Judit
-2 °C
8 °C

Vezetnek a bolgár szocialisták

2005.06.25. 19:37
Az ellenzéki Bolgár Szocialista Párt tűnik a szombati bulgáriai parlamenti választások győztesének a szavazók kikérdezése alapján. Ennek ellenére nem biztos, hogy a párt abszolút többséget szerez és könnyen kormányt tud alakítani.
A BTV televízió megrendelésére a szavazás után a Gallup által elvégzett exit poll szerint az egykori kommunista párt utódja a voksok 32,2 százalékát szerezte meg, Szimeon Szakszkoburggotszki miniszterelnök Nemzeti Mozgalma pedig 20,5 százalékot.

Ha a hivatalos eredmény közel áll a felméréséhez, akkor a győztesnek nem lesz biztos parlamenti többsége, s ez elnyújthatja a kormányalakítási tárgyalásokat.

Dalban mondom el

A három testőr óriási arányban veri a Sárga tengeralattjárót, vagyis az ellenzéki bolgár szocialistáknak jó esélyük van rá, hogy legyőzzék a jelenlegi kormányzó pártot, derült ki szombat kora délutánra a bulgáriai parlamenti választásokkal kapcsolatos "speciális" exit poll-felmérésből.

Mivel Bulgáriában törvény tiltja, hogy a szavazóurnák lezárása előtt bármilyen adatot közzétegyenek a szavazók körében végzett közvélemény-kutatások eredményeiből, a Darik kereskedelmi rádió cseles megoldáshoz folyamodott: a választásokon részt vevő minden párthoz egy-egy dalt társított, amelyekre a hallgatók telefonon és interneten szavazhatnak.

Így az eddig ellenzéki Bolgár Szocialista Párt (PSZB) választói A három testőr című musical fő slágerére adhatják le voksukat - a volt kommunisták választási jelmondata, a "Mindenki egyért, egy mindenkiért!" id. Alexandre Dumas-nak regényéből vált szállóigévé. Mind a telefonálók, mind az internetezők köréből 35 százaléknyi szavazattal vezet, s ez igazolni látszik a legutóbbi közvélemény-kutatásokat, amelyek 35-46 százalék közötti eredményt jósoltak a PSZB-nek.

A Beatles Sárga tengeralattjárója a jelenleg kormányzó jobbközép vezető ereje, a Szimeon Szakszkoburggotszki miniszterelnök vezette Nemzeti Mozgalom híveihez szól. Az MNSZ II., amelynek színe a sárga, telefonon 19, a világhálón 17 százalékot kapott. Az utolsó hivatalos felmérés szerint a szavazatok 18-25 százalékát szerezheti meg a 240 tagú parlamentben, ahol az előző, 2001-es választáskor 50 százalékkal lett a legerősebb párt.

Egy török énekes Demirdjisca című dala, a kisebbik koalíciós párt, a Mozgalom a Jogokért és a Szabadságért jelképe délutánig 10 százalékot kapott telefonon, s 11-et interneten. Bulgáriában közép-európai idő szerint 18 órakor zárták be a szavazóhelyiségeket.

US Virgin Islands

Sosem láttál még ilyen gyönyörű helyet!

Felfedeznéd Portugáliát?

Itt a remek alkalom, hogy megismerd. Beszámolók, fotók - böngéssz!