Judit
3 °C
6 °C

Kisebb összecsapások, békéltető tárgyalások Franciaországban

2006.04.05. 11:13
A szakszervezetek minden eddiginél nagyobb tüntetésekről számoltak be Franciaországban, bár a rendőrök és az újságírók szerint egyre kevesebben tiltakoznak. A kormány egyeztetésre hívta a tüntetőket, akik elfogadták a meghívást.

Kisebb összecsapásokat leszámítva békésen zajlottak a francia szakszervezetek és a diákok keddi tüntetései Franciaországban. A szakszervezetek közlése szerint országszerte 3,1 millióan, a hatóságok szerint legfeljebb egymillióan lehettek.

A szakszervezetek szerint csak Párizsban hétszázezren voltak. A rendőrség 84 000-re tette a tüntetők létszámát, a külföldi tudósítók is százezer alatti tüntetőt jelentettek. A tüntetések végén randalírozó fiatalok összecsaptak a rendőrökkel, de csak kilencen sérültek meg az amúgy békés demonstráción, írja a BBC.


Klikk a képre!

A szakszervezetek mindeközben elfogadták a kormány tárgyalási ajánlatát a válságot kirobbantó új munkaszerződésről (CPE). Az egyeztetések Nicolas Sarkozy belügyminiszter vezeti majd, aki teljesen magához ragadta a kezdeményezést a kérdésben. A tét nagy, sikere esetén egyértelműen ő lesz az elsőszámú jobboldali jelölt a jövő évi elnökválasztásokon.

Jacques Chirac, aki az alkotmány értelmében újra indulhatna, miniszterelnökét, Dominique de Villepint támogatja.

Chirac maga is aktív a CPE ügyében. Amikor pénteken, az alkotmánybíróság a kormánynak kedvező ítélete után aláírta a törvényt, rögtön az előírások könnyítését ígérte. A hivatalos kormányálláspont szerint az eredeti tervezetben szereplő, a 26 éven aluli munkavállalók indoklás nélküli kirúgását két évig engedélyező előírást egy éves időtartamra módosítanák, a kirúgást pedig indokláshoz kötnék.

A szakszervezetek és a diákok még ezeket a módosításokat is kevésnek tartják, céljuk továbbra is a törvény visszavonatása.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!