Árpád
-2 °C
9 °C

Újraosztják a lapokat Berlinben

2005.06.10. 11:36
Felgyorsultak az események Németországban Gerhard Schröder drámai bejelentése óta: szándéka szerint egy alkotmányjogi trükk segítségével ősszel előrehozott választások lehetnek. A pártok máris gőzerővel készülnek a kampányra, de közben elmérgesedett a vita a parlament feloszlatásának mikéntjéről is.

Szinte senkinek sincs már kétsége afelől, hogy ősztől Angela Merkel, a CDU elnökasszonya lesz az új német kancellár. A kereszténydemokraták előnye behozhatatlannak tűnik, sőt az aktuális közvélemény-kutatások szerint akár az abszolút többséget is megszerzezhetik. Ésszerű módon az ő választási stratégiájuk már csupán abból áll, hogy az elkövetkező néhány hónapban megpróbálják elkerülni a durvább bakikat és a belső vitákat.

Még csak arra sincsen szükségük, hogy túlzott mértékben igérgessenek, ugyanis a Schröder-kormány jelenlegi állapotában hatalmas támadási felületet kínál az ellenzéknek. Miközben tehát továbbra is keményen támadják a kormányt, az ellenzéki politikusok nyugodt erőt próbálnak sugározni, és óva intenek a túlzott elvárásoktól.

Így például bejelentették, hogy a jelenlegi kormány által hátrahagyott hatalmas költségvetési hiány miatt az elkövetkező néhány évben irreális lenne a maastrichti kritériumok betartása. Mindezek mellett továbbra is szembeötlő a konkrét koncepciók hiánya olyan központi kérdésekben, mint például az adókulcsok egyszerüsítése vagy az egészségügyi rendszer reformja.

Lázongás a végeken

Schröderék számára nem is az ellenzék előrelátható győzelme jelenti a legnagyobb veszélyt. Most már kifejezetten az ellenzékbe szoruló szociáldemokrata párt jövője a tét. A nagy kérdés az, hogy továbbra is tartani fogják-e a Schröder nevével fémjelzett modernizációs kurzust. Ha nem, és a párt jelenlegi vezetése összeomlik a hagyományos baloldal nyomása alatt, az SPD jó eséllyel hosszú évekig ellenzéki nosztalgiaklubként tengődne a Bundestagban.

Ráadásul egyre inkább úgy látszik, hogy Schröder két héttel ezelőtti puccsszerűnek tűnő bejelentésének hátterében éppen a belső ellenzék felerősödése húzódik meg. Legalábbis erre enged következtetni a kancellár egyik, a napokban kiszívárgott kijelentése, amely állítólag a Horst Köhler köztársasági elnökkel négyszemközt folytatott tárgyalások alatt hangzott el.

Eszerint elsősorban azért van szükség a választások előrehozatalára, mert már nem stabil a kormánytöbbség és a saját párton belüli lázadók zsarolni tudják a kormányt. Tény, hogy a kormánykoalíciónak csupán három szavazatnyi többsége van a Bundestagban, és több, a közeljövőben esedékes reformcsomag megvalósítása immár kétségessé vált a schröderi politikával elégedetlenek egyre hangosabb morajlása miatt.

Mindezek ellenére e kijelentés nyilvánosságra hozatala után az utóbbi napokban valósággal elszabadult a pokol. Mivel nyilvánvalónak tűnik, hogy (amennyiben a mondat valóban elhangzott) ennek a kijelentésnek a kiszivárogtatásáért az elnök emberei a felelősek, az SPD baloldali szárnyának egyes vezető személyiségei szokatlan keménységgel támadtak Horst Köhlerre, akit azzal vádolnak, hogy nem semleges, hanem kifejezetten az őt jelölő CDU érdekei szerint cselekszik.

Kegyetlen játékok

Ennek a vádnak a politikai következményei már csak azért is rendkívül súlyosak, mert a német politikai kultúra iratlan szabályai szerint kifejezetten tabunak számít a köztársasági elnök semlegességét kétségbe vonni. Így a belső ellenzék igencsak kellemetlen helyzetbe hozta Schrödert, aki emiatt nemcsak hogy defenzívába szorult, de egyenesen azt a benyomást kelti, hogy már rég nem ura a helyzetnek. Miután csütörtökön újra találkozott a köztársasági elnökkel, kénytelen volt az elnöktől nyilvánosan bocsánatot kérni és egyben megdorgálni az illetlenkedőket.

További csorbát ütött Schröder tekintélyén az a hercehurca, ami a parlament feloszlatásának pontos menetrendje körül bontakozott ki. Az alkotmány szerint ugyanis a Bundestag nem oszlathatja fel önmagát, és új választások kiírására csakis akkor van lehetőség, ha a kancellár elveszti a parlament többségének bizalmát, és nincs esély egy új kancellár megválasztására sem.

Azt azonban több jogász is erősen megkérdőjelezi, hogy egy manipulált bizalmi szavazás összeegyeztethető az alkotmánnyal. Ahhoz tehát, hogy az alkotmánybíróság ne hozzon túlságosan elmarasztaló itéletet a procedúráról és a köztársasági elnök is a terv szerint cselekedjen, fent kell tartani legalább annak a látszatát, hogy a kancellár valóban elveszítette parlamenti többségét.

Arról, hogy ezt a dilemmát Schröder pontosan miként próbálja megoldani, még nem nyilatkozott konkrétan. Csupán annyit jelentett be csütörtökön, Horst Köhlerrel tartott megbeszélése után, hogy a július 1-jére esedékes bizalmi szavazást nem köti majd konkrét törvénytervezethez, hanem csakis a saját személyéről lesz szó. Arra viszont, hogy Schröder még mindig nem hajlandó megosztani terveit a szavazás mikéntjéről, a parlamenti képviselők egyre allergikusabban reagálnak. A dráma főszereplője így napról napra elszigeteltebbnek tűnik.

