Mária
-6 °C
-2 °C

Amerika jobbos, nem csak Bush

2004.11.09. 10:36
Európa jobban teszi, ha hozzászokik nem csak George W. Bush-hoz, de a George W. Bush képviselte Egyesült Államokhoz is. A múlt heti amerikai elnökválasztás alighanem szertefoszlatta azt a mítoszt, hogy a radikális texasi csak egy sajnálatos aberráció az amúgy viszonylag korrekt amerikai történelemben.
Az Európában sokat hangoztatott nézet, miszerint Amerika tulajdonképpen teljesen oké, csak George W. Bush nem, téves - ez kiderül a választási eredményekből. Bush nemhogy rontott, de javított 2000-es választási eredményén, hárommillió szavazattal többet gyűjtve be, mint John F. Kerry, a demokrata jelölt. Ami azt illeti, Bush több szavazatot kapott, mint bármelyik elnökjelölt az amerikai történelemben. Sőt, ő az első elnökjelölt, aki a szavazatok abszolút többségét kapja meg George H. W. Bush 1988-as győzelme óta.

Úgy látszik, Amerika szereti George Bush-t. New Englandet, a Nagy Tavak keleti partját és a Csendes-óceán mentén fekvő államokat leszámítva Amerika republikánus nemzet - az Appalache-hegységtől nyugatra, a régi Dél, a Közép-Nyugat, a lapos és üres prériállamok, a Mexikó felé eső sivatagos térség és a Sziklás-hegység megbízható hátországa a George W. Bush képviselte markáns konzervativizmusnak. És hát szeptember 11-e emléke él, az állandó riadókban, a terrorista fenyegetés folytonos hangoztatásában, a belbiztonsági intézkedésekben.

A legszembetűnőbb körülménye az elnökválasztásnak mégis az az exitpoll-eredmény, ami szerint a választók számára a legfontosabb a hit és a vallásos meggyőződés volt (21 százalék). Fontosabb, mint a gazdaság állapota vagy a terrorizmus (20 és 15 százalék). Amerika, úgy tűnik, egy ilyen hely. Az amerikaiak többsége láthatóan szereti George W. Bush-t és azonosul vele. Ez szerte kell foszlassa azt a mítoszt, hogy Bush egy radikális elhajló, aki valós támogatás nélkül térítette el az amerikai politikát jobbra. A választási eredmények - a republikánusok növelték többségüket a Képviselőházban, a Szenátusban és a kormányzói helyek tekintetében is - azt mutatják, hogy Amerika ilyen.*

A második ciklus nehezebb

Mi következik ebből a következő négy évre? Nem biztos, hogy nagyon sok minden. Nem biztos, hogy megerősíti George Bush-t radikalizmusában. Egyrészt azért, mert a választási eredmény egy kicsit félrevezető. A választás valójában elég szoros volt: 51 százalék Bush, 48 százalék Kerry, 1 százalék Nader (baloldali). Lehet, hogy Bush több szavazatot kapott, mint bármelyik elődje, de hát az amerikai népesség évi kb. egymillióval nő. A választási rendszer torzításai miatt, ha John Kerry 150 ezerrel több szavazatot kap Ohióban, most egészen másról írnának a lapok ("Amerika elutasította George Bush radikális konzervativizmusát"?). Bush győzelme teljes, de nem átütő.

A helyzet az, hogy az Egyesült Államok egy kulturálisan és politikailag megosztott nemzet. A felhatalmazás, amit George Bush kapott, korántsem olyan nagy, mint elsőre látszik. Minden második amerikai ellene szavazott, és sokan elég nagy keserűséggel és haraggal. Még a préri, a Dél és a Sziklás-hegység konzervatív fellegvárai sem bizonyultak minden esetben könnyű meccsnek. (Nem mintha ez zavarná a texasit: 2000-ben majdnem vesztett, de az óvatosság mégsem volt a sajátja. Első sajtótájékoztatóján, a múlt héten, ezt meg is erősítette: "Ezen a választáson politikai tőkét szereztem, és ezt el is fogom költeni" - szögezte le.)

A másik probléma, amivel George Bush szembe fog nézni, ami akadályozhatja radikális jobboldali politikájának folytatásában, az az, hogy a második négy év valójában nem négy, hanem csak kettő, jobb esetben három. Mivel Amerikában legfeljebb kétszer lehet valaki elnök, az utódlási kavarás igen hamar megkezdődik. Az utolsó egy-két évben George Bush "béna kacsa" lesz, kevés politikai tőkével, kevés hatalommal. Ezt maga is elismerte.

A körülmények megkötik a kezét

A harmadik probléma a körülményekben rejlik. A kormányzás mozgásterét a választási eredmények, a parlamenti (kongresszusi) támogatás, a népszerűség csak részben határozza meg. Minden politikus a körülmények foglya, és a választás éjszakája utáni eufória nem tart sokáig. Különösen igaz ez a külpolitikára, ahol Amerika legnagyobb kihívásai rejlenek a következő években. És George Bush annyira radikális volt első ciklusában, annyira felforgatta az amerikai külpolitikát, és persze annyi kezelnivaló ügyet (és romhalmazt) hagyományozott magára, hogy a körülmények menedzselése alighanem leköti majd ideje nagy részét.

