Ambrus
-7 °C
3 °C

Vérengzés Venezuelában

2002.04.12. 11:10
Lemondott péntek reggel Hugo Chávez venezuelai elnök, miután a hadsereg megvonta tőle a támogatást. Tizenkét ember életét vesztette és legalább 96 megsebesült, amikor a Chávez elnök távozása mellett tüntetők összecsaptak a rendfenntartókkal és az elnök híveivel csütörtökön.
Venezuelában a nemzetőrség egyik tábornoka bejelentette, hogy a kormány nem működik tovább, és az ország egész területe a fegyveres erők ellenőrzése alatt áll. Alberto Camacho Kairuz azután nyilatkozott a helyi televízióban, hogy csütörtökön egy félmilliós tömegtüntetésen a hatóságok fellépése nyomán tizenketten életüket vesztették, majd számos tábornok szembehelyezkedett a kormánnyal. A lázadó katonai parancsnokok egyike azzal vádolta a kormányzatot, hogy ártatlanokkal és védtelenekkel szemben használt fegyvert. Hugo Chávez ezt követően adta be lemondását, melyet a hadsereg elfogadott.

Az emberek Chávez elnök tekintélyelvű kormányzása és kinevezési politikája ellen tiltakoztak. Az Egyesült Államok harmadik legnagyobb olajszállító országában főleg az állami olajvállalat élére kinevezett új adminisztráció - állítólag Chávez közeli ismerősei - váltotta ki a felháborodást.

Nem puccs

A venezuelai hadsereg főparancsnoka, Efrain Vasquez Valesco tévébeszédében azt mondta, ez nem egy puccs, nem engedetlenség, hanem szolidaritás az ország népével. Az elnök lemondását a hadsereg elfogadta - mondta. Hozzátette, a hadsereg lojális volt az elnökhöz, de a demonstrációkon történteket nem tudják elfogadni. Egyúttal arra kérte az embereket, hogy nyugodjanak meg és maradjanak otthon.

Az elnök hollétéről többféle értesülés is napvilágot látott, miután többen egy kis magánrepülőt láttak felszállni a caracasi reptérről. A helyi televízió szerint az elnök felesége a gép fedélzetén volt, és egy vidéki város felé tartott. Az MTI jelentése szerint Chávez fekete páncélozott autón, fegyveres biztonsági őrök társaságában távozott a Miraflores palotából. A lemondott elnök Manuel Rosendo tábornok, a fegyveres erők egyesített parancsnokságának vezetője kíséretében érkezett a Tiuna erődbe. Sajtóértesülések szerint két repülőgép érkezett Kubából a La Carlota légitámaszpontra, hogy a leköszönt elnököt a szocialista szigetországba repítse száműzetésbe - írja a dpa.

Az új kormány

Pedro Carmona, a venezuelai gyárosszövetség elnöke pénteken bejelentette, hogy ő vezeti majd az új, ideiglenes kormányt, amely még pénteken létrejön, és szabad választások felé vezeti az országot. Carmona Chávez egyik legkeményebb ellenfele volt és a legnagyobb szakszervezeti szövetséggel együtt ő volt az egyik szervezője a szerdán meghirdetett általános sztrájknak. Ezenkívűl fő szorgalmazója volt a csütörtöki nagy tiltakozó menetnek is, amelyen mintegy félmillióan vettek részt - írja a Reuters.

Az ellentmondásos Chávez

Hugo Chavez
Az elnök megítélése ellentmondásos maradt az elmúlt három évben. Ellenfelei már-már azt állították, hogy diktatúra bevezetésére törekszik. Az elnök az 1998-as választásokon 80 százalékot szerzett, de az idei közvélemény-kutatási adatok szerint támogatottsága a felére csökkent. Chávez 1998-ban 'békés forradalomra' szólított fel, amellyel a munkanélküliség, a szegénység és a korrupció felszámolását célozta meg. Ellenzői, a gazdagabbak, a középosztálybeliek, és a média szerint nem teljesítette választási ígéreteit, és túl nagy szerepet szánt az államnak a gazdaságban.

Aggódik az OPEC

Venezuela Latin-Amerika negyedik legerősebb gazdasága. A Nemzetközi Energiaügynökség szerint a venezuelai válság - a közel-keleti helyzetet is figyelembe véve - felbolygathatja az olajpiacot.Carmona hivatalba lépésének hírére nevük elhallgatását kérő illetékesek azt mondták az OPEC bécsi központjában, hogy félő: Venezuela nem fogja betartani termelési kvótáit, mert hamar fel akarja tölteni az államkasszát. Pénteken délben az északi-tengeri Brent könnyűolaj 24,10 dolláron jegyezték júniusra a londoni Nemzetközi Olajtőzsdén, ami 53 centtel olcsóbb a csütörtöki záróárnál. Reggel 23 centes olcsóbbodással kezdett ez a kontraktus, az olajexport helyreállását ígérő venezuelai változásokra. Csütörtökön 94 centtel olcsóbbodott a Brent júniusra Londonban jelentette az MTI.