Zöld alkony

A kisebbik koalíciós párt helyzete sem irigylésre méltó, hiszen elsősorban ők isszák meg a szocdemek belső káoszának a levét. Ellentétben az SPD-vel, a Zöldek nem morzsolódtak fel a hétéves kormányzás során, szavazótáboruk továbbra is meglehetősen stabil. Sőt mi több, miután a radikális, alternatív baloldaliak a kormányzás első éveiben hátat fordítottak a pártnak, szavazóik kifejezetten támogatták a reformprojektet.

Emiatt a Zöldek most emelt fővel, de kifejezetten frusztráltan állnak fel majd a bársonyszékekből, abban a tudatban, hogy a kormány tekintélyének összeomlása tényleg nem rajtuk múlott. Ennek ellenére nehéz kampány vár rájuk: Joschka Fischer már korántsem annyira népszerű, mint volt három évvel ezelőtt, más karizmatikus politikusuk viszont egyelőre nincsen.

Szövetségbe forrnak

Egy időzített bomba azonban még könnyen robbanhat ősszel, nevezetesen akkor, ha a szociáldemokratáktól balra álló, hagyományos munkásmozgalmi érzelmeket képviselő erőknek sikerül a választásokig összehoznia egy életképes szövetséget a kelet-német posztkommunistákkal.

Ez utóbbiak már régóta szeretnének nyugat felé terjeszkedni, de ez eddig rendre meghiúsult - a PDS mindmáig regionális párt maradt, amire elsősorban nosztalgiázók és az egyesítésben csalódottak szavaznak. Ez néha elég volt a parlamenti küszöb átlépéséhez, 2002-ben viszont például nem volt az. Néhány kelet-német tartományban (így egyébként Berlinben is) ugyan együtt kormányoznak a szocdemekkel, de a kormányzati felelősségvállalás nem tette őket érezhetően népszerűbbé.

Most azonban úgy látszik, végre szövetségesekre találnak a nyugati tartományokban, ahol az utóbbi hónapokban egy új baloldali erő van kialakulóban, a kissé körülményes nevet viselő WASG (Választási Alternatíva - Munka és Társadalmi Igazságosság). Tagságuk kifejezetten heterogén, leginkább az SPD-ből kivált régi balosokból, szakszervezeti funkcionárusokból és egyéb baloldali, köztük kőkemény marxista csoportokból verbuválódik, de megjelennek itt fiatalabb arcok is, például a globalizácó-ellenes mozgalomból.

Ennek megfelelően az alakulatnak eddig nincsen igazán markáns arculata. Még nagyobb probléma számukra, hogy nagy kaliberű szónokuk sincsen. Ez most egycsapásra megváltozhat, ha az SPD-ből a napokban hivatalosan is kilépett politikai hazardőr, Oskar Lafontaine az elvárásoknak megfelelően úgy dönt, hogy átveszi a párt irányítását. Ez valódi szenzáció lenne, mert Lafontaine, a szocdemek egykori elnöke évek óta nem volt több politikai hullánál.

Néptribunok születése

Lafontaine 1990-ben kancellárjelöltként egy teljesen kilátástalan versenyben alulmaradt Helmut Kohllal szemben, de 1995-ben átvette a párt irányítását. Az elkövetkező néhány évet leginkább a Schröder és Lafontaine közötti rivalitás jellemezte, és Lafontaine-t mélyen megbántotta, hogy 1998-ban kénytelen volt átadni a nála sokkal esélyesebb Schrödernek a kancellárjelöltséget.

Az új kormányban pénzügyminiszter lett, de alig egy év alatt olyannyira elmérgesedett a kettőjük közötti viszony, hogy Lafontaine sértődötten lemondott minden posztjáról és hátat fordított a politikának. De nem sokáig bírta a csendet, és az utóbbi években egyetlen lehetőséget sem hagyott ki arra, hogy a kormányt szidhassa. Bár Lafontaine-t sokan gátlástalan demagógnak tartják, tagathatatlan, hogy nagyon jó retorikai érzékkel rendelkezik, és bizony nem elképzelhetetlen, hogy egy aránylag széles réteget mobilizálni tud majd.

Lafontaine PDS-beli megfelelője a talkshow-k másik kedvence, Gregor Gysi. Abban még az ellenfelei is megegyeznek, hogy a kelet-berlini ügyvéd rendkívül szellemes, és valóban ő volt az egyetlen, aki színt tudott kölcsönözni az amúgy végtelenül vérszegény utódpártnak. Tulajdonképpen ő is bukott politikusnak számít: noha a Bundestagban ellenzéki politikusként brillírozott, rövid berlini szenátorsága alatt politikai tőkéje erősen megcsappant. Pártjának azonban most ismét szüksége van rá, és túlméretezett egójával aligha tud majd nemet mondani a reflektorfény kísértésének.

Ha egyesülnek, bejuthatnak

Ha ez a két párt valóban összeáll, akkor jó eséllyel indulhatnak a választásokon. Frusztrált baloldali szavazó ugyanis van éppen elég. De addig még hosszú és rögös az út. A választási törvény értelmében két párt nem állíthat közös listát, a pártegyesítéssel szemben pedig mindkét párton belül többé-kevésbé komoly fenntartások vannak. Ám ha mégis megvalósul ez a forgatókönyv, és az új párt 6-8 százalékkal bevonul a Bundestagba, az alapjaiban rázhatja meg a német pártrendszer egyensúlyát.