Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Budapesten járt a CIA szállítógépe

2005.11.04. 12:58
Lefotózták Budapesten a CIA egyik fedőcégének tulajdonában levő, feltételezések szerint al-kaidás foglyok szállítására használt repülőjét. A gép a titkosszolgálatok szerint nem szállított utast. Ha a gép valóban Izlandról érkezett Budapestre, ez igaz is lehet.

Bár a Népszabadságnak nyilatkozó, Tóth András, a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő államtitkár által is hivatkozott források csütörtökön még tagadták, hogy Magyarországon is járt volna a CIA a feltételezések szerint al-kaidás foglyokat szállító repülője, péntekre kiderült, hogy mégis. (Tóth maga, információ híján, csütörtökön nem tudott nyilatkozni az ügyről.) A hobbiként repülőgépek megfigyelésével foglalkozó magyar spotterek cseh domainre bejegyzett honlapja szerint az N168D lajstromjelű gép 2005. október 3-án szállt le Ferihegyen, ahonnan egy nap múlva, október 4-én repült tovább. A CIA egyik fedővállalkozásaként ismert Aero Contractors, illetve a Devon Holding tulajdonában álló gépről fénykép is készült ferihegyi felszállása közben.

Hadi szállítás

A CIA-s repülő leszállásának kérdése már csak azért is fontos, mert a CIA titkos kelet-európai börtöntelepeinek lehetséges helyszíneként megnevezett Lengyelország és Románia azért keveredett gyanúba, mert az országok területén CIA-s gépek landoltak. (Lengyelországban a hivatalos adatok szerint egy Boeing 737-es landolt, tehát nem a Budapesten lefotózott, N168D lajstromjelű, CASA CN-235 típusú repülő.)

A gép a spotterek adatai szerint technikai leszállást hajtott végre Budapesten, amúgy hadi szállítást végzett.

Üresen érkezett

A repülőgépen csak a személyzet, öt amerikai állampolgár utazott, akik szabályos útlevél- és vámvizsgálat után egy budapesti luxushotelben töltötték az éjszakát, majd másnap tovább indultak a Közel-Keletre, mondta el az Indexnek Tóth András. "A gép nem szálított utast. Átszállt Magyarország felett" - tette hozzá.


CIA-s repülő Budapesten (planepictures.net)

A Határőrség és a Belügyminisztérium illetékesei nem tudták megerősíteni a Tóth által elmondottakat. "Nincs információnk az ügyről" - mondta az Indexnek egy neve elhallgatását kérő belügyi illetékes.

Az N168D lajstromjelű, CASA CN-235 típusú gép elsőként Dániában került szóba, ahol politikai vitát váltott ki, hogy a CIA tulajdonában álló gép átrepült az ország légterén. A vitában elhangzottak szerint a gép az izlandi Keflavik repteréről szállt fel Budapest irányába, amikor áthaladt a dán légtéren.

Afganisztánig is elérhetett

A CN-235-ös gép hatótávolsága felszálló teher nélkül 5003 kilométer, így a budapesti leszállás valóban technikai jellegű lehetett, a gépet újra kellett tankolni. A gép amúgy hatezer kilogram hasznos terhet szállíthat, tehát teherszállításra aligha használhatják, jellemzően személyszállító. Kétharmados terhelésnél, négy tonna hasznos teherrel a gép hatótávolsága 2 870 kilométerre csökken, azaz Irakba még eljutna Budapestről.

Megkeresésünkre a Budapest Airport eddig még nem tudott tájékoztatást adni a gép indulási helyéről és úti céljáról, de amennyiben valóban Izlandról érkezett, akkor bizonyos, hogy csaknem teljesen üresen repült.

A titkos börtönök ügyében képbe került kormányok pénteken is kitartóan tagadták érintettségüket. "Megismétlem: nincsenek CIA-bázisok Romániában" - jelentette ki Calin Popescu román miniszterelnök. László Boglár magyar kormányszóvivő az AP-nek nyilatkozva elmondta, hivatalos jelentés készül az esetről, amelyben légifuvarozási szakemberek véleményére is számítanak.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!