Hella
10 °C
25 °C

Chirac 'pozitív hangnemben' telefonált Bush-nak

2003.04.15. 21:25
Ötheti szünet után a francia elnök kedden telefonbeszélgetést kezdeményezett az amerikai elnökkel, hogy jelezze Franciaország részvételi szándékát Irak háború utáni újjáépítésében. A "pozitív hangnemű eszmecsere" az első diplomáciai lépés az iraki háború kirobbanása óta feszült francia-amerikai viszonyban.
Az Élysée-palota közleménye szerint Jacques Chirac elnök a nap folyamán mintegy húszperces "pozitív hangnemű" eszmecserét folytatott George Bush amerikai elnökkel az iraki helyzetről. Az elnöki szóvivő kiemelte, a konzultációra azzal összefüggésben került sor, hogy új korszak nyílik Irakban, s ennek kapcsán a két elnök elsősorban a háború utáni helyzettel foglalkozott.

A francia javaslat

Catherine Colonna asszony elmondta: Chirac arról tájékoztatta a washingtoni adminisztráció vezetőjét, hogy Franciaország "pragmatikus módon, a konkrét kérdések függvényében kíván cselekedni" a háború után Irakban. A napirenden lévő témák között a francia elnök a lefegyverzés, a szankciók, az átmeneti kormányzat felállításával összefüggő kérdések, az olajkincs hasznosítása, a közigazgatás és az újjáépítés soron lévő feladatait említette.

Számos teendő Szaddam után

A francia elnök kifejtette, hogy Szaddám Huszein bukása után számos teendő van az iraki szuverenitás és az irakiak méltóságának helyreállítása területén. Hangoztatta, hogy Franciaország álláspontja szerint a nemzetközi közösségnek minden alkalmat meg kell ragadni e cél elérése érdekében, s módot kell találnia arra, hogy mihelyt lehetővé válik, helyet biztosítson a világszervezetnek az iraki újjáépítésben. Ez mindannyiunk érdeke - idézte a francia elnököt az Élysée szóvivője.

Bush megköszönte

Colonna asszony beszámolója szerint Bush elnök megköszönte a telefonhívást és a francia helyzetértékelést. A párizsi tájékoztatásból kiderült, Chirac a Szíriára gyakorolt amerikai nyomásra utalva reményének adott hangot, hogy nem következik be olyan esemény, amely tovább növeli a feszültséget a közel-keleti térségben. A francia és az amerikai elnök ezt megelőzően február 7-én, még az iraki háború kirobbanása előtt beszélt legutóbb egymással.