottáltak, hanem a szervezők. Coubertin akarata ellenére a világháborús vesztesek – Németország, Ausztria, Magyarország, Bulgária, Törökország – sportolóit nem hívták meg.

Az 1924-es játékokat Párizsban rendezték hat évvel a világháború után. A francia rendezők az egykori háborús ellenség Németország sportolóit nem hívták meg, mondván, a testi épségüket nem tudják garantálni.

Az első bojkottot az 1936-os berlini olimpián hirdették meg, igaz, ekkor még nem egy egész nemzet, hanem néhány amerikai zsidó egyéni sportoló maradt távol politikai okokból, nevezetesen Hitler politikája miatt a játékoktól.

Amerikában nagy vita alakult ki arról, hogy induljanak-e a berlini olimpián. (A német főváros egyébként még Hitler hatalomra jutása előtt kapta meg a rendezési jogot, 1932-ben még nácik tüntettek az olimpia ellen, nehogy az alacsonyabb rendű népek megfertőzzék a németeket, majd Hitler 1933-tól a német nagyság dicsőítésének szolgálatába állított az olimpiát.)

Az 1936. évi berlini olimpiai játékok két leggyorsabb futója Helen Stephens és Jesse Owens

Az amerikai feketék a részvétel mellett voltak, mondván, így meg lehet mutatni a germánoknak, hogy ők sem érnek kevesebbet náluk. (Jesse Owens megmutatta, négy számban nyert aranyérmet.) Az amerikai zsidók a bojkott mellett voltak, végül az olimpiai bizottság tagjai meggyőző fölénnyel szavaztak az indulás mellett. Kanada, Franciaország és Nagy-Britannia is fontolgatta a bojkottot – az amerikaihoz hasonló eredménnyel.

Az 1948-as londoni játékokon a két nagy második világháborús vesztes, Németország és Japán nem vehetett részt.

Az első igazi bojkott az 1952-es helsinki olimpiához és éppen Kínához kötődik. A kínai polgárháborúban vesztes Kuomintang 2 millió emberrel Tajvan szigetére vonult vissza, építve tovább a Kínai Köztársaságot. A kommunista vezetésű Kína az országot nem ismerte el, így azt sem, hogy helyük lenne az olimpiai játékokon, ezért távol maradt az 1952-es (és még jónéhány) olimpiától.

Tibeti zavargások

Az 1956-os melbourne-i játékokat a lehető legrosszabb időpontban, közvetlenül a magyar forradalom leverése és a szuezi válság után tartották. Szóba került a halasztás, végül a játékpártiak győztek. A forradalmat vérbe fojtó Szovjetunió részvétele miatt három, amúgy nagyon különböző európai ország nem küldte el sportolóit: a liberális Hollandia, a francóista Spanyolország és a semleges Svájc.

A Szuezi-csatorna egyiptomi államosítása miatt kitört háború – brit-francia-izraeli csapatok támadták Egyiptomot – miatt Egyiptom, Irak és Libanon maradt távol a játékoktól.

Az 1964-es tokiói olimpia volt az első, ahol nem indulhatott a faji megkülönböztetést hirdető Dél-Afrika, és 1992-ig nem fog. (Az 1960-as játékokon még engedélyezték indulását, ha csapatukban feketék is helyet kapnak, de végül csak fehérek vettek részt a játékokon, mondván, a feketék nem kvalifikálták magukat.)

A mexikói diákok 1968-ban – a tibetiek mostani akciójához hasonlóan kihasználva, hogy a világ az olimpia miatt országukra figyel – politikai követelésekkel álltak elő. Egyebek mellett nehezményezték azt is, hogy a kormány hatalmas összegeket költ a játékokra, miközben az ország egyes vidékein leírhatatlan a nyomor. „Nem olimpiát, forradalmat akarunk!” – hangoztatták.

Válaszul a rendőrség 10 nappal az olimpia nyitónapja előtt a tömegbe lőtt. Az áldozatok száma máig vitatott; a kormány négy halottat és húsz sebesültet ismert el, a szemtanúk beszámolói szerint viszont 2-300 ember vesztette életét.

Arról nem találni adatot, hogy a szégyenletes mészárlás – aminek méretei akkor még nem voltak ismertek a nemzetközi közvélemény előtt – bárki is tiltakozott volna, a feketék Amerikában zajló emberjogi küzdelmét viszont a 200 méteres síkfutás győztese és harmadik helyezettje azzal támogatta, hogy a dobogón a radikális Black Power nevében lehajtott fejjel, kesztyűs öklét a magasba emelve tiltakozott. Tommie Smitht és John Carlost örökre eltiltották az olimpiától és kiutasították őket Mexikóból.

Tommie Smitht és John Carlost örökre eltiltották az olimpiától

Az 1972-es olimpia előtt a dél-afrikai befolyás alatt álló Rhodesia szereplése miatt 27 afrikai ország hirdetett bojkottot, végül a rhodesiai sportolóknak kellett elhagyniuk az olimpiai falut. A müncheni olimpián 11 izraeli sportolót gyilkolt meg a palesztin Fekete Szeptember, miután az izraeli kormány nem teljesíti követeléseit: 200 bebörtönzött palesztin elengedését és szabad elvonulást.