1. Irak. Noha George W. Bush és tanácsadóinak dogmatikus inkompetenciája véres, kaotikus állapotokat idézett elő Irakban (a háború legállhatatosabb támogatóit is megingatva), a dolgok rendezésére talán mégis alkalmasabb, mint John Kerry lett volna. Az amerikai jobboldal eufórikus támogatását bírva Bush mozgástere ugyanis sokkal nagyobb, mint Kerryé lett volna.

A vérző szívű liberálisnak bélyegzett Kerrynek folyton bizonyítania kellett volna, hogy kemény legény, és ez igencsak beszűkítette volna lehetőségeit (ahogy az agresszív republikánus jobboldal folytonos üvöltözése annak idején kényszerpályára állította a vietnami háborút kirobbantó, demokrata John Kennedyt és utódját, Lyndon Johnsont). Ezzel szemben Bush, bírva a keményvonalasok támogatását, azt csinál Irakban amit akar. Kezeit egyedül az ottani körülmények kötik meg. Azok viszont nagyon-nagyon: gyakorlatilag az egész aktív amerikai hadsereg Irakban van, egyelőre nem sok sikerrel.

2. Irán. A következő évek legnagyobb kihívása lehet ez a radikális papköztársaság, ami minden valószínűség szerint azon dolgozik, hogy atombombát építsen magának. (Komolytalan magyarázat, hogy energiafejlesztésre kell a program: Irán a világ legnagyobb földgáztartalékaival rendelkezik.)

Egyelőre az óvatos és konstruktív, tárgyalásos alapú európai megközelítés élvezi az előnyt a probléma kezelésében. Ezzel két baj van. Egyrészt egyelőre nem látszik, hogy működne, másrészt az amerikaiak csak tessék-lássék támogatják. Bush és környezete szankciókban gondolkodik, és a Pentagon körüli konzervatív kutatóintézetekben nem egy befolyásos ember van, aki nyíltan háborúra buzdítja Washingtont. De a körülmények itt is megkötik Bush kezét. Gyakorlatilag kizárt, hogy Amerika háborút indítson Irán ellen: a hadsereg az iraki káosz miatt túlterhelt, Irán nagy és erős ország, borzasztóan rossz tereppel, a környék fel van bolydulva és persze nincs az a szövetséges, aki egy ilyen vállalkozásban Bush mellé állna.

3. Európa. Az európaiakkal való nézeteltérések aligha fognak elmúlni. Európa és Amerika máshogy gondolkodik az új világ fenyegetéseiről, mások a prioritások, más dolgokat tartanak fontosnak és más a stílus is. Európa ráadásul főleg saját magával van elfoglalva - a stagnáló gazdasággal, az öregedő és lassan fogyásnak induló népességgel, az akadozó döntéshozatalú, valódi vezető nélküli Unió építésének problémáival. De George W. Bush nem annyira Amerika és Európa számára probléma. Inkább Európa számára: az európai államokat még mindig nagyon megosztja Bush, és ez alighanem így is marad. Persze nem lehet tudni: a sok tekintetben hasonló Ronald Reagan második turnusában sokkal jobban kijött Európával, mint az elsőben. Talán belejövünk.

4. Észak-Korea. A sztálinista ország atomfegyver-programja már vagy egy évtizede komoly fejfájás forrása, de George Bush semmit nem kezdett vele. Nem tudni, hogy most mit fog. Egy biztos: a körülmények itt kötik meg legjobban a kezét. Észak-Koreát nem lehet csak úgy megtámadni. Az ország a világ negyedik legnagyobb hadseregével rendelkezik, lőtávolságra Szöultól, és hát ott van nekik az atombomba is.

Következik mindebből, hogy George Bush következő négy évében pragmatikusabb, rugalmasabb és kompromisszumkészebb lesz, mint az elsőben? Nem szükségszerűen. Ez egy radikális politikus, radikális programmal és kevés tisztelettel mások tabui iránt (ami nem feltétlenül baj, sőt sok esetben erény). A választási eredmények bizonyára felbátorították. De az sem valószínű, hogy merész és kalandor vállalkozásokba foghatna, legalábbis a tengeren túl. Ehhez már túlságosan megmerevedtek a frontvonalak odakinn. Amerika hatalmának is vannak korlátai, erre egyre inkább fény derül.

* Az amerikai politika jobbratolódásának legjobb és legizgalmasabb összefoglalóját a londoni The Economist két szerkesztője, John Micklethwait és Adrian Woolridge írta, The Right Nation címmel (Allen Lane, 2004). Mindenkinek el kell olvasnia, aki érteni akarja, hogy miért más Amerika, mint Európa.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Budapest Te Csodás!

Karácsonyi pompába öltözött utcák, színes adventi vásárok, gazdag kulturális élmények, ez mind Budapest.