Árpád
-1 °C
9 °C

Blair óv az Amerika-ellenességtől

2003.11.11. 06:44
A brit kormányfő szerint katasztrófával érne fel, ha Európa külpolitikáját az Amerika-ellenesség határozná meg. Tony Blair szerint az EU-bővítés azzal a haszonnal is jár, hogy általa a transzatlanti együttműködést lelkesen pártoló országok csatlakoznak az Európai Unióhoz.
Blair hétfő éjjel, a londoni City polgármesterének hagyományos éves fogadásán, egyértelműen az iraki brit-amerikai közös fellépést bíráló európai hatalmaknak címezve szavait azt mondta: Európa nem az Egyesült Államok szolgája, sem vetélytársa, hanem partnere.

Kölcsönös függés

A végig meglehetősen indulatosan fogalmazó miniszterelnök szerint Európa és Amerika függése egymástól sokkal nagyobb mértékű annál, semhogy megengedhető legyen, hogy "az arrogancia, a féltékenység, a meg nem értés vagy akár csak bármilyen nézeteltérés is befelhőzze" a kapcsolatokat.

Az amerikai elnök jövő heti londoni látogatásának idejére kilátásba helyezett, már javában szerveződő nagyarányú tüntetésekről Blair kijelentette: a tüntetők demokratikus joga a tiltakozás és a háború ellenzése. - Legyen azonban annyi belátásuk, hogy felismerik: a háború nélkül a ma már a szabadságot ízlelgető irakiak még mindig Szaddám Huszein (volt elnök) és fiai, valamint mészárosaik uralma alatt élnének - mondta.

Szellemi szövetségesek

George Bush jövő szerdán érkezik három napra Londonba, hivatalos állami látogatásra, ami azt jelenti, hogy nem a brit kormány, hanem II. Erzsébet királynő vendége lesz. A háborúellenes szervezetek 60-100 ezres tüntetést terveznek Bush ellen a látogatás második napjára, jövő csütörtökre.

Az Európai Unió küszöbönálló bővítéséről szólva Tony Blair hétfő éjjeli beszédében azt mondta: a jövőre csatlakozó tíz új tagország is egyöntetűen elkötelezettje a transzatlanti szövetségnek. - Ezek az országok nemcsak politikai partnereink, de szellemi szövetségeseink is lesznek - közölte a díszes citybeli rendezvényen a brit kormányfő.