Mária
-7 °C
3 °C

Öngyilkos merénylők robbantottak Balin

2005.10.02. 08:36
Három öngyilkos merénylő hajthatott végre szervezett támadást Balin. A merényletsorozat elkövetésének módja az al-Kaidára utal.

Klikk a képre!

Öngyilkos merénylők hajthatták végre a Bali szigeti robbantásokat, jelentette ki vasárbap Anszjád Mbai, az indonéz biztonsági minisztérium terrorelhárítási osztályának a vezetője. A merényletek a hivatalos adatok szerint legalább huszonöt halálos áldozatot követeltek. Az általában visszafogott CNN és BBC huszonhat áldozatról tud, a korábbi hivatalos adatok harminckét halottról szóltak.

Mbai szerint a robabnások epicentrumában három leszakadt fejet találtak, ez öngyilkos merényletre utal. A hatóságok a Dzsemája Iszlámíját, az al-Kaidával is kapcsolatban álló indonéz terrorszervezetet tartják felelősnek a támadásért.

A Szombati merénylet kivitelezésében hasonló volt a kétszázkét emberéletet kioltó, három évvel ezelőtti bali robbantásokhoz.

Ennek alapján az indonéz hatóságok azt is feltételezik, hogy ugyanaz a két malajziai terrorista, Azahari bin Haszin és Nurdin Mohamed Top volt a mostani terrorcselekmények értelmi szerzője, aki a korábbiakat is szervezte.

A robbanások három zsúfolt étteremben következtek be szombaton Indonézia népszerű üdülőszigetén.

Busztin György, Magyarország jakartai nagykövete szerint immár nagy valószínűséggel kijelenthető, hogy nincs magyar áldozata a merényleteknek. A magyar nagykövetségen senki sem jelentkezett, és Budapestről sem érkezett jelzés az indonéz fővárosba arról, hogy magyar állampolgárnak nyoma veszett volna Bali szigetén.