Ferenc, Olívia
-2 °C
4 °C

Bush kiáll a terrorriadóról szóló döntés mellett

2004.08.07. 09:29
Az amerikai elnök szerint nem volt politikai oka az egy héttel ezelőtti riasztásnak. Bush a kisebbségi újságírók washingtoni konferenciáján azt fejtegette, hogy bárcsak ne ő volna az elnök ezekben a háborús időkben.
George Bush amerikai elnök pénteken visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint a kormány a múlt hét végén politikai megfontolásból fújt volna terrorriadót New Yorkban, környékén, illetve Washingtonban. Bush közölte, hogy az ország vezetésének kötelessége tájékoztatnia a lakosságot a valódi veszélyekről.

A Demokrata Párt megvádolta a kormányt: azért vezette be a terrorriadót, hogy elterelje a figyelmet a párt elnökjelöltjéről, John Kerry szenátorról.

"Veszélyes időket élünk. Most már azt kívánom, bárcsak ne én volnék az elnök ezekben a háborús időkben" - mondta Bush a kisebbségi újságírók washingtoni konferenciáján, ahol a hallgatóság láthatóan távolságtartással fogadta szavait.

A konferencia csütörtöki napján Kerry beszélt, aki viszont nagy tapsot kapott. Bush a beszéddel kísérletet tett arra, hogy megnyerje magának az egyesült államokbeli kisebbségeket, mert a négy évvel ezelőtti választáson nagyon nagy arányban ellene szavaztak.

Sokakból nevetést váltott ki a konferencián, hogy az elnök küszködve tudta csak megválaszolni azt a kérdést: mit jelent a törzsi szuverenitás az amerikai bennszülött törzsek számára a XXI. században. Bush válasza szerint a törzsek és a szövetségi kormány mint "szuverén entitások" viszonyulnak egymáshoz.

Az elnök később egy New Hampshire-i választási beszédében felszólította Kerryt, hogy árulja el: mai tudásunkkal támogatta-e volna Irak tavalyi megszállását azzal a céllal, hogy az Egyesült Államok felszámolja azt a veszélyt, amelyet az jelentett, hogy Szaddám Huszein diktátor képes volt tömegpusztító fegyverek kifejlesztésére. "Az én válaszom erre a kérdésre az, hogy helyesen cselekedtünk. A világ jobb lett" - szögezte le.

Kerry egyik kampánytisztviselője erre reagálva azt mondta: a Demokrata Párt elnökjelöltje már világossá tette, hogy "helyes volt felelősségre vonni Szaddám Huszeint, és jó hogy megfosztották hatalmától". Susan Rice, Kerry nemzetbiztonsági főtanácsadója pedig hozzátette: "De helytelen volt az a mód, ahogy Bush elnök háborúba vitte az országot, szövetségesek nélkül, a háború utáni teendőkre vonatkozó terv nélkül, az amerikai erők rendes felszerelése nélkül.

Kerry az NPR amerikai közszolgálati rádiónak adott és pénteken elhangzott interjújában kijelentette, hogy reményei szerint, ha megválasztják elnöknek, egy év alatt "jelentősen" tudná csökkenteni az iraki amerikai erők létszámát.

Andrew Card, a Fehér Ház személyzeti főnöke erre reagálva azt mondta: "Az elnök katonai döntéseiben nem az amerikai erők létszámából indul, a létszámra vonatkozó döntéseket a harctéri parancsnokok ajánlásai alapján kell meghozni, és kétlem, hogy ezek a parancsnokok tettek volna ajánlásokat Kerry szenátornak."