Orsolya
7 °C
17 °C

Elfogadták Burma új alkotmányát

2008.05.15. 12:18
Burma katonai vezetői azt állítják, hogy a százezernél is több halálos áldozatot követelő Nagrisz ciklon áldozatainak megsegítése helyett tartott szombati népszavazáson 99 százalékos részvételi arány mellett a szavazók 92,4 százaléka szavazta meg az új alkotmányt. Ez szerintük utat nyit a demokratizálásnak, már amennyiben a demokrácia azt jelenti, hogy kizárják a legnépszerűbb ellenzéki politikust a választásokról, a parlamenti helyek negyedét meg alapból a hadseregnek adják.

Miközben a világ még mindig azon dolgozik, hogy akár a burmai katonai diktatúra akaratával szemben is segélyeket juttasson a legfrissebb becslések szerint több mint százezer halálos áldozatot követelő Nagrisz ciklon túlélőinek, az ország vezetői kihirdették az alkotmányjavaslatukról tartott népszavazás eredményét. A hivatalos adatok szerint a burmaiak 92,4 százaléka szavazott igennel az új alkotmányra, a részvétel pedig 99 százalékos volt az országban, ahol becslések szerint kétmillióan váltak hajléktalanná a ciklon miatt.

A katonai rezsim szerint az új alkotmány a demokratikus átmenet biztosítéka, hiszen ez alapján 2010-ben többpárti választásokat tarthatnak. Igaz, ezen az ellenzék vezére, a Nobel-békedíjas, csaknem két évtizede házi őrizetben tartott Aung Szan Szú Kji - aki 1990-ben elsöprő győzelmet aratott a választásokon - nem indulhatna. Ráadásul a képviselői helyek negyedét eleve a hadsereg kapná, ami bármikor vissza is vehetné a hatalmat.

Az, hogy a népszavazás végeredménye csalás, már az adatokból is nyilvánvaló. Helyi újságírók - akik a retorziók miatt csak nevüket elhallgatva nyilatkoztak - arról számoltak be, hogy a hadsereg országszerte megfélemlítette a szavazókat, a szavazás titkosságát pedig rutinszerűen semmibe vették.