Előd
7 °C
16 °C

Nem akarnak boszorkányt üldözni a brit professzorok

2007.06.01. 12:00
A brit akadémikusok nem hajlandóak a diákok után kémkedni annak ellenére, hogy az oktatási minisztérium irányelveket adott ki, miszerint jelenteniük kell a rendőrségen, ha például valaki bombagyártásról szóló online videókat néz a könyvtárban. Egyes vélemények szerint a tervezet a muzulmánok megkülönböztetésre szólít fel, valamint fenyegeti a szólás és a tudomány szabadságát.

A brit akadémikusok szövetsége elutasította a kormánynak azt a tervezetét, mely szerint az egyetemeken kéne küzdeni az iszlám szélsőségesek ellen, írja az AP. A szövetség szerint a lépés a muzulmán diákok megkülönböztetéséhez vezetne, ami visszaidézné a boszorkányüldözések korát.

A 120 ezer tagot számláló Egyetemek és Főiskolák Szövetségének álláspontja az angliai Bournemouthban tartott konferenciájuk szerdai nyitóbeszédéből is egyértelművé vált. A szövetség ugyanis felszólította tagjait, hogy utasítsák el a kormány tervezetét, ami egyetemeket, főiskolákat és oktatókat próbál toborozni az ötlet megvalósításához. „A muzulmán, vagy más kisebbségekhez tartozó diákok kiemelt felügyelete, melyhez ráadásul az oktatók együttműködését várják, egyenértékű a boszorkányüldözéssel” – érvel állásfoglalásában a szövetség.

A rendőrségnek kell jelenteni

A brit oktatási minisztérium tavaly adta ki azt az irányelvet, ami elvárja az egyetemi dolgozóktól, hogy jelentsék a rendőrségnek, ha radikalizálódó muzulmán diákokkal találkoznak. A minisztérium gyakorlati példákat is hoz, így például veszélyesek azok a diákok, akik bombagyártásról szóló online videókat néznek az egyetemi könyvtárban, vagy radikálisok találkozóhelyének használják az imádkozásra kijelölt helyiségeket.

A kritizálók szerint a kormány tervezete a muzulmánok méltánytalan megkülönböztetésére szólít fel, valamint fenyegeti a szólás és a tudomány szabadságát.

„Az oktatók tanítani szeretnék a diákokat. Ha felügyelni akarnák őket, akkor a rendőrség soraiba állnának” – fogalmazott Sally Hunt, a szövetség főtitkára.

A professzorok nem kémkednek

A felsőoktatásért felelős miniszter, Bill Rammell szerint érzékelhető a szélsőséges iszlámista nézetek terjedése az egyetemeken. „A tervezet nem egy bizonyos közösséget céloz meg, hanem a biztonságot hirdeti. Megpróbálja továbbá megvédeni a gyengébb diákokat a szélsőséges csoportok erőszakos és zaklató toborzó tevékenységétől” – magyarázta a kormány álláspontját Rammell.

Azok az egyetemek, amelyek mégis megpróbálják megvalósítani az irányelveket, várhatóan a professzorok és az egyetemen dolgozók ellenállásába fognak ütközni, véli Dan Ashley, a szövetség szóvivője. „Senki nem fog a diákjairól kémkedni” – mondta Ashley. „Egy oktató pontosan azt szeretné, ha diákjai radikálisak lennének, ez a lényeg. Az egyetemi oktatás épp arról szól, hogy az embereknek legyen bátorságuk kilépni a megszokott korlátok közül” – fogalmazott a szóvivő.