Árpád
-1 °C
9 °C

Nagy harcra készül Romániával Károly herceg

2004.05.27. 14:37
"Nagy harcra" készül a román kormánnyal a brit trónörökös azoknak az erdélyi szász falvaknak a megmentése érdekében, amelyeknek létét veszélyeztetve látja a Bukarestet Magyarországgal összekötő erdélyi autópálya építésétől - írta a csütörtöki The Daily Telegraph. Károly herceg korábban megbuktatta a Segesvár mellé tervezett Drakula-park projektet, ezért munkatársai szerint az autópályaügyben még nehezebb dolga lesz.
A legnagyobb konzervatív brit napilap felidézi, hogy Károly trónörökös a hónap közepén Bukarestben személyesen fejezte ki aggályait Ion Iliescu román elnöknek a Bechtel amerikai cég által építendő autópálya nyomvonala miatt.

Nem akarnak megint veszteni

Károly fejlesztési alapítványa, a Prince's Trust a fő támogatója egy külön jótékonysági szervezetnek, amely az erdélyi szász falvak rendbehozatalát finanszírozza. William Blacker, a szászföldi településeket támogató szervezet vezetője a The Daily Telegraphnak azt mondta: meggyőződése, hogy a hercegnek az autópálya-építés leállításáért indított kezdeményezéssel nem lesz olyan könnyű dolga, mint a Drakula-parkkal volt. Blacker arra utalt, hogy a Romániában gyakran vendégeskedő, a hagyományos erdélyi építészetet közelről tanulmányozó Károly 2002-ben, környezetvédelmi érveket hangoztatva, sikerrel járt közben Iliescunál a Drakula kétes hírnevének idegenforgalmi kiaknázására Segesvár közelébe tervezett szórakoztató létesítmény felépítése ellen. Az autópálya ügyében Blacker szerint "nagy harc lesz ... mert akik (a Drakula-park ügyében) veszítettek, nem akarnak megint veszíteni". A hercegi alapítvány kezelője szerint az autópálya "valami egészen egyedinek" a jelentős részét le fogja rombolni.

Közbeszerzés nélkül

A The Daily Telegraph idézete szerint Iliescu azt mondta Károlynak, hogy az autópálya megépítése Románia és Magyarország közös érdeke, és nem sérti az Európai Unió érdekeit sem. Az EU azonban brit sajtóértesülések szerint ezt másként gondolja. A Financial Times már februárban azt írta, hogy az unió brüsszeli bizottsága vizsgálja a 2,5 milliárd dolláros autópálya-építési megbízást, amelyet a román kormány közbeszerzési eljárás nélkül adott oda a "jó politikai kapcsolatokkal bíró" amerikai Bechtel vállalatcsoportnak. A londoni üzleti napilap akkori cikke szerint Brüsszel már korábban is figyelmeztette Romániát, hogy az átláthatóság hiánya és az ehhez gyakran társuló korrupció az egyik legnagyobb akadálya a 2007-re tervezett román EU-csatlakozásnak. Az EU-t az is bosszantja, hogy a beruházás zavarhatja az uniós támogatással, szintén Bukarest és Budapest között tervezett másik autópálya építését. Uniós tisztviselők szerint ez utóbbi vagy késni fog, vagy az egyébként is pénzszűkétől szorongatott román kormány egyszerre két, nyugatra tartó autópályára fogja elszórni a pénzt - állt a Financial Times februári cikkében.