A mészárlás után az életüket féltő izraeli és a bosszútól tartó egyiptomi sportolók hazautaztak.

Az 1976-os montreali olimpián a kanadai kormány nemkívánatosnak minősítette a tajvani sportolókat, erre az USA bojkottal fenyegetőzött. Tajvan végül indulhatott volna, ha nevében nem szerepel a Kína szó, erre Tajvan mondott nemet. Végül mindkét Kína bojkottálta az olimpiát.

A játékokat azonban egy ennél is nagyobb botrány árnyékolta be. Az olimpia előtt nem sokkal egy új-zélandi profi rögbicsapat vendégszerepelt Dél-Afrikában. Huszonnyolc, főleg afrikai ország azt követelte, hogy Új-Zéland ne indulhasson a játékokon, a NOB viszont nem lépett közbe, mondván, a rögbi nem olimpiai sportág. Válaszul a megnyitóünnepség előestéjén hazautaztak a huszonnyolcak.

A Szovjetunió javában készült minden idők legnagyobb olimpiájára, Moszkvában soha nem látott építkezések kezdődtek, amikor a Vörös Hadsereg 1979. december 26-án bevonult Afganisztánba. Jimmy Carter amerikai elnök ultimátumot adott: ha február 20-ig nem vonják vissza a szovjet csapatokat, akkor bojkottra szólítja a szabad világot.

A szovjetek nem rettentek meg, a NOB nem döntött más helyszín mellett, mert akkor a másik oldal bojkottjával kellett volna számolni. Végül 42, zömmel kicsiny ország maradt távol a játékoktól, de az USA mellett olyan jelentős országok sem vettek részt, mint a Német Szövetségi Köztársaság, Törökország, Japán, Kanada vagy Argentína. A bojkottálók között volt Albánia is, de nekik nem az afganisztáni bevonulással, hanem a kommunizmus szovjet értelmezésével volt bajuk.

Köztes megoldás, vagyis az olimpiai zászló alatti részvétel mellett tizenhat, zömmel nyugat-európai ország döntött: Andorra, Ausztrália, Belgium, Dánia, Franciaország, Nagy-Britannia, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Puerto Rico, San Marino, Spanyolország, Svájc, Új-Zéland.

A záróünnepségen, a szokásokkal ellentétben, nem húzták fel az olimpiának otthont adó következő ország zászlaját, csak a városét, Los Angelesét.

Konsztantyin Csernyenko

Csodának kellett volna történnie ahhoz, hogy 1984-ben a Szovjetunió és a keleti blokk legtöbb országa indulhasson az olimpián. Ahogy Mink András írja tanulmányában: „A birodalom történelme során ritkán állt olyan csehül, mint 1984-ben. Az afganisztáni háború, amely már csaknem fél évtizede emésztette az anyagi, emberi és politikai erôforrásokat, teljes csôd volt, amelybôl ráadásul kimenekülni sem lehetett. Lengyelországban a katonai diktatúra sem tudta eltiporni a Szolidaritást. A fegyverkezési versenyben sem állt jól a szénájuk. (…) A birodalom élén pedig egy magatehetetlen vénember, Konsztantyin Csernyenko, aki átmeneti uralkodását a palotai klikkek közötti állóháborúnak köszönhette. Kellett valami. Egy gesztus, ami nem kerül sokba, nem kockázatos, mint például egy háború, mégis eléggé sokkoló, és egyben a kifelé ácsingózó szövetségesekkel is meg az ellenféllel is tudatja, hogy azért még ôk az urak a háznál. A Los Angeles-i olimpia bojkottja mindezekre tökéletesen alkalmas volt.”

Már csak az ürügyet kellett megtalálni, ez pedig az lett, hogy veszélyben van a szovjet sportolók biztonsága. (A szovjetek mindezt azzal fűszerezték meg, hogy az olimpiai csapatukba ismert KGB-ügynököket is neveztek, akik természetesen nem kaphattak USA-vízumot, ezen pedig Moszkva látványosan megsértődhetett.) A szovjet vezetésű bojkotthoz végül 13 ország csatlakozik: Afganisztán, Angola, Bulgária, Kuba, Csehszlovákia, NDK, Etiópia, Laosz, Mongólia, Észak-Korea, Lengyelország, Vietnam, Magyarország.

A játékokra az USA-val ellenséges viszonyban lévő Líbia és Irán sem küldte el sportolóit.

Az 1988-as játékok hozta el a máig utolsó bojkottot. Észak-Korea társrendező akart lenni, Dél nem is zárkózott el ettől, de a tárgyalások megrekedtek, és Észak-Korea dacosan bojkottot jelentett be. A nemzetközi környezet azonban megváltozott négy év alatt, fel sem merült, hogy a keleti blokk megint távol marad, így a szurkolóknak az észak-koreai sportlókon kívül a kubaiakat, nicaraguaiakat és az etiópokat kellett nélkülözniük.

A kilencvenes évektől, részben a hidegháború lezárulásának köszönhetően, a bojkott már nem volt divat. És talán azért sem, mert egyetlen bojkott sem oldott meg semmit.